Menekültháború
„A nemzetközi helyzet fokozódik”, újabb migránsválság fenyegeti Európát. A különbség az, hogy a veszély ezúttal nem délről érkezik, vízen, hanem északról, levegőben. A hírek szerint a fehérorosz állam naponta százával, kormányzati repülőgépekkel szállítja a közel-keleti migránsokat a lengyel, litván és ritkábban a lett határra, egyfajta rosszul értelmezett bosszú gyanánt.
Egyébként már-már megsüvegelendő az a pofátlanság, amellyel Minszk kommentálja az eseményeket. Miután tavaly augusztusban a fehérorosz választás, mondjuk úgy, kétségbevonható eredménye miatt az Európai Unió előbb kritikát, majd az emlékezetes gépeltérítés után szankciókat foganatosított a Lukasenka-rezsim ellen, Minszk jelezte, „többé képtelen visszatartani” azokat a menekülteket, akik Fehéroroszországon keresztül kívánják elérni az EU-t. Elég csak ránéznünk a térképre, hogy érzékeljük a fehérorosz cinizmust. Bevándorló legyen a talpán az az iraki kurd vagy szír migráns, aki Fehéroroszországon keresztül próbál átjutni az Unió területére és nem csak azért, mert a határokat újabban drótkerítés védi.
A tengertől elzárt ország nem véletlenül kénytelen repülőkkel importálni a közel-keleti szerencsétleneket.
Miután a fehéroroszok kizsuppolják őket az országhatároknál, többet nem is törődnek a jobb életre vágyó tízezrekkel. A hírek szerint január óta 23 ezer ember próbált meg átjutni a fehérorosz–lengyel határon. Miközben az uniós vezetők egymás után sürgetik a határozottabb fellépést, ígérnek fűt-fát és támogatást, Varsó becslései szerint 4-5 ezer ember zsúfolódott össze a két ország közti senkiföldjén. Hogy mi lehet a krízis megoldása, egyelőre nem tudni. Az biztos nem, amit a kényelmes távolságban székelő londoni Amnesty International javasolt a lengyel államnak, azaz, hogy fogadjon be mindenkit, aki a védelmére számít. Meglepő módon az Európai Unió vezetői is csak szőrmentén merik kritizálni a lengyeleket, láthatóan ők is érzik, nem feltétlenül jó ötlet meghajolni a Lukasenkához hasonló zsebdiktátorok előtt. A fehérorosz vezetés nyilván arra játszik, az Unió előbb-utóbb kénytelen lesz lazítani a gyeplőn, engedni a legdurvább szankciókból.
Nos, Lukasenkának valószínűleg igaza van.
Nem véletlenül szorítja évek óta ő a kormányrudat Fehéroroszországban, kellő realitásérzéke van ahhoz, hogy belássa, ha egyedül ül is az asztalnál, az aduk nála vannak. Arról nem is beszélve, hogy a háttérben, a kibicek között felsejlik egy nagy, szőrös, medveszerű alak. Oroszország néhány zökkenő után minden eddiginél nagyobb erővel igyekszik helyreállítani a kapcsolatokat Moszkva és Minszk között. Fogjuk, amire akarjuk, leginkább a földrajz fogságára, de Putyin számára elfogadhatatlan egy újabb Majdan, nem véletlenül tetszeleg most a békéltető szerepében. Az Unió számára szokatlan lehet egy saját országa érdekében cselekvő politikus (lásd még: Orbán Viktor), mindenesetre bármilyen meglepő, Putyin most a józanság hangja abban a konfliktusban, amelyből az EU nem jöhet ki nyertesen. Ha enged Lukasenkának, századszorra is könnyűnek találtatik, ha meg nem, akkor csak a jóisten a tudója, karácsonyig hány fehérorosz gép fordul meg majd naponta a Közel-Kelet és Minszk között. A semmitmondó közlemények és sajtónyilatkozatok ideje lejárt. Cselekedni kell! Csak az a baj, Brüsszelnek fogalma sincs, mit kellene.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2021/46-os számában.
