Örökös körforgás
Idén már Péter, Pál előtt megkezdődött az aratás. A meleg, vízhiányos tavasz miatt előbb érett be a termés, nincs mire várni. Pár hétig kombájnoktól és traktoroktól lesz hangos a határ, több lesz a por és az utakon sem árt az óvatosság, amikor ezek a monstrumok közlekednek. De hát így van ez, mióta világ a világ. Régen kaszával, rendekbe szedve, ma aratógépekkel, gyorsított menetben.
Hol vannak már a régi „szép” idők? Amikor újságíró gyakornokként jártuk a Csallóközt és élő riportot készítettünk. Ahol aratókat láttunk, ott megálltunk, faggatóztunk a termés és a munka haladása iránt. Ez utóbbi komoly nyomatékkal bírt, hiszen sűrűn láttuk, ahogy válogatott káromkodások közepette javították az ócska, régi NDK-s kombájnokat, sokszor a szúrós tarlón feküdve. Mindig elromlott valami. Ráadásul a kabinban volt vagy 50 fok. Napégette, agyonizzadt, gabonaporral belepett, olykor vakarózó emberből láttunk eleget. Mégis az egésznek volt valami isteni nyugalma. A kenyerükért dolgoztak az emberek.
A magyarokban ősidők óta benne van a mindennapi kenyér tisztelete. Élő eledelnek tartjuk. Nem lehet véletlen, hogy valaha az ifjú pár nászajándékba kovászt kapott, hogy sohase fogyjanak ki a kenyérből.
A kenyérsütésre minden héten egy napot szántak a háziasszonyok, egészen addig, míg be nem indultak a kenyérgyárak, a nagy sütödék. Ma újra reneszánszát éli az otthoni kenyérsütés, modern eszközök segítségével. Mindenki olyan kenyeret kreálhat magának, amilyet csak akar.
A világ nagyot változott, a gabonafajtákat egyre nemesítik, legyen magasabb a sikértartalom, tűrje a szárazságot, álljon ellen a betegségeknek… A mai modern kombájnokba, ha beül a vezetője, egy komplett fedélzeti számítógépet lát maga előtt. Csak be kell állítani a dolgokat és szinte magától arat. A légkondicionális már természetes. A gépek teljesítménye jóval nagyobb, mint a régieké, hatalmas táblákat képesek bekebelezni néhány óra alatt is. S amit örömmel láttam, egészen fiatal emberek, pályakezdők is ülnek a vezetőfülkében. Talán újra nem lesz ciki, ha valaki a parasztnak áll!
A repce és őszi árpa tehát a napokban zsákokba, magtárakba vagy egyenesen eladásra kerül, aztán jön a búza aratása. Ebből állítólag önellátók vagyunk, terem belőle elég, de egyáltalán nem biztos, hogy olcsóbb lesz a kenyér. Sőt!
A piac globális, az árakat nem itthon szabják. Lehet, hogy megérjük a 2 euró feletti kenyerek korát, de még az sem lehetetlen, hogy korlátozzuk a fogyasztását vagy leszokunk róla. Mert bántják mostanában eleget. Nem egészséges, hizlal, eltömít… A gyorskelesztésű biztosan, merthogy már a kenyérsütésre sincs elég idő, nem adjuk meg a kovásznak az időt, hogy dolgozzon a tésztában addig, ameddig szükséges. Ezért aztán a hasunkban „fejezi be”…
Régen nem volt mindegy az sem, milyen lisztből készül a kenyér. Nagyanyám, ha sütött, dagasztott mindig időben kikészített a konyhaasztalra mindent, hogy az alapanyagok felvegyék a szobahőmérsékletet.
Hideg tojás és hideg tej, hűtőből kikapott vaj szóba sem jöhetett nála. És hát a liszt! Abból megvolt a kedvenc, amihez ragaszkodott, ami bevált. Azóta sem ettem olyan finomakat, amilyeneket ő sütött és főzött!
Amíg a búzaszemből kenyér lesz, az majdnem egyéves folyamat. Csodálatos átváltozás, átlényegülés. Ezért imádom nézni mindig a ringó búzamezőket még zölden, és átjár a nyugalom, amikor a lehajló érett búzakalászokat látom. A haza meg van mentve, vagyis, lesz megint lisztünk és kenyerünk, éhen talán nem halunk. Most is hajladozik már, az élet reményét hordozva magában.
