Adathalmazok háborúja
Csak szárazföldi és légi drónokkal foglalt el Ukrajna egy orosz állást a közelmúltban. Mindez akár az orosz-ukrán háború kimenetelére is hatással lehet. A kis taktikai siker egy nagy stratégiai váltás előszobája, vagy lehet, hogy már a nappalija.
Az elmúlt hetekben térségünk leginkább a magyarországi választási kampány csatazajától volt hangos. Felmerült a big tech cégek kampánybeli szerepe is, melyre, mivel az Európai Unió minden szabályozó törekvése ellenére ez a terület továbbra sem mutatja a transzparencia szikráját sem – talán rosszak a szabályozó törekvések? –, erre egyhamar nem fogunk rálátni. Az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményei kapcsán azonban érdekes kettősséget láthatunk. Ha valaki feltesz egy részletet egy házi disznóvágásból, akár csak oktató célzattal is, azonnal letiltják még az unokáját is. Azonban a közösségi hálót vígan körbejárhatta az a – vélhetően ukrán, de ki tud itt már bármi biztosat? – videó, amely orosz gyalogosok utolsó élő, drónbecsapódás előtti pillanatát mutatja meg, abszolút etikátlan módon. Nyilván ez egy háború, ahol a 2022 februárja óta eltelt időszakban emberek, katonák és civilek százezrei haltak meg. A sajtó örök dilemmája, hogy ebből mit és hogyan lehet és szabad mutatni, melyre nincsenek egyértelmű válaszok. Az azonban bizonyosan tévút, hogy egy brojlercsirke halálát nem lehet bemutatni, egy emberét meg igen. Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy Ukrajna csak távirányítású harci eszközök felhasználásával foglalt el egy élő emberek által védett állást.
A drónok eddig is jelen voltak, de 2026 tavaszára nem egyszerűen kiegészítő eszközzé, hanem a harcmező meghatározó, sok esetben domináns fegyverrendszerévé váltak. Az a tény, hogy ukrán erők már képesek voltak egy ellenséges állás elfoglalására kizárólag légi és földi drónok alkalmazásával, gyalogság közvetlen részvétele nélkül, több, mint (hadi)technikai érdekesség: doktrinális áttörés.
A fentebb idézett cikkünkben összefoglaltuk az ukrajnai drónhadviselés egyes lépéseit. Most nézzük a jelent. Ez az új stratégia három kulcselemre épül. Az első a tömegesség. Az olcsó, gyakran kereskedelmi alapokra épülő FPV-drónok lehetővé teszik, hogy a harctéren korábban elképzelhetetlen sűrűségű támadások valósuljanak meg. A második világháborúban, ha megindult a tüzérségi előkészítést, akkor tudható volt, hogy fél-egy napon belül indul meg a gyalogság. Ma már csak halk zümmögést hallunk. A második a hálózatos működés: a felderítő, csapásmérő és kommunikációs rendszerek valós időben kapcsolódnak össze, ami lerövidíti az érzékelés-döntés-csapás ciklust. A harmadik az automatizáció felé való elmozdulás, amely már nemcsak a pilóta nélküli eszközök használatát jelenti, hanem a döntéshozatal részleges kiszervezését is algoritmusoknak, persze, ennek minden etikai kérdésével.
Nem tűnik el, de a frontvonal közvetlen érintkezési zónájából egyre inkább hátrébb szorul, miközben a "halálzóna" – ahol a veszteségek keletkeznek – gépek által uralt térré válik. Olyanná, mint amit a Terminátorban láthattunk, és azt hittük, hogy sci-fi. Ez alapvetően csökkentheti a saját veszteségeket, ugyanakkor növeli a konfliktus tartósságát, hiszen a politikai vezetés számára jobban kommunikálható, mint az emberéletben mérhető veszteség.
A csatatér ma már nem vonalakból, hanem adathalmazokból áll. Az orosz fél, bár létszámfölényben van, egyre inkább egy láthatatlan, dehumanizált ellenséggel küzd. A pszichológiai hatás leírhatatlan: az orosz katona számára nincs kit célba venni. Nem egy ellenséges bakával néz farkasszemet, hanem egy zümmögő, AI-támogatott rajjal, amely nem érez félelmet, nem fárad el, és amelynek elvesztése a másik oldalnak csak dollárban mérhető kiadás, nem politikai vagy társadalmi tragédia, az esti híradók nem mutatnak fellobogózott katonatemetőket, síró anyákkal…
Operatív szinten a frontvonal "átlátszóvá" vált: a folyamatos légi felderítés miatt a csapatösszevonások észrevétlen végrehajtása egyre nehezebb. Stratégiai szinten pedig megjelent a mélységi csapásmérés új formája, ahol több száz kilométerre lévő célpontok is elérhetők viszonylag alacsony költséggel.
Ami most történik, az nem egy, eddig főleg lagzikban és fesztiválokon látott eszköz kitelepülése a hadszíntérre, hanem új hadviselési paradigma kialakulása. Az orosz-ukrán háború ebben az értelemben laboratóriummá vált, ahol a 21. század hadviselésének alapjai formálódnak.
A legfontosabb következmény pedig az, hogy a jövő háborúiban a technológiai fölény nem feltétlenül a legdrágább rendszerekben, hanem a leggyorsabban adaptálható, legnagyobb számban bevethető és legjobban integrált eszközökben fog megmutatkozni.
Mindez itt, a szomszédban történik. Mi, kis, számottevő hadsereg nélküli, pénztelen, dróntalan országok meg csak nézhetünk, annak illúziójába kapaszkodva, hogy az 5. cikkely talán megvéd bennünket, amíg van NATO.
Haják Szabó Mária
