Helyzet van!
Bő három hét telt el azóta, hogy Igor Matovič összehívott 100 magyart, hogy ugyan, hajoljunk már össze Trianonra, amire az MKP tétet emelt, és az egészet megspékelte 10 pontos memorandumával. Azóta is áll a bál, a széles politikai térfélen már mindenki kiosztott mindenkit. Ki érvekkel hadakozik, ki érdekből, s van, aki a háttérből mozgatja a történéseket, csak hogy az egyszerű halandónak nehezebb legyen szétbogozni, mi is zajlik. Mert a hatalmi harc természete már csak ilyen, nem a nyílt páston vívják, a háttérben játsszák.
Nem először írom le ezeken a hasábokon, hogy az elmúlt harminc évünk bővelkedik az elszalasztott lehetőségekben, amikor balgaságból, gyávaságból, vagy épp megalkuvásból nem vívtuk meg a harcainkat. A komáromi nagygyűlés, a kormányzati szerepvállalások miatti lemondások ügyeinkről – például a Beneš-dekrétumok rendezéséről –, a 2001-es területi felosztás csak néhány azok közül, amelyeknek jóvátehetetlen következményei voltak ránk nézve, lassan, de biztosan erodálva közösségünket. S most úgy tűnik, a politikacsinálók egy jó része a memorandumot is ad acta tenné.
Fiók mélyére süllyesztenék ezt is, mint annyi mást, ami a maga idejében a lehetőség szándékával született. Mert könnyebb a párbeszéd üres szólama mögé bújni, mint a valós gondokról beszélni.
Csakhogy jelenlegi helyzetünk nem enged, ezt – bármilyen nehéz menet is lesz – már nem lehet elodázni, nem lehet megúszni, mert a valóság kijózanító, az ügyek az asztalon vannak, s a magyar politikumnak, ha túl akar élni, ha bizonyítani akarja létjogosultságát, lépnie kell, elszánt következetességgel, határozottan érvelve.
Az elkövetkező hónapok mutatják meg, ér-e valamit a jó viszony a miniszterelnökkel, és mennyire őszinte az irányunkban annyiszor hangoztatott nyitottság, vagy csak üres frázis, tartalom nélküli látványos marketingfogás, aminek mindössze egy célja van: a magyar szavazatok megszerzése.
A jövő súlyos megítélését venné az magára, aki ehhez magyar térfélről asszisztálna. Mert nem lehet opció a feltételek nélküli elköteleződés, posztokkal és elöljáróságokkal beárazva, miközben helyzetünk rossz, s miközben súlyos témák kerülnek a felszínre.
A sajtó a napokban kapta fel azt az ügyet, amiről lapunk Pozsonypüspökin (is) tovább hatnak a Beneš-dekrétumok címmel éppen egy éve írt, vagyis hogy a Földalap kezdeményezésére az állam több millió euró értékű földet akar elkobozni egyes személyektől, mert a felmenőik magyar nemzetiségűek voltak. Mindezt azzal indokolva, hogy ezeket a – most épülő pozsonyi körgyűrű alatti – földeket a Beneš-dekrétumok értelmében már régen el kellett volna kobozni. És alig pár hete, a strasbourgi döntést követően robbant ki egy másik ügy, ahol hasonló módon, hasonló érvekkel az Állami Erdőgazdaság kezdeményezte a jogfosztást. A kollektív bűnösség vádja a második világháború utáni évekből tehát máig hat. Egy évtizede várja rendezését a jogfosztó állampolgársági törvény is, de újabb ügyek is terítékre kerülhetnek. A Matovič-kormány ugyanis már jelezte, gazdasági okokból az önkormányzatok összevonását tervezi. A spórolás az oktatásügyet sem mellőzné, itt is konkrét terv az iskolák számának csökkentése –
semmi kétség, a magyarság számára mindkét elképzelés végzetes lenne.
A politikum tehát nem lesz munka nélkül az elkövetkező hónapokban sem. Ennek érdekében azonban stratégiai váltásra van szükség.
A választások óta látható tevékenységet csak az MKP végzett,
a Most–Hídnak a tisztújítás mellett eddig nem sokra futotta, ha csak a tovább a bugári úton szellemében folytatott, kettős beszédre épülő taktikázgatását nem tekintjük politikacsinálásnak. A tetteket szelfiben mérő Összefogás közösségi oldalon zajló látszatpolitizálása sem tűnik túl hatékonynak, a maradék kettő meg már a tetszhalott állapotában van. Az összkép lehangoló: a pártok egyelőre – bármit is tesznek – egymás ellenében dolgoznak, az érdekek szétfutnak, mindenki a másik legyőzésén dolgozik.
Pedig február 29-e kijózanító valóságának az egyik tanulsága, hogy új alapokra kell helyezni az együttműködést. Egyetlen párt sem folytathat kabinetpolitikát, a taktika és az intrika ellenszere épp az összes szereplő bevonása lehet.
A szándékok összesimítása, az egységesülés levezénylése az MKP feladata lesz. Ehhez azonban a párton belül is tisztázni kell a viszonyokat, pozíciókat, meg kell szabni az irányt, meghatározni a célokat, amihez sorvezető lehet a memorandum is. Szóval, helyzet van...
Megjelent a Magyar7 hetilap 202/26. számában.
