Sokba kerülhet Trumpnak az iráni háború
Néhány hét alatt a Közel-Kelet és a világ egyik legsúlyosabb válságává vált az Egyesült Államok és Irán között kirobbant fegyveres konfliktus. A február végén indult harcok a világ egyik legfontosabb energiaszállítási útvonalát is megbénították és már a kezdetektől komoly hatást gyakorolnak az olaj- és gázpiacokra. A konfliktus lezárását ennek ellenére a felek továbbra is komoly feltételekhez kötik, ami amellett, hogy jelentősen megnehezíti a béketárgyalások lezárását, az amerikai vezetést is egyre kellemetlenebb helyzetbe hozza.
A februárban kiéleződő amerikai–iráni konfliktus a háborúk borzalmain túl azért is vált különösen fontossá a világgazdaság számára, mert a háború közvetlenül érinti a globális energiarendszer egyik legfontosabb területét, a Hormuzi-szorost. Ez a mindössze néhány tucat kilométer széles tengeri átjáró Irán és Omán között húzódik és a világ egyik legfontosabb energiaszállítási útvonalaként tartják számon. A területen békeidőben naponta mintegy 20 millió hordó kőolaj és kőolajtermék halad át, ami a globális olajkereskedelem körülbelül egyötödét teszi ki.
Irán már a háború kirobbanása után stratégiai eszközként kezdte el használni a szoros feletti ellenőrzést. Támadásokat hajtott végre az olajszállító hajók ellen, illetve az áthaladást is korlátozni kezdte, ami jelentős fennakadásokat okozott és okoz azóta is a világ kőolajellátottságában. Emiatt az olajárak meredeken emelkedni kezdtek, ami több országban az infláció erősödéséhez és tartós áremelkedéshez vezetett.
A több mint egy hónapja húzódó háború emiatt már az Egyesült Államok számára is egyre kellemetlenebbé kezd válni, ami miatt az amerikai vezetés jól láthatóan szeretne minél hamarabb pontot tenni a konfliktus végére. Donald Trump amerikai elnök – aki érezhetően arra számított, hogy a háború pár nap alatt befejeződik – emiatt az utóbbi hetekben többször is újabb csapások megindításával fenyegetőzött és kilátásba helyezte, hogy Irán teljes energetikai és közlekedési infrastruktúráját célba veszik, ha Teherán nem hajlandó megnyitni a Hormuzi-szorost és elfogadni az amerikai feltételeket. Az elnök emellett a NATO tagállamokat is bírálni kezdte, amiért szerinte nem vállalnak kellő szerepet a térség stabilizálásában, különösen a szoros biztonságának helyreállításában, egy ponton pedig az Egyesült Államok kilépését is felvetette a szervezetből.
Az egyre feszültebb retorika oka azonban ezúttal nem pusztán kommunikációs eszköz, hanem egyre inkább a kényszerhelyzet tüneteként értelmezhető. Az amerikai vezetés ugyanis eredetileg egy gyors, célzott művelettel számolt, amely meggyengíti Iránt és rákényszeríti a tárgyalásokra. Ezzel szemben azonban egy elhúzódó konfliktus alakult ki, amelyben Teherán kulcsfontosságú eszközt talált a Hormuzi-szoros ellenőrzésében. Mindez pedig az amerikai elnök népszerűségének is sokat ártott, ami a félidei választásokhoz közeledve még sok problémát okozhat a republikánusoknak.
Trump ugyanis annak ellenére, hogy a béke elnökeként nyerte meg az amerikai elnökválasztást, eddig amellett, hogy az orosz-ukrán háborút sem tudta leállítani, több fegyveres konfliktust is kirobbantott az utóbbi két évben. Ennek hatásait pedig (különösen az iráni háború esetében) már az átlag amerikaiak is egyre jobban érzik, ami az elnökkel szembeni elégedetlenséget is folyamatosan növeli.
Trump népszerűsége számára így most az egyetlen esélyt a pár napja pakisztáni közvetítéssel indult béketárgyalások sikeressége jelentheti, amely alapján egy ideiglenes tűzszünet léphet életbe az amerikai feltételek mentén. A felek azonban úgy tűnik, hogy egyelőre eltérően értelmezik a feltételeket. Miután ugyanis Izrael légicsapásokat hajtott végre Libanonban, az iráni vezetés egyértelműen a megállapodás megsértéséről kezdett el beszélni, ami teljesen szembe ment az Egyesült Államok által képviselt értelmezéssel, ami szerint a megállapodás kizárólag az amerikai–iráni hadműveletekre vonatkozik.
Ez az ellentét egy időre gyakorlatilag befagyasztotta a tárgyalásokat, aminek következtében a tűzszünet már az első órákban megingott, Irán pedig ismét korlátozni kezdte a Hormuzi-szoros forgalmát. A tárgyalások végül csak Trump újabb fenyegetései után, két nappal később tudtak újraindulni. Az amerikaiak számára egyre sürgetőbb megállapodás tető alá hozása azonban rendkívül feszült légkörben zajlik. Irán továbbra is a teljes regionális tűzszünethez köti a megállapodást, beleértve Libanont is, míg az Egyesült Államok elsősorban a Hormuzi-szoros megnyitására és a közvetlen katonai konfliktus lezárására koncentrál.
A jelenlegi helyzet így tulajdonképp egyszerre mutatja a deeszkaláció és az újabb eszkaláció jeleit is.
A diplomáciai csatornák megnyitásával párhuzamosan ugyanis a terepen továbbra is zajlanak kisebb-nagyobb összecsapások, amik a tárgyalások sikertelensége esetén szinte biztosan kiszélesednek, amivel a jelenlegi „félkész” tűzszünet is csupán egy rövid megszakításnak bizonyulna egy hosszabb, kiszámíthatatlan háborúban. Mindez pedig különösen kellemetlen lenne az amerikai vezetésnek, ami így nem csak a nemzetközi, de a hazai szintéren is komoly presztízsveszteséget szenvedhet.
Trump számára így kiemelten fontos lehet a pakisztáni tárgyalások sikeressége, hiszen megállapodás híján az USA könnyen beleragadhat egy olyan elhúzódó háborúba, aminek a gazdasági hatásai immár az amerikaiak mindennapjait is egyre jobban érintik. Ez pedig egy vesztes félidei választás után Trump elnökségére is hatással lehet, aki így könnyen komoly árat fizethet a közel-keleti háborúért.
