A fejsze foka
Ha az ember öregszik, kap néha inspirációt, hogy megírjon olyan történéseket, amelyek feledésbe merülése nem volna éppen hasznos a történelmi realitások és visszaemlékezések szempontjából.
A minap, böngészve a Facebookot, rátaláltam Csáky Pál oldalán egy írásra (Néhány szó a pozsonyi tüntetés kapcsán), amit átvettem a szenc.sk oldalra is (lásd itt).
Nemcsak azért, mert a cikkben személyesen is érintett vagyok a szenci Ásványi László volt képviselőtársammal együtt, hanem azért is, mert Csáky Pál, akit én mindig Palinak szólítottam (természetesen a név jó értelmében, nagy P-vel), példaként hozta fel az 1990 október végén történt eseményeket. Itt csak egy picit kellett javítani Pali írásán: a történtek, amiket leírt, a legjobb tudásom szerint talán 1990. október 24-én történhettek, amikor a Szlovák Nemzeti Tanács a nyelvtörvény-tervezetet tárgyalta.
Pali írásában szó van a reggeli találkozóról az akkori belügyminiszterrel, Andráš-sal és Janics Kálmánnal is. De történt még valami, amiről – főleg a szlovák médiumok – akkor és azóta is édeskeveset publikáltak.
Írom ezt úgy, hogy Palival személyes résztvevői voltunk a horrorisztikus eseménynek, bizony akkor nem volt ez mindegy.
Ahogy Pali is írja, a (régi) parlament előtt gyülekezett a tüntető tömeg. A plénum a beterjesztett nyelvtörvény-javaslatot tárgyalta. Délutánra már több tízezren lehettek. Ezt a parlament első emeleti ablakaiból és az erkélyről látni lehet. Csáky Pali, egy szlovák képviselő (már nem emlékszem rá, ki volt) és jómagam lementünk a földszintre tájékozódni, mert már nagyon nagy volt a ricsaj. Az volt az érzésünk, hogy a tömeg közvetlenül a parlament személyi főbejárata előtt tolong – ami később be is bizonyosodott. Kérdeztük a rendészeket, hogy mi van – mi lesz? Mi hárman ott tanácskoztunk, hogy hírt adjunk a plénumban dolgozó kollégáknak.
A csődület egyre erősödött, mi meg már idegeskedni kezdtünk, mert a törvény értelmében a rendfenntartóknak a tömeget 150 méter távolságban kellett volna tartania az épülettől. Ez láthatóan nem történt meg.
A parmament rendészei ki-kikukucskáltak a kocsibehajtó nagykapun és megerősítették, hogy a tömeg közvetlenül a személyi főbejárat masszív tölgyfakapuja előtt hőbörög. Nekünk, hármunknak ez már nem volt mindegy. Ott áltunk (belül) a kapu előtt, talán két méterre.
Egyszerre csak egy nagy robaj és kiabálás! Odanéztünk, és mit láttunk? Egy jó nagy fejsze foka csapta át a parlament masszív bejáróját! Átjött a néhány centiméteres kapu anyagán!
Erre aztán már nem sokat vártunk. Mivel a belügyminiszter intézkedésére láthatólag várni nem lehetett, rohantam fel az ülésterembe a két kollégával együtt és csendben diszkréten tudattuk az ülést vezető František Mikloško házelnökkel, hogy nagy a baj.
Erre Mikloško azonnal reagált, megszakította a tárgyalási folyamatot és a biztonságiak segítségével próbáltuk elhagyni a parlament épületét. A személyi főbejáraton ez nyilvánvalóan nem mehetett, ezért a parlament udvarán nyíló, a Szentháromság templom mögötti volt zárda alatt húzódó titkos pincébe tereltek nagyon sokunkat. Szabó Rezső képviselőtársam jártasabb volt a dologban, a helyzettel kapcsolatban a képviselő-társaimnak gyakorlati tanácsokat adott.
A kijárat a Pipa-kocsma (Fajka) melletti parkolónál volt, ahol szerencsére az autómmal parkoltam. Együtt mentem volna Ásványi Laci bácsival az autóhoz, de már ott is nagy volt a tiltakozó, őrjöngő tömeg. Útközben leköpdöstek minket, hulladékkal és miegyébbel megdobálva. Az is az igazsághoz tartozik, hogy nem nyúltak hozzánk.
Gyorsan beültünk az autóba és természetszerűleg elhagytuk a helyszínt és hazamentünk. Csak másnap tudtam meg, hogy Harna István képviselőtársam csak úgy tudott gyorsan távozni, hogy kirohant a nagy kocsibejárón, ahol már gyérebben voltak a dulakodó tüntetők. Felugrott a járda mellett az ott parkoló autók motorházára, és az autók tetején ugrálva elfutott a minisztérium irányába.
Másnap folytatódott az ülés, a rendőrség az éj folyamán talán rendet csinált, a tüntetők elmentek. Aznap (október 25-én) szavaztunk, a törvényjavaslat átment (pontos eredmények az interneten megtalálhatók), én személyesen nem szavaztam meg. Meg talán még ketten az MKDM-Együttélés koalícióból.
Régi, „szép“ idők!
A szerző parlamenti képviselő volt az MKDM-Együttélés koalíció színeiben 1990-1992 között.
