Fico két éve
Május 15-én múlt két éve, hogy a Robert Fico kormányfő elleni merénylet éles cezúrát vágott a szlovákiai politikába. A sokkhatás akkoriban tagadhatatlanul elsöprő volt, két év elteltével azonban könnyen támadhat olyan benyomása az embernek, mintha mi sem történt volna. A szlovák(iai) közélet és a nyilvánosság gyakorlatilag ott folytatta, ahol a Ficóra leadott lövések előtt abbahagyta. A Juraj Cintula által elkövetett merénylet mégis korszakhatár, és nehezen elfeledhető mementó.
Ha a manapság a közélet egyik fontos lakmuszpapírjaként leírható kommentmezőket nézzük, a verbális lincselés jottányit sem enyhült. A sokszor arctalan és személytelen digitális vitáktól az erőszakos kommunikáció nehezen elválasztható, mindennapos gyakorlat. Akár legyinthetnénk is arra, s egyfajta huszonegyedik századi gőzkiengedésként gondolhatnánk rá, hogy álprofilok mögé bújva a hétköznapokban decens, visszafogott emberek a velük vitában állók vérét kivánják. Ezek a kommentcsaták - minden személytelenségük dacára - mégis jócskán hozzájárulnak a közéleti viták kiüresítéséhez, a közbeszéd rombolásához.
A nyitrabányai merénylet sokkja minden ép erkölcsű ember számára egy hatalmas felkiáltójel, mégis gyakorlatilag néhány héttel 2024. május 15-e után az arctalan kommenthuszárok ugyanazt fújták, mint annak előtte. A magyarázat kézenfekvő, és egyben igencsak sajnálatos. Ahogy az erőszakos kommunikáció letörölhetetlen védjegye a névtelen kommentelőknek, úgy a politika is beleragadt az erő kultuszába. Ebben a viszonyrendszerben a politikus nem tűnhet gyengének és esendőnek.
Jól emlékezhetünk, a merényletet követő napokban az életéért küzdő Robert Fico természetes módon váltotta ki a társadalom döntő többségének együttérzését. Viszont azt is felidézhetjük, hogy a lábadozó kormányfő egyáltalán nem törekedett az együttérzés fenntartására, szinte azonnal erőt sugározva igyekezett kommunikálni. Az eredmény ismeretes, Fico gondosan felépített karaktere - a megjérdőjelezhetetlen tekintélyű vezető képe - érintetlen maradt. Márpedig aki erősnek mutatja magát, óhatatlanul újra a politikai viták célkeresztjébe kerül.
Két évvel a merénylet után továbbra is Robert Ficóhoz mérten határozza meg magát a szlovákiai politika kormánypárti és ellenzéki oldala egyaránt. Vagyis valóban joggal érezhetjük úgy, hogy napjainkban is minden a 2024. május 15-e előtt kitaposott úton halad.
Minden jel arra mutat, a politika és a nyilvánosság nem tanult abból, ami Nyitrabányán történt, pedig a virtuális ujjak ma is ott vannak a ravaszon.
