2021. május 21., 20:26

Mitől lesz szövetség a Szövetség?

Ha fellapozzuk a régi FB oldalakat, a 2020 februárja előttieket úgy 10 évre visszamenőleg, azt tapasztaljuk, hogy a magyar vonatkozású és politikai töltésű kommentekben általában az MKP-sok és a most-hidasok szapulják egymást agyba-főbe. Tették azt meggyőződésből, egymást nem kímélve, konokul, oda se figyelve a másik véleményére, érvelésére.

Fotó: Lamos Csaba

Sokan voltak persze, akiknek ez nem tetszett, és azt hangoztatták, hogy a két párt közti viszony már annyira elmérgesedett, hogy ezt csak egy jól előkészített pártfúzió békítheti ki, amihez belső vezércserék is szükségesek. A folyamat a sikertelen parlamenti választások után azonnal beindult, a vezércserék is megtörténtek.

Kérdés, hogy sor került-e elengedhetetlen szemléletváltásra, elsősorban a vegyespártban, vagy csak egybeterelik a nyájat úgy, ahogy volt?

A FB már nem visszhangzik a vegyes- és az etnikai pártszimpatizánsok szitkozódásaitól, az ütésváltások mégis ugyanúgy megmaradtak, csak most Szövetség és Ellenszövetség felállásban. Hogy melyik elődpártból vannak nagyobb számban az ellenszövetség táborában, azt nem igazán tudni, csak azt, hogy jóval hangosabbak a Szövetséget támogatóknál. Könnyen előfordulhat, hogy csak a kiszorultak, a súlytalanság állapotába kerültek hangoskodnak. Vagy azok, akik az előélete miatt nem tudják lenyelni a vegyespártos békát. Hát, nem is könnyű! Hozzájuk csatlakozhatnak az örök elégedetlenkedők is. Akiknek teljesen mindegy, ki van ott, mi van ott, csak mondjon le!

Úgy tűnik, hogy sok minden még mindig Bugár személye körül forog, három évtized alatt beleivódott rendesen a magyarok lelkületébe, nehéz onnan kitörölni.

A most-hidasokról még jó egy ideig nem fog lekerülni a Bugár-bélyeg, az MKP-ra pedig lehet, hogy éppen most kerül fel, amiért hajlandóak velük szövetségre lépni! Pedig ideje lenne inkább azt fürkészni, milyen eszmei hozadéka, előnye származhat a felvidéki magyarnak, valamint a Szövetségbe tömörülő pártoknak azon kívül, hogy esélyessé válnak a parlamentbejutásra.

A szövetség szó egy jól együttműködő csoportot jelent, amely egy közös cél érdekében tett ígéretek, hasonló elképzelések alapján jön létre személyekből, közösségekből, szervezetekből.

Szövetség akkor köttethet meg önálló politikai szubjektumok között, ha a társuló tagok meg tudnak egyezni az egységes fővonulatban, és az eltérések sem veszélyeztetik túlságosan a közös gondolkodásból eredő célok megvalósulását.

Az egyesült felvidéki magyar pártokkal szemben támasztott elvárások elsősorban a magyarság megmaradásának szolgálatát, az emberek szülőföldjükön való boldogulásának biztosítását, a térség fejlesztését, a kisebbségi jogok védelmét és bővítését, a kulturális és iskolaügyi intézményrendszerünk fejlesztését jelentik.

Mindezekben valószínűleg meg tudnak egyezni a pártok, de a polgárok bizalmának visszaszerzéséhez más is szükségeltetik: egy elkötelezettségen alapuló ideológia. Nos, itt kellene csiszolódnia elsősorban a Most-Hídnak!

Ugyanis a hagyományos, konzervatív nemzeti értékeket nem lehet vegyíteni liberális kilengésekkel. A hazaszeretetet, a nemzeti elkötelezettséget nem szabad felhígítani vegyes tudatú ideológiával, előtérbe helyezni a hígmagyarságot, átértékelni a család fogalmát, nemzeti fölé helyezni az európai látásmódot, összemosni a nemzeteket. Egyértelmű és egységes gondolkodáson nyugvó jelzéseket kell küldeni a magyar polgári kormány irányába is.

Ilyen szempontból felmerül a kérdés, ki mit vigyen a tarsolyában a közösbe, vagy inkább mit kellene otthon felejteni, kidobni az összecuccoláskor, elsősorban a vegyespártnak.

A szigorú és következetes magyar választó, aki egyúttal lakberendező is, nem tűr meg egy közös lakásban teljesen különböző stílusban berendezett platform-szobákat és elhasználódott, megkopott bútordarabokat. Különben ő maga fog lomtalanítani…   

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.