2022. augusztus 23., 12:35

Nemcsak nevében él a nemzetrész, de azért mégis

Az előző kormánykoalícióban - Smer, SNS, Most-Híd - a vegyespárt volt a legliberálisabb szövődmény, felvállalt értékei alapján ki is lógott a hármasfogatból. Andrej Danko, az SNS elnöke pedig olyan nagyon szlovák volt, hogy a magyar szülők behívták gyerekeiket az utcáról, ha netán arra járt. A közelmúltban tett budapesti tanulmányútja, a tatabányai Turul-szobornál történt megállója, az erről tanúskodó, portálunkon is látható videója viszont már annak lehet az előszele, hogy az erőszakos liberális előrenyomulás elleni küzdelem, a nemzeti értékek képviselete hozhatja egybe a magyarokat a szlovákokkal.

szövetség
Fotó: ma7/Katona Tamás

A (Magyar) Szövetség pedig az összekötő híd lehet ebben a törekvésben a két nemzet között. Eldöntöttem, hogy ezentúl mindaddig következetesen fogom használni zárójeles formában a magyar jelzőt a Szövetség előtt, ameddig az egyesült párt neve nem egészül ki ezzel a szóval ily módon: Magyar Szövetség. 

Jelenleg ennek a szónak a hiánya megtévesztő, zavart is okoz a fejekben. Sokan keresik, még többen hiányolják a magyart a pártnévből, hiszen élénken élnek az emlékezetünkben a Független Magyar Kezdeményezés, a Magyar Polgári Párt, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Koalíció majd Magyar Közösség Pártja elnevezések. És most semmilyen magyar, mert az állítólag magyarkodás lenne, de miért lenne az? Kit várunk még a Szövetségbe, aki nem magyar és esetleg neheztelné?

Komoly keveredést is okoz persze, hiszen a fórum mellett ott van (Magyar Fórum), pedig nincs is sok köze hozzá, mégis sokan gondolják úgy a neve alapján, hogy ez az egyesült párt.  

Az emberek joggal várják el, hogy amikor végre valahára egyesültek a magyar pártok, akkor onnan, annak nevéből ne hiányozzon ez az egyáltalán nem szégyellni való jelző.

Másik! Érsekújvárban a Szent István napi ünnepségen Gubík László, a Szövetség a Közös Célokért elnöke mondott ünnepi beszédet a Csemadok-székházban. Ebben a tisztségében mutatták be a szónokot. A fennkölt és tartalmas gondolatok nyomán a mögöttem ülők megkérdezték egymástól, hogy milyen elnöke is ez az ügyes fiatalember a Szövetségnek? Nem jól hallottam, járási vagy kerületi? Nem tudták, hogy ez egy egész más Szövetség, nem a magyar pártoké, hanem a szülőké, pedagógusuké, csemadokosoké, mkpésoké, cserkészeké (SZAKC). Dehát így, magyar jelző nélküli pártként, ráadásul egy Aliancia kiegészítéssel sokan jó esetben egy készségesen, magyarul is megszólaló biztosítótársaságra gondolhatnak, mintsem az egyesült magyar pártra. Aztán még annyi mindenféle szövetség van a Felvidéken, magyar egy se…

Nem tudom kitől hallottam, vagy esetleg olvastam valahol, az is lehet, tévedek, hogy a Szövetség három platformja közül igazán csak az MKP támogatná az átkeresztelést, a másik kettőnek megfelel, viszont nekünk, gyalogos magyar választóknak már nem annyira.

Nem ártana, ha a félreértések elkerülése végett a három elnök ezzel kapcsolatban nyilvánosan kifejtené platformja véleményét. Régi röplabdásként mondom, hogy most fel van adva nekik a labda.

Még ha meg is lenne a közös akarat a névváltoztatásra, most az önkormányzati választások előtt már nehezen kivitelezhető. Valószínűleg ehhez kongresszusi határozatra van szükség, meg aztán az újrajegyeztetési folyamat rögös útja is kifürkészhetetlen. Az alakuló-egyesülő közgyűlésen kellett volna éberebbnek és határozottabbaknak lenniük a küldötteknek! De a parlamenti választásokig lehet még pótolni a mulasztást, addig pedig szépen odagondoljuk a Szövetség neve elé a magyart. Mert amíg a nemzet nyelvében él, addig a nemzetrész nevében is! Magyar Szövetséget!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.