Kampánycsöndes uborkaszezon

Mondja, hogy nekem nem is kell majd lábatlankodnom, csak tegyem azt, amit mond. Hogyan kibújni ez alól? Csak valamilyen más jellegű, a háztartásban szintén hasznos tevékenységgel lehet! És az üres spájz nem mond semmit neked? – kérdeztem vissza.

Jól tudom, hogy befőzéskor nem arra kell törekednünk, hogy több száz üveg hagyományos, azonos ízesítésű télire elrakott zöldségtől roskadozzanak az éléskamra polcai, hanem inkább arra, hogy minden finomságból legyen néhány üveggel, hogy ne unjuk meg a hosszú télen az uborkát, legyen csalamádé vagy ecetes és fűszeres pirospaprika is, mi szeretjük az utóbbit káposztával is kibélelni. És persze a lecsónak is legyen helye a polcokon, nyárias gasztronómiai hangulatot biztosítva télen. A befőzést követően a legszebb pillanat, amikor a polcokon rendszerszerűen felsorakoztatom az üvegeket, megtervezve, mi kerüljön előre, mi hátra, és mi legyen a sorsuk a tavalyiaknak.

Helyet kell szorítani nejem befőttjeinek is, bár a két pálinkaérlelő hordó idén is elnyelte a kiskertünk gyümölcstermésének nagy részét. Mire otthon észbe kaptak, már bugyborékolt a hordóban a szilva és a körte is, külön-külön. A barackot meg leszüretelte jóval korábban a csúnya fagy!

Elhárítva tehát az általam megvetett és általában ignorált kitakarítást, a betakarítás szükségességét hangsúlyoztam, mindent magamra vállalva ezzel. Kompromisszumos, munkamegosztásos megoldás lett elfogadva: ő ki- én pedig betakarítok, vagyis befőzök, amúgy is én főzök otthon. Nem kis izgalommal vártam tehát az érsekújvári piacnapot, talán Robinson várhatta még ilyen izgatottan a pénteket.

A nagybani piacokon korahajnalban vásárló, majd az árujukat az újvári piacon busás haszonnal értékesítő kofákat ismerem, őket nagyívben elkerülöm. Aztán amennyire súlyos szatyraim engedték, rohantam ki a piacról, nehogy meglássak valahol a megvásárolt árunál pár centtel még olcsóbb paprikát, paradicsomot, kisuborkát vagy káposztát, mert akkor nyugtalan érzéssel térek haza.

Otthon a befőzés megkezdése előtt mindent gondosan előkészítek: a spájzban leszedem a stelázsiról a rajzszögekkel odaerősített régi csomagolópapírt, amelyre a hónapok során itt-ott kicsordult valami az előző évben rosszul lezárt vagy meglazult befőttesüvegekből, felrajzszögezem az újakat.

Miközben hallom a porszívó és a mosógép számomra kellemetlen hangját, gondosan előkészítek mindent a sörrel együtt, amire befőzés közben szükségem lehet: felcipeltem a pincéből a hatalmas, szüleimtől örökölt fazekakat, előveszem a tálakat, különböző késeket, fakanalakat, vágódeszkát és merőkanalakat, felhozom az üres befőttesüvegeket is, amelyeknek csodálatos módon soha sincs ugyanannyi csavaros teteje, mint hozzávaló üvege, a nem csavarosoknak pedig mindig hiányoznak a rányomós kupakjaik, a kettőt meg képtelenség összevariálni.

A végén ezért nagy bánatomra mindig kimarad valami, amit a legközelebbi hétvégén azért el lehet fogyasztani, csak olyat kell főzni, amihez passzolnak.

De azért nagyon sajnálom a lealkudott, hazacipelt maradék alapanyagot! Jól megsirattam a felaprított hagymát, a lecsóba való csípős zöldpaprikát és a tovatűnt nyarat is, a fiatalságot pedig ugyanúgy, mint egykoron szüleim tették a konyhában, ahonnan akkoriban még úgy menekültem ki az udvarra, mint most a befőzésbe a takarítás elől. Változnak az idők!