Egy kártérítési per margójára
Tengiz Abuladze filmje, a Vezeklés pereg belső mozimban, ahogy olvasom a hírt, hogy a bíró úr kártérítési pert folytat egy újságíróval és egy laptulajdonossal szemben, amiért közhírré tették: ő is egyike volt a letűnt rezsim ítélethozóinak, emigránsokat (disszidenseket) ítélt – távollétükben – börtönbüntetésre.
Rágalmazás miatt 50 000 eurós „fájdalomdíjat” követel a bíró úr, aki ma is bíráskodik, s szentül meg van győződve arról: nem csinált ő semmi rosszat a letűnt rezsimben sem, hiszen csak követte a törvény betűit, mert a törvény az törvény. A bíró meg azért bíró, hogy a törvénynek érvényt szerezzen.
A per tárgyát képező cikk a „Bűnözők talárban?” címet viselte, 2016-ban jelent meg egy jelentős olvasottságnak örvendő szlovák hetilapban, azt követően, hogy a Nemzeti Emlékezet Intézete honlapján közzétette az 1977 és 1989 között disszidálásért elítélt mintegy 13 ezer személy listáját, de az ügyekben eljáró 58 ügyész, 228 bíró és 86 vizsgálóbíró (nyomozó) nevét is. A lap hivatalos megkeresésben ez ügyben feltett kérdéseire akkor a bíró úr nem kívánt válaszolni. Most viszont perel. Merthogy erkölcsi kár érte. Személyiségi jogait sértette, kizökkentette komfortzónájából, s nem csupán őt, hanem a lányát és a vejét is. Szóval: a családját is bántották. Másképpen kezdtek nézni rájuk. Bíró úrtól évtizedes jó barátai fordultak el... (Bár most az egyik eljött tanúsítani az elfordulás tényét – a felperes érdekében. Hmm.)
Az erkölcsi sérelmet szenvedett bírónak egyébként ma is meggyőződése, hogy helyesen ítélkezett annak idején, mert az állam biztonságát és érdekeit védte, a törvényt tartatta be, mégha egy más világrendben is, hisz mást nem is tehetett, mert felesküdött a törvények és az alkotmány szolgálatára! Mit sem tud arról, hogy a zsarnokság gépezetében valahogy mindannyian fogaskerekek vagyunk… Önmaga felmentésében odáig elment, hogy kijelentette: ítéleteivel nem ártott senkinek, hiszen az elítéltek külföldön voltak. Igaz, a Nemzeti Emlékezet Intézetének szakértője szerint ennek fejében az elítéltek Csehszlovákiában maradt családtagjait és rokonait üldözte odaadóan a rezsim; ez azonban a bíró urat már nem izgatja, neki ehhez semmi köze…
A rendszerváltás nem hozott elszámoltatást. Vastag, erős vonallal zárt le mindent. Lassan, vontatottan, megkésve ugyan, de a félmúltat kutató történészek, emlékezet-intézetek ássák elő, tárják fel, mi is történhetett meg velünk, általunk. A pereskedő bíró úr által is, hiszen valamennyien részei voltunk annak a negyven esztendőnek. Ennek beismeréséhez kell némi alázat, tárgyilagosság, igazságérzet és erkölcsi tartás.
A vastag erős vonal nem bombabiztos sírtakaró. Abuladze filmjében Varlam Aravidzét, a nagy diktátort sem temeti el a sírja, minden reggel a családi ház teraszán találják a holttestét. Kisásója az az asszony, akinek apját és anyját a diktátor gyilkoltatta meg, és aki hiszi, a holttest nem nyugodhat, míg a Gonosz eszméi élnek. A zsarnokságot felfestő időtlen film olyasmit üzen, hogy mindenkinek saját magának kell számot adnia múltjáról, az utódai érdekében is (Aravidze bűnei árát az unokája és a fia fizeti meg), mert a bűnnel való szembenézés és vezeklés nélkül nincs feloldozás. A harmadik hatalmi ágban, a bírói kasztban sincs.
A vastag erős vonal nem őrzi meg a feledni óhajtott-remélt titkokat, ahogy személyiségi jogi, erkölcsi kártérítési perek sora sem tarthatja lepel alatt őket. Pilinszky írja „Egy titok margójára” című versében: „Takard le jól, mit elkövettél,/ és élj utána szabadon, akár/ egy sikeres merénylő. Tetted/ kendő alatt, nélküled is megél,/ majd túlnő rajtad, meghalad,/ alig először, később azután/ gyereksirásként, mint a végitélet,/ mikor a bárány elkiáltja magát.” Manapság persze a bírák legtöbbje nem igen olvassa a költőket és az örökérvényű klasszikus regényeket, nézi a letűnt világ ikonikus filmjeit – melyek róla is szólnak –, a paragrafusok labirintusában bolyong s követi a „korszellemet”, perli a nyilvánosságot, mert közhírré tette a nyilvánvaló tényt. Kártérítést követel – erkölcsi alapon.
Ítélethirdetés októberben várható.
