2021. április 1., 09:00

Érdekházasságból szövetség

Van abban valami sajátságosan különös, hogy miközben a Matovič-kormány egyéves története épp torzóba fordul, és a miniszterei futószalagon vonulnak be a pozsonyi elnöki palotába, hogy átadják lemondólevelüket, aközben pár utcával arrébb a magyarok: az MKP, a Most–Híd és az Összefogás vezetői kamerák össztüzében jelentik be, hogy elkezdik írni új történetüket, és Szövetségben egyesülnek, amivel lezárul a több mint egy évtizedes megosztottság, a gyűlölködés és a szembenállás. A bejelentés megkérdőjelezhetetlenül fontos mérföldkő, függetlenül attól, hogy a fanyalgók vagy a támogatók vannak-e többen? Mert ne tagadjuk, mindkettőből van bőven.

Az nyilvánvaló volt, hogy nem lesz egyszerű folyamat, lemondásokkal járó, fájó kompromisszumok garmadáját kell megkötniük a pártoknak. Nem is ment zökkenőmentesen, az persze nehezen érthető, hogy a hónapokon át tartó tárgyalássorozatot éppen a politikum integrálásának eszméjével megalakult Összefogás akasztotta meg decemberben, csakhogy félresikerült happeningjük nem sokat hozott, annál többet vitt. A haveri kör mértékegységével mérhető párt a közvéleményt nem tudta a saját oldalára állítani, sem a támogatottságát megnövelni, csak erősítette a kétkedőket. Talán maguk is belátták, rossz taktika ez, amikor a politika a hitelességéért küzd, és egyik legfőbb bűnének a torzsalkodást róják fel.

Fontos azonban – még ha ez sokáig kétséges volt is –, hogy az Összefogás végül visszatalált a tárgyalóasztalhoz. Mert a Szövetség ereje éppen az lehet, ha mindenki benne van, és súlyához mérten szerepet kap. Ez adhat felhajtóerőt a széles bázisra épülő érdekképviseletnek, amelyben a pártok a helyüket, a választók pedig a számukra szimpatikus eszmeiséget és politikust is megtalálhatják. Ezt az üzenetet sugallja a névválasztás, a Szövetség. Amely kifejező ugyan, mégis hiányolom az új párt nevéből a magyar jelzőt, ami meggyőződésem, az önmeghatározáson túl vállalás is.

Nem ez az első egyesülési folyamata a magyar politikának, korábbról a hasonlóságokat és a különbözőségeket is érdemes látni. 1998-ban politikai képviseletünk az idő szorításában nagyon gyorsan túl tudott lépni önmagán, pedig akkor is ellenszélben, a mečiari ellehetetlenítő rendszerben kellett cselekedni.

(Az egyik lényeges különbség, hogy a politika akkor még a hagyományos térben zajlott, nem volt internet és közösségi média, ahol elszabadult hecchuszárok hergelik a hangulatot minden és mindenki ellen.) A kiszorítósdi a ’90-es években is jellemző volt, de az ellentétek nem voltak annyira élesek, mint az utóbbi tíz évben, amikor a Most–Híd vegyes ideológiája már törésvonalként határozta meg a politikát. A vegyes ideológia megbukott, a párt újrahangolt üzeneteiben már a többi kisebbséggel való együttműködést hangsúlyozza. A két tábor különbözősége így főképp a konzervatív–liberális értékek mentén érezhető, valamint a magyar kormányhoz fűződő viszonyukban. Ezekből lesznek még viták, s ugyan a három pártnak a kisebbségi kérdésekben nem lesz nehéz konszenzusra jutnia, de ezt a munkát a megosztó témákban sem spórolhatják meg.  

Az elveiről, az önálló véleményalkotásról egyik párt sem akar lemondani, ezzel is magyarázható, hogy nem az egybeolvadást választották, hanem platformok alapján képzelik el a működésüket, ami akár feszültségforrás is lehet a jövőben. Benne van ugyanis a lehetőség, hogy megmaradnak a belső viszályok, mindenki a másik legyőzésében lesz érdekelt, a rendszer konzerválhatja a szembenállást.

Persze, ha sikerülne megszerezni a választók bizalmát, nagyon hamar feloldódna, legalábbis marginalizálódna a platformpolitika. Most a három párton múlik minden, ez az utolsó esély újrafogalmazni a magyar politikát, és ha komolyan gondolják az együttműködést, visszaszerezhető a választók bizalma, és növelhető a tábor. Az MKP tíz éven át reménytelen helyzetekben is egyben tudta tartani majd százezres táborát, mert a választói hittek abban, amit képvisel. Ezért kell, hogy kovásza legyen az új formációnak is, amelyben ugyanakkor a másik két kis párt is teljes joggal van jelen, hogy együttes erővel, új lendülettel tegyenek a magyarságért.

Sokaknak megfelelt az eddigi megosztottság, leginkább a többségnek. S ne legyenek illúzióink, ellenérdekeltek magyar oldalon is vannak, elég csak Bugár Béla jól időzített megszólalásaira gondolni, amivel az MKP választóit akarja bőszíteni, elbizonytalanítani. Minden ártó szándéknak, kétkedésnek egy ellenszere van, az elvégzett munka, ez cáfolhat rá az új formációt megkérdőjelezőkre. És ha a pártok jól végzik a dolgukat, ami ma még csak kényszerű érdekházasságnak tűnik, érdekszövetséggé is alakulhat.

Megjelent a Magyar7 2021/13.számában.

2021. március 31., 09:18

A feltámadás reménye – Megjelent a Magyar7 legújabb, 13. száma

Fókuszban a húsvét, az elhúzódó szlovák kormányválság és a magyar pártok egyesülése.