Egyelőre „CSAK BESZÉLGETÜNK” a kultúránk rákfenéjéről

A három kiváló egyéniség markáns véleményét rövidebb-hosszabb részletekben közhírré is tette Kolek Zsolt a MAGYAR7 22. számában (20.,21. oldalon). Mindhárman azon lamentáltak (siránkoztak), hogy a felvidéki magyar kultúránk nincs megbecsülve sem pénzbeli támogatással, sem elismerő megbecsüléssel. Szabó Ottó hangsúlyozta

Igen, e kiváló három egyéniség „CSAK” lamentált, csak megállapításokat tudott felhozni a dolgaink állapotának rákfenéjéről. Ámde a felsorolt érveik rákfenéjét régóta tudjuk, sőt tapasztalják a fent említett ’alkotóközösségek’ vezetői (is).

Az érvek – sajnos – súlyos igazságokat tartalmaznak, ámde egyikük sem jutott tovább (vagy képtelen volt) a felsorolásnál tovább nem merészkedett…

Tovább gondolva ezt az „állapotunkat”, elvárható lett volna tőlük, hogy valamiféle megoldás felé irányítsák a beszélgetés fonalát, de – sajnos – egyikük sem tudott, vagy nem mert olyan javaslattal előállni, amellyel kimozdíthatnák/kimozdíthatnánk „szervezeteinket” ebből a ’rákfene’ állapotból pozitív előrelépés felé.

Csupán „csak” felrótták (Kultminor ?, társadalmi-, politikai agyonhallgatás ?, szőnyegalásöprés…, stb.), hogy „a politikusok átpolitizálják az irodalmat, a képzőművészetet” (Hodossy), „degradálják a kultúrát” (Szabó Ottó). Ezek a megállapítások helytállóak, csak hát vakvágány, sehová sem vezetnek, „falra hányt borsó”-ként leperegnek a magasan ülő illetékesekről. Másokat hibáztatni sikertelenségeinkért kényelmes és alibizmus.

Megjegyzem: a három kiváló egyéniség között volt egy üres szék, amelybe ott kellett volna ülnie Gál Tamásnak, a komáromi Jókai Színház igazgatójának, vagy Istenes József építészmérnöknek, aki a Szlovák Építészet Kamara helyettes elnöke, a felvidéki magyar építészek jeles képviselője. Feltehető, hogy ők még frissebbé, gazdagabbá tették volna a „BESZÉLGETÉS” gondolatának aktualitását.

Úgy tűnik, ezzel a beszélgetéssel Kolek Zsolt kiváló újságírónk (és a médiáink felelősei) ismét megtették a maguk dolgát, „az ügy ki van pipálva” és a „szekér halad tovább”, a ’probléma’ le van tudva’, amely azután egy hét múlva elhalványul, s aztán végleg elfelejtődik, kihullik a köztudatból…!

Pedig a felvidéki kortárs magyar kultúra ilyen akut állapota nem tűrhet halasztást. Tenni kell érte használható és megvalósítható konkrét lépéseket.

Akár bevonva ebbe a társadalmi-, politikai szervezeteinket (SZAKC, Magyar Szövetség, stb.), amely arra irányulna, hogy például a felvidéki kortárs magyar intézményeink (SZMÍT, ROVÁS, MAMSzE, színházaink, zenészek, építészek, stb.) vezetőit meghívni egy-két napos konferenciára (Komáromba, Dunaszerdahelyre, Losoncra, Rimaszombatba, vagy bárhová a felvidéken), ahol közösen megbeszélnénk az égető problémáinkat, dolgainkat, amelynek alapján létre kell hozni egy intézményt – KULTÚRPALOTÁT – s ebben az épületben működne az (a ma még hiányolt) ’ügynökség’? , adminisztratíva ? (nevezzük bárminek), amelyik kiszolgálná és megvalósítaná azokat az igényeket – feltételeket – amelyeket felemlegetve hiányoltak a kiváló egyéniségeink „Mi a rákfenéje a kultúra finanszírozásának” címen Kolek Zsolt újságíró beszélgetésén.

Remélem erre mihamarább sor kerül.

(A szerző a MAMSzE elnöke.)