Álmok és valóság
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy… micsoda is? Nos, nekünk csak Európai Unió, mert már az volt, amikor beleléptünk. A határtalanság reményében, abban a hitben, hogy ugyanolyan jogaink lesznek majd, mint az alapító államok polgárainak, hogy ami jár nekik, járni fog nekünk is. Meg hogy a mi nemzeti nyelvünk is az EU egyik hivatalos nyelve lesz, és mint ilyet, a használatához való jogunkat az EU is védeni fogja. Aztán felébredtünk. Ma pedig már tudjuk, hogy az angol az EU hivatalos nyelve. Talán, hogy könnyebben értsen szót az Amerikai Egyesült Államokkal akkor is, ha már egyetlen olyan tagállama sincs, melynek a hivatalos nemzeti nyelve az angol lenne.
Nem ez az egyetlen furcsaság, amit uniós létünk során megéltünk, megélünk. Fantasztikus elképzelések sorát láthattuk röpke – kis híján – húsz év alatt. Komoly energiabiztonsági stratégiai terveket is. Mond még valamit valakinek az, hogy Nabucco (2009) vagy Déli Áramlat transzeurópai gázvezeték, hogy az új (és régi) tagállamok orosz energiafüggősége csökkenjen?! Pedig rengeteg pénzt öltek bele, szakértők, cégek és NGO-k, think-thankek százai dolgoztak az előkészítésén. Végül mégis az Északi Áramlat (1. és 2.) lett a nyerő, mert ugye az erősebb kutya… (Csak meg kell fordítani az orosz gáz áramoltatásának irányát, s ezentúl nem mi kapunk érte tranzitdíjat, hanem a németek, a franciák, a hollandok és az oroszok.)
Egykori technológia tanárom jut eszembe a történtekről. Ő szokta megkérdezni tőlünk, hogyan vakarjuk meg a viszkető bal fülünket; s be is mutatta: a jobb kezünkkel, átnyúlva a fejünkön, a lehető leghosszabb elérést választva, mert az a leglogikátlanabb, a legrosszabb megoldás.
Néhai „Lőbi” tanár úr nem sejthette, milyen találó képet festett fel – mély-szocialista időkben – a mi Uniónk egyedül üdvözítő-lehetséges-gazdaságos-demokratikus-jogállami-stb. irányelveiről és közös politikáiról.
Meg aztán ugye nem csupán Lisszaboni Szerződés született menet közben, hanem egy HORIZON 2020 koncepció is a XXI. század tízes éveinek kezdetén, melynek a fényességes célja az volt, hogy az EU 2020-ra a világ vezető modernizációs, tudományos, innovációs és gazdasági nagyhatalma legyen. 2022-t írunk.
A tervezet még olvasható az EU tájékoztató honlapjain, a megvalósításának kiértékelése azonban sehol. (Kína, az USA vagy India visszainteget.) A járványügyi kutatások-eredmények sem azt mutatják, hogy nagyot kaszált volna pl. a francia gyógyszeripar (a kutatásai finanszírozásába az EU is beszállt). Viszont: közösen jobban ment a „beszerzés”, ráadásul még azt is el lehetett dönteni a politikai testületekben, hogy melyek a jó, a PC-vakcinák, és mely ellenséges országok oltóanyagait kell gazdasági nyomás (értsd: EU-s tilalom) alá helyezni. Mert a szankció csodafegyver a vírus ellen is. Ha az EU nem tudott oltóanyaggal a világ elé kerülni, arra volt hatalma, hogy eldöntse, kinek engedi meg, hogy területén győztesnek érezze magát. Kis hatalom is hatalom, nem igaz?!
És nincs semmi baj, mert már elkészült a legújabb nagy közös koncepció is: legkésőbb 2050-re szén-dioxid-mentes lesz az Európai Unió. Kizöldünk végre. Teljesen akár.
Ha mindannyian elég tudatosak leszünk, és visszafojtott lélegzettel várjuk ki, hogy 2050 elérkezzen, ennek a rémálomnak meg lehet az eredménye. Szóval: előre a ki- és megfulladásig. A magát egyedül civilizáltnak vélő európai népességrész kollektív önfelszámolásáig, amihez egyre több eszközt kínálnak századunk „prófétái”. Nemtelenséget, utódnélküliséget, kábítószereket, boltokban élelemként árult lisztkukacot, tücsköt, bogarat, eutanáziát végül, ha mégis elhatalmasodna rajtunk a kollektív légszomj.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2022/03-as számában.
