Uborkaszezon
Ha nem lenne komoly a téma, azt mondanám, valahol ott tartunk, ahol Danko kapitány zászlógödre. Amelybe akkora rudat álmodott Bugár Béla barátja, amekkorát még nem látott a világ. Ez lesz a leghosszabb szlovák fallikus jelkép, fellobogózva, alatta eltörpül a parlament és nézésébe belesápad a Duna. Szépséghibája, hogy a minap vagy harminc mázsa ganét zuttyantottak bele a felbőszült gazdák. A nemzeti gödörből így lett pöcegödör. A jóemberek megjöttek egy kivénhedt Tatrával, kidöntötték a trutyit, és elpöfögtek. A rendőrök meg utánuk.
Igazi nyári csemege a nagy uborkaszezonban, vezeti a nézettséget a weboldalakon. Esélye van rá, hogy a hónapokkal ezelőtt elrabolt gyerekről szóló hírt is lekörözi, akit egyébként már rég előkerítettek, apukája rég elfenekelte a büdös kölkét, mert elcsavargott. A hírekre kiéhezett hálás közönség ennek dacára lázasan keresi ma is, és kattintgat a hírre. Hiába, ebben a nagy melegben csak hiányzik nekünk a ferde nézésű Izaura, aki megmozdítaná a népet, vagy Bobby Ewing, akinek filmbeli kimúlása több öngyilkosságot vont maga után.
De mivel a téma komoly, nézzünk más, nemzetkarakterológiailag közelebbi hasonlat után. Nem kell messze menni, csak Budapestig. Ahol éppen lázasan ölelkezik össze az ellenzéki oldal, hogy tarlóra vágja Tarlóst. Momások, momentumosok, dékások, liberálisok, jobbikosok, kálmánolgák, karácsonyok, lecsúszott grófok, jobb sorsra érdemes balos hercig hercegek lökdösődnek az orbitális, nagy marha egységért, amelyet soha senki nem látott. Ami talán nem is létezik, csak a mesében. Valahol az üveghegyen túl, ahol a kurta farkú malac túr.
Nem szívesen mondom, de valahogy kezd a hatalmába keríteni a déjà vu, ha itthon körbepillantok. Mit látunk? Bugárék sarkig tárják az ajtót, de a lábuk az ajtórésben, hogy ha kell, gyorsan rácsapják a betolakodóra. Természetesen az abszolút nyitottság jegyében. Simon Zsolt, aki Bugárral összebrüsztölte a mini nyitott társadalmi modellt, már kezd visszakullogni az anyapárt kebelére, míg Fehérék kimutatták a foguk fehérjét: besurrantak az ajtórésen a szülőapjukhoz.
Aztán beindultak a civilek is, egymás lábán tiporva. Közös nevezőjük, hogy közösködni akarnak, legalábbis ezt deklarálják. Minden csoportban akad három-négy önjelölt, aki mindamellett, hogy a felvidéki magyar emberek érdekei miatt buzdult neki, azért némi sértődések okán szeretne revánsot venni a mostaniakon.
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala valamikor jócskán szeptemberre ígért be egy összejövetelt. Őket próbálja előzni a kanyarban az Új Egység nevű facebookos társaság, akikre pedig a Magyarokért 03 nevű, mindent restartolni óhajtó csapat igyekszik ráverni. Természetesen ők is az egység nevében.
Mint látható, közösségi oldalas, zászlólengetős, himnuszdalolós szabadcsapatok portyáznak Felvidék-szerte, keresve az összefogásra megfelelő és hajlandó embereket. Miközben hajlandóság még akadna is, a hangsúly a megfelelőn van. Amit nagyítóval sem találni. A legüdébb egységesülésre hívó szava talán a nevében a 007-es ügynök figurájára hajazó négyes fogatnak van, amely „A magyarok többet érdemelnek!” csatakiáltással tette közzé szlovák nyelvű petíciós ívét. Mit mondjak, a magyarok ennél valóban többet érdemelnek.
Mint látható, sokan szeretnének pásztorok lenni, miközben a nyáj tanácstalanul toporog, és forgatja a fejét, honnan érkezhet a nagy felvidéki magyar bacsa, aki a karámba tereli őket.
