Beneš ma már Ficon keresztül büntet minket
A szlovák kormány szerint háborús bűnös vagyok! Ha pedig ez ellen tiltakozni merek, most már börtönben is találhatom magam. Itt tart ma Szlovákia.
80 évvel a Beneš-dekrétumok megszületése és 21 évvel az Európai Unióhoz történő csatlakozás után akár azt is mondhatnánk, hogy ma sem változott semmi. A magyar kártya még mindig ott lapul a szlovák zsebekben, ők pedig nem restek használni azt, ha szükségét érzik.
Mikor legutóbb megválasztották, sok embertől hallottam:
A kampányban ugyanis nem hangzottak el olyan kijelentések, mint a korábbi ciklusokban, nem került elő a Beneš-dekrétumok ügye és a kampányidőszakban a magyar kisebbség sem vált politikai célponttá. Ez a visszafogottság így sokakban azt az érzetet keltette, hogy Fico talán tényleg stratégiát váltott és legalább pragmatikus szinten tudomásul veszi a magyar közösség politikai súlyát.
A magyar kártya az asztalra került, a felvidéki magyarok pedig mindkét oldalon a hatalmi játszmák eszközei lettek. Nem lehetünk ugyanis annyira naívak, hogy ne lássuk, a PS tettei mögött is pártérdekek állnak. Šimečka, Korčok, Ódor és a többiek nem szívjóságból, hanem politikai megfontolásból, magyar szavazatokért turnéztak a Felvidéken és ugyanezen magyar szavazatok reményében hozták vissza a politikai porondra a Beneš-dekrétumok érvényességének ügyét még akkor is, ha szlovák pártoktól eddig nem láthattunk hasonlót.
Robert pedig ettől láthatóan megijedt, majd jött, látott és elővette a régi énjét. Azt az énjét, amit már 2006 óta jól ismerünk és akinek a kormányzása alatt többek között a DAC szurkolóverést és Malina Hedvig brutális bántalmazását, a kettős állampolgárság tiltását, a Beneš-dekrétumok megerősítését, vagy épp a himnusztörvény elfogadását is megélhettük.
Ma pedig Roberték már akár fél év börtönnel is fenyegetik azokat, akik esetleg megkérdőjelezik a narratívát és akik nem hajlandók elfogadni a kollektív bűnösség logikáját. Azokat, akik nem hajlandók elfogadni, hogy nyolcvan évvel a háború vége után is a kollektív bűnösség bélyege alatt éljenek és akik kimondják: a Beneš-dekrétumok nem lezárt történelmi dokumentumok, hanem olyan, ma is élő jogi és politikai eszközök, amiket a kormány az elmúlt években is előszeretettel alkalmazott, ha épp úgy adódott kedve, vagy épp úgy hozta a szükség.
Ez a Fico tehát, pontosan ugyanaz a Fico!
Sőt, talán még szintet is lépett. A rendszerváltás óta ugyanis börtönnel még senki nem fenyegette a felvidéki magyarokat a magyarságuk miatt. A nemrég elfogadott jogszabály-módosítással a kormány tehát egy olyan vonalat is átlépett, amiről azt gondoltuk elképzelhetetlen egy jogállamban. Robert pedig újra bebizonyította, hogy a felvidéki magyarság végsősoron csakis magára számíthat. Sem a szlovák ellenzék (én legalábbis nem hallottam/láttam heves tiltakozást a parlamentben a PS tagjaitól ezzel kapcsolatban), sem pedig a szlovák kormánypártok nem fogják jobbra fordítani a sorsunkat. Magunkat kell megszervezzük!
Ez pedig már nem csak minket, hanem egész Szlovákiát érinti. A Beneš-dekrétumok körüli vita ugyanis így már nem “pusztán” történelmi, etnikai vagy jogi kérdés, hanem sokkal inkább lakmuszpapír. Megmutatja, hogy mennyit ér Szlovákiában a véleményszabadság, a jogegyenlőség és az európai értékekre való hivatkozás akkor, amikor azok kényelmetlenné válnak. Mert ha ma egy kisebbségi közösséget megpróbálnak büntetőjogi fenyegetéssel elhallgattatni, holnap bárkit el lehet, aki nem azt mondja, amit a hatalom elvár tőle. Ezzel pedig nem rendet teremt, hanem félelmet és nem a jogot érvényesíti, hanem sokkal inkább az erejét demonstrálja.
Fico és kormányának cselekedete tehát egy világos üzenet arról, hol a helye annak, aki nem hajlandó hallgatni ma Szlovákiában. Mindezt pedig nyolcvan évvel a második világháború után és épp az Európai Unió közepén teszi.
