2025. február 22., 19:14

Futónaplopós foszlányok

Február, itt a nyár?! Dehogy van, most lendült csak igazán bele a tél! Pedig már enyhülhetne a lég, jöhetne a gólyamadár. Mivel nekem reggel futás közben az erdőben érkeznek általában a használható gondolatok! Aztán rohanok haza, nehogy végleg elfelejtődjenek.

Képünk illusztráció

Fotó: Pixabay.com

A sportnak nagy ereje van, gondolatébresztő is lehet, főleg a csapatsportok tartogatnak sok érdekességet. A terepen űzve és a tévén nézve is különleges élményt jelentenek. A labdajáték közösségi élmény, a futás, úszás vagy a bringázás magányos hobbi, testedzés, sanyargatás, lásd „A hosszútávfutó magányosságát”, vagy a Forrest Gumpot. A közösségi sportélmény aztán az évek múltával fokozatosan magányossá válik, elkocogósodik, mivel nem engedelmeskednek már minden sportágnak a végtagok.

Térdszalagom összevarrva, feszes – vetettem fel pár éve bizonytalanul a házi orvosomnak, amikor újra el akartam kezdeni a futást. Akkor a focinak és röplabdának már végleg búcsút intettem. Hogy ezzel a térddel gyorsan felejtsem el még a kocogást is, legfeljebb sakk, és ott sem futó, hanem csak kisléptékű paraszt, és sakkozni is csak előrenyújtott, nem egymásra rakott lábakkal, hogy ne feszüljön, ne terhelődjön annyira. És a megfázás, amiért hívtalak, Bubókám? Lábadozik, de ez azért enyhe túlzás, mert ilyen térdekkel lábadozni se lehet, próbált humoros lenni a doki.

A háziorvosom nem tudta, hogy kissrác koromban, ha február vége felé, a jégtörő Mátyás környékén beleszippantottam a levegőbe, rögtön megéreztem a friss fű illatát! Aztán már senki se tudott lefogni, betegen se, anya se, asszony se! Ma már, ha jót akarok, magamat kell lefognom!

Maradt a futás, vagy inkább kocogás, ami közben a minap arra gondoltam, igaz, előtte olvastam, hogy a legismertebb budapesti sírkertben egy bécsi temető mintájára terveznek futópályát létrehozni, hogy lehetne Érsekújvárban is a temető környékén vagy bent a sírkertben futni a jó levegőn, fák árnyékában, „társaságban”. Esetleg versenyt a sírásókkal és az idővel? Miért nincs ott futópálya, kifutópálya, ha van életpálya és élettelen pálya? Körbe futni a sírokat, temetői és sporthangulat összemosódva, élet együtt a halállal esetleg büfével is.

Emlékszem, hogy a vasúti töltés és a temetőfal között elterülő egykori grundon volt egy holtvágány is, fociztam mellette ott békeidőben, magyarok a szlovákok ellen. Ma már se foci, se grund a temetőfal tövében! Pedig a régi játszótársak közül sokan már sírpáholyból nézhetnék a meccset. Akkoriban még döntetlenre hoztuk a nemzetiségi létszám-meccset a városban, ma már alig egyharmadra. A többiek bent pihennek. Így múlunk csöndesen, a választások idején pedig forgolódnak a sírjaikban … Annak idején a labda után futva a grundon nem egyszer futottam holtvágányra, akkor még nem sejtettem, hogy felnőttkorban is történhet velem ilyesmi.

Amikor még sokat utazgattam Pozsony fele, a temető mellett haladt el a vonat, persze nem a holtvágányon. Olyankor kihajoltam az ablakon (akkor még lehúzhatók voltak a vonatablakok), magamban mindig köszöntem egyenként a nagyszüleimnek, akik már akkor ott pihentek, ha nem látott senki a vagonfolyosón, integettem is nekik.

Holtvágány a holtak „lakótelepénél”, a végső állomáshely mellett? Srácként még nem láttam benne a groteszk összefüggést. Most, hogy már egyre több a kedves halottam odabent, a holtvágány is új értelmet kapott.

Arra gondoltam, hogy legközelebb, amikor kimegyek szüleim és a bátyám sírjához a temetőbe, teszek virágot a holtvágányra is a régi játszótársak, valamint a múló idő emlékére. Lehet, hogy már láthatatlan, mert benőtte a gaz, esetleg felszedték a vasgyűjtők, de mégis…

Megosztás

Címkék