Hogyan váltam rendszeres futóvá
Elmesélem! Addig az emlékezetes napig is futkostam eleget az életemben, volt olyan hét, hogy háromszor is, aztán hetekig semmi mozgás. Nem volt benne rendszeresség. Aztán a nagy változást is egy ilyen futó alkalomnak köszönhetem!
Odahaza általában a Nyitra folyó töltésgátján kocogok. A szembefutók észlelésénél magamat is kissé becsapva mindig gyorsabb futásra váltok, hogy lássák, főleg a hölgyek, hogy azért az öregember nem vénember. A nemek beazonosítása futás közben, szemüveg nélkül általában már problémás, és sokszor genderesre sikeredik...
De mindegy! Egy napon további életemet bizonyos mértékben meghatározó csoda történt: egy szembefutó fiatal lány testközelbe érve kedvesen rám mosolygott, sőt a hüvelykujját (nem a középső ujját) felemelve egy közismert, elismerő jelzést küldött felém. Szinte belepirultam a siltes sapkám alatt, bár hirtelen nem tudtam, mire vélni a hüvelykujjat és a mosolyt! Először arra gondoltam, hogy az őszülő vagy inkább már teljesen őszbe boruló kis szakállam által is jelzett koromat meghazudtoló gyorsaságom „nyűgözte le” őt, vagy a hirtelen felgyorsulásom őt meglátva. De az is lehet, gondoltam, hogy az utánozhatatlan, a gyakran rakoncátlan és az egyéb sportokban elhasznált térdem miatt bicegős futóstílusomnak köszönhetem az elismerést. Mindegy, egy szó, mint száz, ennek a váratlanul ért eseménynek a következtében kezdtem el rendszeresebben futni. A rosszindulatú kételyek eloszlatása végett, nem az újabb találkozás reménye ihlette azt, hanem maga az esemény!
Sok-sok hónappal később megint futni indultam a Nyitra folyó érsekújvári töltésén, a Berek közvetlen közelében. A helyiek nagybetűvel írják és „ejtik”, mert egy közkedvelt, erdős részt jelöl a város határában. Otthon hosszú idő után véletlenül ugyanazt a fehér pólót vettem fel, ami azon az emlékezetes „Napon” volt rajtam. És most közelről szembesültem a kéretlen igazsággal: a pólón fiatal szemekkel messziről is látható felirat formájában, ami „akkor” teljesen elkerülte a figyelmemet: UltraBalaton – 2012 – 212 km, ez van a mez elején.
A hátulján pedig a nevem, vagyis a fiam neve, ami „kreatív” módon ugyanolyanra sikeredett, mint az enyém. Akkor döbbentem rá, hogy hónapokkal ezelőtt az a lányos mosoly és a felemelt hüvelykujj nem is annak a számomra meghitt pillanatnak szólt, hanem az UltraBalatonos 212 kilométeres távnak, amiről a szembefutó lány azt hitte, hogy lefutottam, amiből persze még 12 sem volt igaz! A fiam futotta körbe a Balatont (is), ezért kapta ajándékba a szervezőktől ezt a pólót, amit aztán nekem továbbajándékozott, mivel ő többször is belefért, amibe én már egyszer is alig. Ez téveszthette meg fiatal futótársamat, rajongómat a töltésen! Tehát alap nélküli, de akaratlan hivalkodásomnak volt mindez köszönhető!
Azóta nem merek abban a mezben futni, de futok, tehát az eredmény végül is ugyanaz! A megvilágosodásom óta inkább már a barátaimtól kerek szülinapomra kapott 60 – Dénes mezben futok, már ez se igaz, mégis egy kegyesebb hazugság!
