Kína előretörése
Zajlik az élet a nagyvilágban, a múlt héten több fontos világeseményre is sor került. Fontos közülük kiemelni a Nagy-Britanniában tartott G7-eknek, a világ hét vezető országának a csúcstalálkozóját. A találkozón a koronavírus-járvány mellett természetesen más globális témák is terítékre kerültek. A világ vezető országai aggodalommal tekintenek Kínára, amelynek a gazdasági fellendülése egyre nagyobb veszélyt jelent az aktuális világrendre.
A kilencvenes évek amerikai dominanciája véget ért, ez azonban nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok lemondott volna arról, hogy visszavegye a világ rendőre szerepét. A hidegháborúban győztes USA nemcsak katonailag, de gazdaságilag is sokáig uralta a világot. Időközben ez a befolyás elfogyott, és más hatalmak is megjelentek a térképen, ez pedig a multipoláris, a versengő világrendszer kialakulását eredményezte. Jelenleg tehát nincs egy domináns ország, a vezető szerepért folytatott verseny egyre élesebb.
Néhány országot érdemes megemlíteni. Brazília, Oroszország, India és Kína, az úgynevezett BRICS-államok (a rövidítést az országok angol kezdőbetűi adják), amelyek különböző földrészeken találhatók. Bár Oroszország és Kína mellett India és Brazília még gazdaságilag fejlődő országnak számít, de idővel akár komoly gazdasági és hatalmi erővé is válhatnak. Kína pedig már az Egyesült Államokra is komoly fenyegetést jelent. Egyes elemzők szerint gazdaságilag hamarosan az ázsiai nagyhatalom lehet a világ éllovasa. Ez természetesen felvet egy fontos kérdést: mit lehet kezdeni a jelenséggel?
A kérdés senkinek sem lehet közömbös, a nagyhatalmak számára jelent konkurenciát és veszélyt, elsősorban az Egyesült Államok érintett a dologban.
A republikánusok egyértelműen jelezték: Kína veszélyes játékos, Donald Trump erre is többször felhívta a figyelmet. A demokraták részéről még nincs egyértelmű álláspont. Joe Biden inkább óvatosan fogalmazott, és a multicégek versengésére hívta fel a figyelmet, ám a csúcstalálkozón mintha ő is rájött volna, hogy a Kínával ápolt jó kapcsolatok nem feltétlenül kedveznek az amerikai gazdaságnak.
Természetesen nemcsak a gazdaságról van szó. A csúcstalálkozón részt vevő országok vezetői aggasztónak találták Kína politikáját is. Egyetértettek abban, hogy közös programra van szükség Kínával szemben. Kína előretörése ráadásul nemcsak az amerikaiak csőrét böki, de az európai országok számára is aggasztó, hogy az új erőviszonyok megváltoztathatják a világpolitikát. Ez főleg a nagy európai országokat érinti.
Bár Európától Kína messze van, Kína számára nem jelent kihívást, ha adott esetben Európát kell legyőznie.
A miénktől teljesen eltérő kultúráról beszélünk, ráadásul a jelenlegi kínai kommunista rendszer sem lehet szerethető, amely az emberi jogokat finoman szólva nem tartja tiszteletben. Ugyanakkor a kínai kultúrában még megtalálható a régi konfucionista, konzervatív világszemlélet csírája, amely magában hordoz némi európaiságot is.
Talán ez az, ami Európát és Kínát összeköti, ám a jelenlegi kínai politikai berendezkedés eléggé távol áll a mai európai kultúrától, különösen annak fényében, hogy már a nyugat-európai mentalitás is alaposan megváltozott. Nem véletlenül mondta Samuel P. Huntington, hogy a nyugat-európai kultúrkör csak akkor maradhat életképes, ha megtartja a keresztény gyökereit. Ehhez az Európához kell visszatalálni, amely a süllyedő Amerikával együtt a nyugati típusú keresztény világot képviseli.
Megjelent a Magyar7 2021/25.számában.
