Lassan már a fele sem a miénk
A naptár szerint nyár van. Hivatalosan is a nyár első hónapjának huszonhatodik napja volt az, amikor a szlovákiai állampolgár – vagy ha úgy tetszik: Ön – végre elkezdhet dolgozni önmagáért. Addig ugyanis a fizetésének minden egyes centje az államot illette. Ezt hívják úgy: az adószabadság napja.
Idén négy nappal később jött el, mint tavaly. Apróságnak tűnik? Pedig 25 év távlatában ez az egyik legrosszabb eredmény. Emlékszik még, mikor május közepén már maga mögött tudhatta ezt a napot? Ma már a hónap vége sem elég.
Ha Önnek azt mondanák, hogy a munkája teljes költségéből csupán 42% marad Önnél, míg a fennmaradó 58%-ot különféle adók és járulékok formájában elveszik Öntől, mit szólna hozzá?
Sokkoló, de ez történik nap mint nap. Ön dolgozik – az állam pedig elveszi, amit lehet. Nemcsak közvetlenül, hanem rafinált módon, apránként. A munkáltató is fizet, Ön is fizet, az áruházban is fizet, az üzemanyagért is fizet, és a végén még a levegővételért is majd kivetnek valamit.
Voltak idők, amikor ez másként nézett ki. 2007-ben például május 13-án jött el az a bizonyos nap. Nem volt kevesebb a kórház, a rendőr, a tanár, mégis előbb dolgozhatott magáért. Az állam akkoriban karcsúbb volt, célzottabb, és talán még igyekvőbb is.
Ma viszont? Ma az állami kiadások elszabadultak. A költségvetés olyan, mint egy lyukas kád: nem az a baj, hogy öntik bele a vizet, hanem hogy nincs alja. Minisztériumok alakulnak, miniszterek cserélődnek, hivatalok bővülnek, de a polgár nem lát javulást – legfeljebb a sor végéről.
A politikai elit persze nem szenved. Miközben Ön még azon gondolkodik, hogyan fizeti ki az inflációval megspékelt rezsit, ők már úton vannak a nyári szabadságukra – természetesen az Ön által befizetett adóból. Mert bár az állam túlköltekezik, bőkezű önmagával.
És ne legyenek illúziói: a közpénz nem az államé. Az az Ön pénze. Amit a kormányok nagy része úgy kezel, mintha csak talált pénz lenne. Az ellenzék sem különb: nagyítóval sem látni olyan reformjavaslatot, amely valóban rendet tenne, csökkentené a pazarlást, vagy érdemben mérsékelné az adóterheket.
Az adószabadság napja csupán szimbólum – de fájdalmasan pontos. Mert az ember azt gondolná, hogy ha fizet, cserébe kap is valamit: jobb iskolát, elérhető orvost, tisztább utcákat, megbízható államot. Ehelyett kap bürokráciát, elhalasztott reformokat és mindennapi bosszúságokat.
Egyvalamit viszont biztosan kap: újabb és újabb terheket. Mert amíg nem történik valódi kiadáscsökkentés, addig Ön lesz a biztos pénzforrás.
Itt lenne az ideje nem csak a dátumokkal számolni, hanem felelősséget kérni. Olyan államot követelni, amely nem csak elvesz, hanem szolgál is. Mert jelenleg az a rendszer, amelyet Ön finanszíroz, nem Önért működik – hanem saját magáért.
És ha ez így marad, akkor jövőre már nem június végén kezd el magáért dolgozni – hanem soha.
