A pedellus kolompol, a nebulók beülnek a padsorokba, a katedrára a tanárok

Nehéz megsaccolni, hogy az iskolakezdéskor ki izgul jobban: a kezdő tanár (frisshús a szlengben) vagy a kezdő diák – a szecska. Esetleg az első tanévnyitó beszédét elmondó direktor, akit dirinek becéznek, iskolaigazgatónak neveznek.

Ez az írás néhány régies, ma már kevésbé használatos, néha szlenges, az iskolai élettel összefüggő kifejezéssel próbálja feloldani az év eleji feszült hangulatot. A diri jobbkeze a pedellus (iskolai gondnok vagy szolga), akinek a szolgálati lakása is sok esetben a suliban volt egykoron, hogy mindig kéznél legyen, ha szükség van rá. Ügyelt a rendre, főfelügyelőként járta a folyosókat, termeket. Befűtött, kifűtött, kolompolt, ha elromlott az iskolai csengő, irányította a takarító személyzetet, megbütykölte a kisebb hibákat, beszerzett mindent, amire szükség volt, néhol a lurkóknak télen jégpályát is csinált az udvaron.  

Minél ódonabb egy tanoda épülete, annál oskolásabb a hangulata. Az osztályba lépve a tábla előtt volt  a katedra, egy  tanári emelvény, ezen állt a tanár asztala és széke, hogy fentről belássa a történéseket az osztályban. Felelés közben téblávolva néha a diák is odatévedt: a stréber, jó tanuló magabiztosan, kihúzva magát, hogy mindenki lássa, hallja a tudását, a biflázó (magoló) kissé óvatosabban, nem igazán értette, amit megtanult, és gyorsan el is felejtette. A lúzer, rossz tanuló felelés közben szinte beleolvadva a fekete vagy zöld színű táblába, legszívesebben a spongya ( kréta törlő szivacs) mögé rejtőzködne, amellyel egykoron ádáz csatákat is vívtunk, illetve a kapunak szolgáló táblára dobáltunk vele bizonyos távolságról. Krétaporzott a terem, biztos volt a körmös, ha ratakaptak. A lúzer diákra felelés után pedig várt a szekunda, különösen, ha elmaradt a repetíció (ismétlés), aztán otthon nem csak nemulass, hanem sokszor elnáspángolás is várt, különösen a bukta után, ami után jöhetett a szabadidő rovására a korrepetálás. A kalkulus iskolai érdemjegy vagy osztályzat volt (régebben rosszabb jegyeket jelölhetett).

Izgalmas volt valamikor az összefüggő, többrészes padsor felemelhető ülőkékkel, amit a padsorban ülők csak együtt tudtak egyszerre mozgatni. Megindulva az órán érdekes volt... A tanító le-föl járkált az osztályban, kezében suhogott a mogyoró- vagy nádpálca, ami a kor elmaradhatatlan oktatási eszköze volt. A fegyelmezés további módja pedig a tenyeres, körmös, fenekes, a sarokban térdepeltetés (néha kukoricára), a szamárpad, ami a szégyenszék volt. 

Az iskolai éttermet menzának hívták alsóbb szinten is, nem csak az egyetemen, ennél izgalmasabb terem csak a tornaterem volt bakkal, lóval, svédszekrénnyel, rúd- és kötéltánccal, egyéb tornaszerrel, piros klott gatyában, fehér atlétatrikóban tornázva egységesen.

Milyen felszerelése volt egy kisdiáknak? Elsősorban tékája volt, ami  iskolai cuccok, könyvek és iratok szállítására használt táska vagy hátizsák régi elnevezése. Ez régebben sokkal könnyebb volt, napjaink kisdiákja cipekedik vele eleget szinte nem látni őt a hátára akasztott táskától. A tankönyvek, munkafüzetek és a testnevelési felszerelés mellett volt benne otthonról hozott tízórai, elemózsia-csomag, itatóssal egyenként ellátott irkák, árkusok (papírívek, iratköteg paksaméta), tolltartó (cerkalak) cerkával, plajbásszal (ceruzákkal), pennával (tollal) még régebben penicilussal is, amellyel lúdtollat faragtak, ezzel írtak. Nem hiányozhatott onnan a cirkalom vagy cirkli, a mai körző megfelelője. Kalamárist – tintatartót nem kellett hordani, ez a padban egy kör alakú mélyedésben volt elhelyezve, néha kiborult az irkára, ilyenkor még az itatós sem segített. Még régebben palatáblára írtak, ez kicsi, kőből vagy palából készült tábla volt, amelyre a diákok grifflivel (íróvesszővel) vagy palavesszővel írtak a füzetek elterjedése előtt. Kisebb vonalzójuk - léneájuk a diákoknak volt, hosszabb a tanárnak, melynek gyakran ugyanolyan fegyelmező, körmösosztó szerepe is volt, mint a nádpálcának. A tantermi felszerelés része volt a méhviasszal bevont tábla, a tábla törlésére való szivacs vagy nyúlláb, illetve a gyűrűfa héjából vagy tölgyfagubacsból főzött tinta is.

Gólyáknak nevezték minden szintű iskolatípusban az elsős kisdiákokat (egyetemistákat is), az alsótagozatos, főleg elsős gimnazista neve fika volt, a szakmunkástanulókat tanoncoknak nevezték. Az öregdiákoknak lehet persze bővíteni az iskolai téma régies szókészletét saját tapasztalatok alapján...