A (talán) megmentett vízlépcső
Vannak dolgok a világon, amelyek egyszerűnek tűnnek, nem publikusak, sőt csaknem titkosan kezelik őket. Hatásuk hosszú távon mégis óriási lehet, negatív vagy pozitív értelemben is.
Az alábbi eset azért érdekes és archiválásra méltó, mert dokumentálja, hogy egy sima műszaki speciális mérés hogyan járult hozzá Csallóköz biztonságához az 1998-2000 közötti időszakban.
A 90-es évek második felében a Duna felvízcsatornájának két gátkoronájába többtíz vízszintmérőt telepítettünk. Ezek rádiós hálózaton adták le adataikat a központnak. Egy alkalommal már a bősi vízerőműnél dolgoztunk, amikor az egyik hajókzsilip vizének kieresztésénél a csőrendszerben furcsa hangokat hallottunk.
Rákérdeztem erre Tóth László magánvállalkozónál, aki akkor a Vízgazdálkodási Vállalatnak (VHP) speciális vízügyi méréseket végzett többedmagával a hajózsilipek szivárgásának gyanúja kapcsán. Azt a feleletet kaptam, hogy ezeket az ütésszerű, fémes, nagy zajokat a kimosott nagy kavicsok okozzák, amelyek aztán a hajózsilip alatt néhány száz méterre leülnek a folyó fenekére. Mutatta is, lejjebb már ott dolgoztak a kotróhajók és szedték ki a leülepedett köveket a sóderrel együtt.
Mellőzve a sok szakmai észrevételt és részletet, arra jutottunk, hogy cégünk ingyen és bérmentve egy hét alatt (1998) megméri és eltárolja a hajózsilipek szintváltozásait. Az időpontot úgy választottuk meg, hogy a bal zsilipkamra legyen üzemben, a jobb kamra pedig legyen kieresztve az egész héten. Ez sikerült is egy közelgő tervbevett karbantartás alatt. A jobb kamra mellett, kb. 10-15 m távolságban a középtávon volt egy félméteres mérőfurat. Ebbe behelyeztük a mérükészüléket az adattárolóval együtt, a bal kamrába telepített szintmérőt pedig vezetékkel az üresen tartott és javított zsilip felett kötöttük be.
Naponta több tíz zsilipelés történt, a mérési eredmények finoman szólva nagyon aggasztóak voltak. Veszélyeztetve lehetett a két zsilipkamra épsége az alsó kapukkal együtt. Míg a víz a zsilipkamrában 20-22 métert emelkedett vagy süllyedt a zsilipelés során, addig a mérőfuratban csaknem 10 m volt a szintváltozás – miközben a jobb zsilip csaknem üresen állt.
Ez bizonyíték volt arra, hogy a zsilipkamrák lyukasak, mint a dudarosta! A mérési adatokat elektronikusan elküldtem Dominik Kocingernek, aki az erőmű kormánybiztosa volt. A titkárnő telefonon jelezte, hogy a kormánybiztos ülésezik, nem tudja pár napig átadni. Erre kértem, hogy mindenképpen juttassa el a címzettnek, mert nagyon fontos. Meg is történt, másnap reggel hívott Kocinger (akit régebbről személyesen ismertem).
Mit hoz a sors? A mérési eredmények feldolgozása után egy nappal kezdte meg a szlovák-magyar vegyesbizottság a hágai bíróság bős-nagymarosi vízerőmű határozatainak tárgyalását. Dominik Kocinger megköszönte az eredményeket és elmondta, hogy egész éjjel nem aludt. Azután megegyeztünk egy találkozóban a munkahelyemen. El is jött, hosszasan kitárgyaltuk az ügyet, majd rövidesen cége kifizette az anyagköltségeket. A munkáért nem kértünk semmit, hiszen meg sem rendelték. Csak Tóth Laci szakmai segítségével lehetett megcsinálni.
Ezek után már gyorsan peregtek az események. Az eredményeket és a megbízottal történt beszélgetés tartalmát személyesen tudattam Harna István miniszterrel (1998-1999 között építés- és közmunkaügyi miniszter majd 1999-től 2002-ig építésügyi és régiófejlesztési miniszter volt), aki megfelelő módon a kormány tudomására hozta. A kormány hamarosan (úgy emlékszem) 50 millió koronát szavazott meg a javításra, ami 1999-ben elkezdődött és gyakorlatilag 2001 végéig be is fejeződött.
Majd 2003-ban újra mértünk hasonló körülmények között: a mérőfurat vízszint-kilengése a töredékére csökkent! Képzeljük el, mi történhetett volna, ha a víznyomás leszakítja a felső és alsó kaput, és a felvíz beáramlik a Csallóközbe és elönti (a becslések szerint 15-19 m magasságig) a környéket. Még elgondolni is rossz! Így válhatnak a látszólag kevéssé fontos apróságok nagy és kényes ügyek megoldásává.
