Életillat a levegőben
Aratnak. Néhány napja már zakatolnak a kombájnok, száll a gabonapor, fújja a szél messzire. Csípi a szemet, viszket tőle a bőr, beszökik a szobába és rátelepszik még a bútorokra is. Mégsem bánom. Mert a levegőben szinte érezni az élet illatát, s parasztivadékként örül a szívem, hogy lesz megint kenyerünk, legalább egy esztendeig.
Minden évben így van ez. Valahogy rácsodálkozom az élet nagy misztériumára. Ahogy a mag szárba szökken, majd nehéz kalászt érlel. Ahogy ring a búzamező, ha fúj a szél. Mikor a pacsirta meleg nyári napon átsuhan a búzaföld felett s énekel, mintha sosem akarná abbahagyni… Nincs ennél szebb látvány. Csendélet pacsirtával.
Eszembe jut, amikor még egyetemista koromban a nyári szakmai gyakorlaton azt a feladatot kaptam, menjek ki a fotóssal a gabonaföldekre, készítsünk afféle aratási hírmondót. Több aratónál is megálltunk, de a legtöbb helyen csak káromkodó gépészeket, kombájnistákat találtunk, akik aratás helyett azzal voltak elfoglalva, hogy a rég nyugdíjaskorú, jócskán elaggott NDK-s aratómasinákat bütykölték, miközben mondogatták a varázsszót: Működj!
Ha a gépet sok babramunkával sikerült „feléleszteni”, a vezetője visszaült a kormánykerék mellé – a negyvenöt-ötven fokosra felforrósodott kabinba – és napnyugtáig ki sem igen szállt belőle.
Három-négy-öt hétig is eltartott, míg a gabona magtárakba került. Utána pedig már indultak is tovább a gépek és az emberek Morvaországba. Ott is jól jött a csallóköziek segítsége.
Ma már pikk-pakk learat a modern, klímás kombájn, aminek vezetői kabinja olyan képet fest, mint egy repülőgép pilótafülkéje a fedélzeti számítógéppel. A szalmabálák is szinte észrevétlenül nőnek ki a tarlókon.
Hol van ez már attól, amikor megboldogult nagyapám első kaszásként vágta a rendet az árendás földeken! Lánya pedig alig bírta utána szedni a markot.
Amikor a gabona először kévékbe, majd cséplőgépbe került. Ahová bizony néha egy-egy szép lány is beleesett… Az aratás végén pedig mindig jött a mulatság, az ünnepség. Amikor már biztonságban volt az új kenyér.
Ami nem változott, az a földes gazdák és földművelők kiszolgáltatottsága. Nagy lutri ez. Az időjárás könnyen keresztülhúzhatja a számításokat. Ha nincs eső, ha túl sok eső van, ha túl meleg van, nem lesz jó a hektárhozam. Vagy, ha véletlenül rekordmennyiség terem, akkor meg a felvásárlási árakat viszik le.
Nehogy a paraszt jól járjon! Ő csak dolgozzon keményen, s reméljen ősztől nyárig, amíg az elvetett magból érett búzaszem lesz.
S amit a termésért kap, abból újra tervezzen, sokszor a mínuszból vetőmagot vegyen, ősszel megint vessen, aztán trágyázzon. permetezzen… Mert a földnek nem szabad parlagon maradni! Ezt eleink jól megtanították nekünk.
Mint ahogy azt is, hogy a kenyér szent és élő táplálékunk. Ma is, amikor sokan az étrendünkből való kihagyására buzdítanak, merthogy nem éppen egészséges. Még az is lehet, hogy igazuk van, de akkor sem szabad feledni, voltak idők, amikor néhány falat kenyér ez életben maradást jelentette. S nem jutott belőle mindenkinek.
