Jobb ma egy Orbán-sál, mint holnap egy selyemzsinór
Miután a nemzetközi és a (zömében neoliberális) szlovák sajtó kellőképpen kiörömködte magát, hogy az Európai Bizottság visszatartani javasolja a Magyarországnak járó strukturális járandóság 30 százalékát (olybá tüntetve fel a döntést, mintha óriási globalista győzelem született volna, és ettől az Orbán-kormány a kardjába dől), kisvártatva kiderült, hogy a magyar hadsereg Gripenjei is védeni fogják a szlovákiai légteret.
Nicsak, ki beszél, mondhatnánk hollywoodi stílusban. Nincs ebben semmi meglepő: Szlovákia megfelelési kényszerében lemondott a saját légtere védelméről, és repülőit odaajándékozta Ukrajnának, most pedig kapkod fűhöz-fához, hiszen az amerikai nagy tesótól beígért vadászgépek még le sem gurultak a gyártószalagról.
Ez a vircsaft, amelyhez a kormánykoalícióból kilépett és a kormányt most már nyíltan megbuktatni készülő, a parlamenti választásokon szerény eredményt elérő, Sulík vezette Szabadság és Szolidaritás, a Matovič-féle Egyszerű Emberek liberális tagozata, az Egyszerű Emberektől a telekspekuláns exelnök Kiskához dobbantott, majd a parlamentbe épphogy becsusszant Remišová társasága, végül az Európai Parlament hasznos idiótája, Michal Šimečka nevével fémjelzett Progresszív Szlovákia (amely a magyarországi ellenzékhez hasonlóan külföldről keveri a hazai kakit, de azt annál nagyobb intenzitással), nos, ez a szedett-vedett társaság mind azt hiszi (pontosabban szeretné elhitetni) magáról, hogy a demokrácia letéteményese, miközben kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy a szlovákiai nép sorsán töprenkedjenek.
S ki ne felejtsük a sorból Čaputová asszonyt, aki többet időz Kijevben, mint például Kassán. Most ez az egész díszes társaság azt szeretné, ha Matovič Magyarország ellen szavazna.
Elég csak a nem oly távoli múltra gondolni, hogy aggasztónak tartsuk Szlovákia sorsát, hiszen ez a fiatal, kis ország válaszút elé érkezett. Jut eszébe az embernek, hogy a liberális Čaputová a szlovákiai választók kevesebb mint 20 százalékának a szavazatával lett államelnök. Megválasztása után a Postoj nevű konzervatív portál 2019 márciusában azzal nyugtatta a kedélyeket, hogy nem történt földrengés, a nemzetközi nagytőkét, a (természetesen nem létező) háttérhatalmat kiszolgáló liberálisok nem kebelezték be Szlovákiát. Pedig szinte dehogynem. És most vérszemet kaptak.
Fel van adva a lecke Matovičnak, akiből hovatovább a nemzet bűnbakját kreálta a neoliberális sajtóhadsereg, hogy ne dőljön be a zsarolásnak, és ne forduljon szomszédja ellen.
Szlovákiának ugyanis (nem csak a Gripenek miatt) szüksége van Magyarországra. Akárcsak az egész kárpáti régiónak, ahol a környező országok közül úgy tűnik, csupán a szerbek fogják fel (kapnak is Putyin-bérenc jelzőket vastagon), hogy a régió jövőjének biztonságát és szuverenitását nem feltétlenül a brüsszeli parlamenti hőzöngők jelentik.
Márpedig Magyarország ET általi elmarasztalásával Brüsszel precedenst teremtene a többi tagállam (főleg a legkisebbek) megleckéztetésére, ha éppen arra szottyanna kedve.
És miért ne szottyanna? Hiszen az újmarxista-neoliberális (természetesen nem létező) háttérhatalom nem titkolt végső célja, hogy Európában felszámolja a nemzetállami múltat, eszmét, kultúrát, és az USA-hoz hasonló konzumidióta, kevert identitású, önfeladó fogyasztói társadalmat hajtson az uralma alá. Ennek a legnagyobb kerékkötője az az európai patriotizmus, amelyet (más-más hőfokon) Magyarország, Lengyelország és Olaszország képvisel. Ezek az országok természetesen nácik és fasiszták. Ezért van szükség a „progresszív” kormányokra mindenütt, így Szlovákiában is.
Mindezek tudatában Szlovákia számára sokkal kisebb (leginkább semmilyen) veszélyt sem jelent egy történelmi reminiszcenciát felvillantó sál, mint a jövőben Brüsszelből bármikor és bármiért kapható selyemzsinór.
Tessenek már végre felismerni, hogy egymásra vagyunk utalva! Feltéve, hogy meg akarunk maradni magyarnak, szlováknak, lengyelnek és csehnek ebben a nagy olvasztótégelyben.
Megjelent a Magyar7 2022/49. számában.
