Félévi „füstölgés”
Bizonyítvány helyett tegnap csak kivonatot kaptak a diákok és félévi szünet idén nem lesz az iskolákban. A csemeték tanulnak tovább, mintha mi sem történt volna. Bár tombol az influenza, és egyre több iskola zárva tart, s nagyon jól jönne a megszokott plusz egy tanításmentes nap a járvány átvészeléséhez, nem kis meglepetésre azt hallottam, a tanulók már a második félévbe beszámító dolgozataikat írják… Hova ez a sietség, kapkodás? Kinek jó ez? A hosszú téli szünet után azonnal a félévi nagydolgozatok, feleltetések vártak rájuk… Majd megpihennek a tavaszi szünet alatt?
Feszült a helyzet Kassán, ahol a két magyar középiskola nem tud zöld ágra vergődni egymással. Tudtuk, hogy a középiskolai hálózat optimalizálása nem lesz fájdalommentes folyamat. Mégis meglepő, hogy egy olyan városban, ahol lassan elfogynak a magyarok, és mindkét iskolát a környékbeli falvakból bejáró (ott is fogyó) gyermekek tartják víz felett, nem tud megegyezni. Mi lesz akkor a nyugati végeken, ahol most még valamivel jobb a helyzet? Mire számíthatunk, ha elkezdik a hálózatszűkítést alapiskolai szinten is? Három magyar három felé húz. Akaratlanul is ez jut az ember eszébe. Miközben csak találni kellene az önös érdekeken kívül egy közös érdeket, és a városban és környékén még jó pár évtizedig biztosított lehetne a magyar középiskolai oktatás. Egy nagy, erős, jól felszerelt, megfelelő pénzügyi háttérrel bíró iskolaközpont biztos bástyája lehetne az ország keleti részében élő magyaroknak.
Tanítani, ahogy csak lehet… Mondhatná sok pedagógus, akik számára egyre nagyobb problémát okoz, hogy a gyerkőcök nem tudnak figyelni az órán. Hiába, ők már a kütyün felnőtt, pár másodpercig türelmes alfa nemzedék. A szülői benevolencia, a mobilozás féktelen megengedése, a nevelés elhanyagolása oda vezetett, hogy egyre több a problémás tanuló. Figyelem-és viselkedészavar, tanulási nehézségek. Több diagnózisa van a gyerekemnek, hol rontottam el? Teheti fel a kérdést egyre több szülő. Már, ha belátja, hogy ő a legfőbb ludas abban, hogy gyermeke speciális igényű tanuló lett. Az óvodát és iskolát persze sokkal könnyebb okolni, csak azt felejti el, hogy az alapozás otthon, a családban történik? Miféle családban? Hagyományosnak mondhatók lassan már csak mutatóba akadnak. Az fajta szétziláltság, mozaikokra szakadás, amiben élünk, nem tesz jót egyetlen gyermek lelkének sem.
Annyi problémája van a gyerekemnek, annyiféle szakemberhez, fejlesztésre hordjuk, hogy félünk másik babát vállalni… Ezt még egyszer végigcsinálni, esetleg a csecsemőt is vinni magunkkal a foglalkozásokra, el sem tudjuk képzelni. Nem egy anyukától hallani ezt manapság, ami szintén nem sok jót sejtet a demográfiai mutatókat illetően. A pszichológus szerint a Covid óta érezhetően romlott gyermekeink mentális állapota, ugrásszerűen emelkedett a szakember segítségére szoruló gyermekek száma. Ott, ahol a szülő belátja, hogy baj van, és maga is mindent elkövet a javulás érdekében, szép eredményeket tudnak elérni. Ahol ez a közreműködés hiányzik, ott már nehéz a helyzet.
S itt volt még mostanában egy INEK0-felmérés is. Annak ránk, magyarokra nézve nem éppen hízelgőek lettek az eredményei. Szerencsére azonban sem az az iskolák, sem az oktatáshoz értők nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget neki. Mi tudjuk, hogy sok jó iskolánk van, de azt is, hogy vannak szép számmal olyanok, amelyeknek még bizony javulniuk kellene…
