Miért szól szebben a magyar iskola csengője?
Ma becsöngettek az iskolákban! Nem biztos, hogy az iskolai csengőhanggal kellemes álma van minden nebulónak, néhányat talán még a veríték is kiverhet álombeli hangjára. De az utolsó vakációs napokban minden iskoláskorúban már van egy feszült várakozás. Az elkerülhetetlen is várakozással teli, hát még az ismeretlen!
A diákok többsége izgalommal várja a tanévkezdést! Még az is, aki ezt nyilvánosan tagadja. Közismert okok miatt az óvodáskorból kinövő iskolakezdőkben a legnagyobb a várakozás, de a tagozatváltók is kíváncsian várják, kikkel kerülnek új osztályba a felső tagozaton, akiket ugyan a folyosóról és az iskolaudvarról ismernek, de egy osztályteremben összezárva azért kicsit más. És persze kik lesznek az új tanárok? Az iskolaváltókban is ezerrel dübörögnek most a megválaszolatlan kérdések: a középiskolában mennyire lesznek jó fejek az új osztálytársak és persze a tanárok is, mennyire lesz nehezebb például a gimnázium, mint az általános iskola volt.
De a többiek számára is lehet várakozással teli az iskolakezdés. Újra találkozhatnak a két hónapja nem látott barátokkal, átdumálhatják a foci EB-t, az olimpiát, a nyaralást és a kibontakozó nyári szerelmeket, délutánra már akár közös programok is szerveződhetnek, mert ugye az első nap még nem adnak fel leckét egy suliban se.
És nézzük csak a tanárokat, milyen kisimult lett az arcuk június óta! A szünidőben mintha mindegyikük valamilyen plasztikai arcvasaláson esett volna át (pedig honnan vettek volna rá pénzt?), eltűntek a ráncok, megszűntek a kézremegések, elmúltak a fejfájások és a tanév közben elhasználódott pedagógusok újra tudnak mosolyogni. Ördögi kör! Hogy miért maradnak mégis a katedrán?
Szeretsz iskolába járni? Diáknak és tanárnak egyaránt időszerű kérdés ilyentájt! A tanárok a megpróbáltatások ellenére egész biztosan szeretnek, mert akit egyszer a krétapor megköhögtetett, és az osztályban felejtett tornacipő szaga megcsapott, nehezen tud elmenekülni erről a pályáról, hova is menne? Novemberben aztán már várja újra a tanév végét, hogy megpihenhessen kicsit, aztán pedig a tanévkezdést, hogy folytassa a hivatását. Mert ugye a tanári munka az egy hivatás, mindenki tudja. Csak a megbecsülése nem hivatásszerű. De ezt részben pótolja a gyerekek köszönete és elégedett mosolya.
A magyar iskolában másként szól az iskolacsengő! Gyerekbarát! Nem gúnyolódó a másfajta kiejtés és hibás ragozás miatt, nem idegen a hangzás miatt, hanem olyan, mint otthon. Mert micsoda egy paradox helyzet, hogy otthon még egy csókolommal vagy sziasztokkal búcsúzom el reggel a szülőktől, a második otthonomban pedig már „dobrýdeňpaniučiteľkáznom” kell. Ilyen is csak nálunk van, a Felvidéken! Hogy a felnőttek azt hiszik, jót cselekednek gyerekeiknek a szlovák iskolaválasztással, így lesznek belőlük majd miniszterek, és nem is érzékelik felelőtlen döntésük lehetséges következményeit. De én nem akarok ilyen áron miniszter lenni! Különben is, voltak már magyar iskolát végzett miniszterek Szlovákiában, sőt egyszer volt, hol nem volt egy ilyen miniszterelnök is…
