Érsekújvári levél (II.)
Kedves Néném! Remélem, levelem újra jó egészségben találja, és észrevétlenül, minden következmény nélkül túl van mindkét védőoltáson. Úgy tűnik, hogy a vakcina nemcsak védelmet nyújt a gonosz ellen, de a szabadságunkat is visszaadhatja. Szabadság, egészség, e kettőre van most szükség! Aztán májusban jöhet a szerelem is.
Levelem keltezésekor még április végén vagyunk, és ez a hónap az idén sem hazudtolta meg önmagát. Tényleg bolond volt! Mint ahogyan a világunk is teljesen megbolondult. Benne a vén Európa is, amely mindenben alázatosan és szolgalelkűen követi az új világ új hóbortjait. Szivárványszínekben akar tündökölni nyáron, télen, melegben, hidegben. Szivárványcsaládok, szivárványnemek. Szivárványos menetek lengetik a szivárványos zászlót az öreg kontinens városaiban.
Már a klasszikus zene fehérsége is borzolni kezdi a kedélyeket a világban. Éles vitákat folytatnak a komolyzene rasszizmusáról, amelynek őshazája Európa, ahol a 20. század előtt szinte csak fehérek éltek. Nem csoda, hogy a zeneszerzők fehér európaiak voltak. De már szégyenkeznünk kellene emiatt is.
A multikulturális Egyesült Államokban, miután beimportálták az országba a klasszikus zenét, most egy kificamodott ideológia mentén támadják Haydn, Mozart és Beethoven munkásságát.
Velük kapcsolatban már az is elhangzott, hogy „A klasszikus zene akkor lépheti át a múltja árnyékait, ha erősebben kötelezi el magát a jelen mellett.” Visszamenőleg? A klasszikus zene rasszistának bélyegzése nem új keletű dolog, már jóval George Floyd halála előtt születtek írások, amelyek a komolyzene eredendő rasszizmusáról szóltak. Ez, édes néném, úgy badarság, ahogy van! Még akkor is, ha az Amerikai Zenekarok Ligájának 2016-os jelentése szerint a zenekarokban játszó zenészeknek mindössze az 1,8 százaléka sötét bőrű, és az arányuk azóta alig változott. Lassan odáig fajul a dolog, hogy a zenei világban már az sem hatna meglepetésként, ha mozgalom indulna a zongora fehér billentyűinek a kiiktatására.
Azt hallotta, kedves néném, hogy tavaly októberben A dzsungel könyve, a Dumbó és a Pán Péter is megkapta a rasszizmus bélyegét? Ezek lejátszásakor a következő feliratnak kell megjelennie: „Ez a műsor negatívan ábrázol és kezel embereket vagy kultúrákat.” Mivel bántó a néger szó, Agatha Christie krimijéből, a Tíz kicsi négerből egyszeriben Tíz kicsi indián, magyar fordításban Tíz kicsi katona lett. Tiltólistára került Az elfújta a szél, s félő, hogy hamarosan kifogás merül fel a Fekete Péter kártyajáték ellen is. Aztán Poór Péter régi slágere, a Fekete vonat is sorra kerülhet, hogy miért éppen az vitte el az énekes párját.
És mit gondol Shakespeare-ről, kedves néném? Hallotta, hogy tanári kezdeményezés indult Amerikában, vegyék ki a tantervből a klasszikus drámaírót?
Ön szerint rasszista volt, mert a velencei mórt négerként ábrázolta, és évszázadokon át ebben a formában vitték színpadra a művet az egész világon?
És már a sportvilágot sem kíméli a mozgalom! Napjainkban sorra térdepelnek le focicsapatok a mérkőzés előtt, szolidaritást vállalva a Black Lives Matter mozgalommal. Hogy is írta Mikes Kelemen? Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Könnyen elképzelhető, hogy a nyári olimpiai játékokon a győztesek nem felállni fognak a dobogóra, hanem feltérdelnek, aminek az lesz a gyakorlati haszna, hogy megkönnyíti az alacsonyabb éremátadók dolgát.
Felvetődhet az is, hogy miért éppen fekete a gyász színe? Már csak abban bízhatunk, hogy mint annak idején kiment a divatból a nagyon rövid szoknya, ugyanúgy kimegy majd a nagyon rövid ész is!
Addig is maradok híve, és üdvözletemet küldöm a határon túlról a határon túlra!
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/18. számában.
