Most kéne megpihenni
„Elfújja a szél, ha kell, ha nem, a falevelet…” Ránk köszöntött az októberi ború. Valahogy kedvetlenebbek vagyunk, többet töprengünk az élet végességéről. A tavaszt várjuk, miközben most még hosszú hónapokig csak hidegben és kevés napfényben lesz részünk. Némi vigaszt a tarka lombkoronájú fák adhatnak. De már nem sokáig… Elalvásra készülődnek.
Sokan magunk is legszívesebben átaludnánk a következő három-négy hónapot. Nehezített menetben pörgetjük napjainkat, esténként hamarabb jön az ólmos fáradtság, alig tudjuk rávenni magunkat, hogy kitegyük a lábunkat otthonról. Jobb a lakás melegében. Duruzsoló kályha mellett. Persze csak módjával. Hidegzuhanyként érhetnek majd bennünket a fűtésszámlák… Sőt a brüsszeli fehéringesek már büntetni, különadóztatni, sarcolni akarják azokat, akik gázzal fűtenek.
Még jól emlékszem, hogy amikor több mint harminc évvel ezelőtt bevezették a falunkban a gázt, az felért egy kisebb ipari forradalommal. Végre nem kellett tűzifát hasogatni…! Akkor a gázfűtés, a szénhez képest, még modernnek, környezetbarátnak számított. Mára „közellenség” lett.
Most azt akarják a nem bérből és fizetésből, hanem kisebb vagyonokból élő messzi emberek, hogy mindenki váltson „ökofűtésre”. De hát kérem szépen, csórók vagyunk mi, nem telik arra, hogy a fűtési rendszereinket egycsapásra átszereljük valami modernebbre. Nincs rá hirtelenjében sok ezer, tízezer eurónk. A nyakunkba akasztott konszolidáció legatyásít, lassan már tényleg csak alapélelmiszerre meg rezsire jut. Ezért dolgozunk? Keresetünk harmadát az államkasszába rakjuk. Nincs még egy ilyen rabló állam Európában!
De visszatérve a gázfűtésre, aminek annyira örültünk hajdanán… Aztán ahogy az ára is egyre csak kúszott felfelé, sokan újra visszaváltottak a fára, pelletre… Meg voltak és vannak, akik a szemetet is ilyen kazánokban tüzelik el. Nekik talán érdemes volna elmagyarázni, hogy ez törvénybe ütköző cselekedet, mert a levegő védelme közérdek. S bizony komoly pénzbírságot kockáztatnak, ha kimegy hozzájuk váratlanul az ellenőrzés.
Azt is el kellene magyarázni néhány „enyimembernek”, hogy még a saját telkükön sem csinálhatnak azt, amit éppen akarnak. Legalábbis csak olyat, amivel a szomszédokat, a környéken lakókat nem zavarják…
Ilyen dolgokon füstölgök, mert mára faluhelyen is zavaróvá vált a kakaskukorékolás, a kutyaugatás, a trágyaszag. Engem speciel ezek nem, a motorfűrészek hangos zaja viszont, amelyekkel a tűzifát vágják, annál inkább irritál. Ezek fognak búgni egész tavaszig. Onnantól kezdve meg az idegtépő fűnyírók…
Október vége felé kezd ránk nehezedni az élet súlya, nyomasztanak bennünket a közelgő év végi határidők. Semmire sem elegek a rövidülő napok. Most kéne megpihenni, amint a természet teszi. S ahogy eleink is lelassultak a tél közeledtével. Helyette megpróbáljuk magunkat valahogy felturbózni – kisebb-nagyobb sikerrel.
Fordítva élünk, mint ahogy kéne. Emlékszem, régen ilyentájt már javában száradt a dió, hogy nemsokára megkezdtük a pucolását. A törését egy közel százéves diótörővel. Ma meg se dió, se becsben tartott diótörő. Néhány éve, tonnányi dió megtörése után, maga is kettétört…
