A demokráciaexport kudarca
Az egész világ hisztizik, pedig „csak” annyi történt, hogy a történelem megismételte önmagát. Afganisztánban felfordult a világ rendje, mert a nagy demokráciaexportőr, Amerika kivonult onnan, ahol amúgy sem volt sok keresnivalója. Vagy ha volt is, kissé hosszúra nyúlt a látogatása. Akárcsak Koreában, Vietnamban, az arab világban vagy a földgolyó más helyein. Most mindenki az egyébként portásnak is alkalmatlan Joe Bident szidja, mintha az ő karmesteri pálcájának intésére történt volna a világraszóló botrány.
Pedig a botrány nem most történt, hanem akkor, amikor a világ csendőre húsz éve odaküldte a hadseregét rendcsinálásra. Az ok persze közismert: az USA azért áldozott fel több ezer fiatal életet, és rángatta bele a megszállásba szövetségeseit is, hogy levadásszon egy terrorista vezért, a 9/11 szellemi atyját, akit az ottaniak nem voltak hajlandóak kiadni. Az egybillió dollárra becsült kiadás és a véráldozat azért kissé súlyos árnak tűnik cserébe egy Bin Laden nevű bűnöző fejéért, akit nem mellesleg éppen Amerika talált ki annak idején. Ráadásul az ilyen fejek porba hulltával más fejek nőnek ki a terrorizmusnak nevezett sárkány testén.
A szakzsargon az emberáldozatot járulékos veszteségnek hívja. Ez Afganisztánban 2400 amerikai katonát, 3500 szövetségest, 3800 békefenntartót, 444 egészségügyist, 72 újságírót, 64 000 afgán katonát és rendőrt s mintegy 110 000 civilt jelentett a háború húsz éve alatt. Az útnak induló migránsok számát 500 000-től 5 millióig saccolják a közeljövőben.
Maradva még a számoknál: a Forbes szerint 88 milliárd dollárt költöttek az afgán nemzeti hadsereg felállítására, amely puskalövés nélkül tartotta fel a kezét, 36 milliárdot a kormányzati rendszer kiépítésére, 143 milliárdot az újjáépítésre. Kedves magyar balliberális barátaink, vegyenek papírt és ceruzát, és két Pride felvonulás szünetében számolják ki, hány stadiont lehetett volna ebből megépíteni.
Az igazi botrány persze nem a számokban rejlik, hanem abban, hogy bár az atlantista nyugati világ egyre fejlettebbnek képzeli magát, és mástól sem tud rettegni, mint a fejlődés lelassulásától (mintha a fejlődés önmagában valamiféle értéket jelentene), az erkölcsi tartás és a kulturális érték azonban jottányit sem gyarapodik, az megrekedt valahol a kőbalta és a bunkó szintjén.
Ha már említettem a járulékos veszteséget, vajon a fegyvergyárak sokmilliárdos hasznára miért nincs pontos kifejezés? Járulékos nyereség? Járulékos osztalék a részvényeseknek? Járulékos pénztornyok az adóparadicsomok széfjeiben? Járulékos jachtok? Járulékos kriptovaluták? Hasonlóképpen nincs kifejezés a világszervezetek tehetetlenségére, amelyek sem a fegyveres konfliktusokat, sem a világjárványokat nem képesek kezelni. Az ENSZ-, a WHO-, a Világbank-féle gittegyletek töketlenkedésére nincs pontos jelző. Talán túlságosan sok energiájukat köti le az LMBT-jogok védelme, a lobbihadseregek szervezése (Brüsszelben többszörösét adják az EP-képviselőknek), az álcivilek stafírungozása és kiképzése.
Maradva az afgán témánál. Von der Leyen bizottsági elnök már sietve ki is jelentette, hogy tömegével kell befogadni az afgán menekülteket. Az üldözöttek esetében indokolt és emberi kötelesség is ez, ám ismerve a brüsszelita boszorkánykonyha fűtőit, ők ennél többet akarnak. Kérdés, ki fogja kiválogatni őket, ha jó szokás szerint mindenki papír nélkül érkezik? Márpedig 500 000–5 000 000 ember befogadása durvább invázió lenne a 2015-ös sáskajárásnál.
Valakik valahol jól megkeverték megint a kakit. Vélhetően ugyanazok, akik az arab tavasz jelszóval elvitték Észak-Afrikába az arab telet. Jó sok fegyvert eladtak, jól rászabadították Európára a kilátástalan, céltalan életbe taszított áradatot. Nagyon szemforgató és álságos ez a játék: reményt kell nyújtani azoknak a tömegeknek, amelyeket valakik célzottan és aljas szándékkal a reménytelenségbe löktek. Ennek bizony kevés köze van a jin-jang tökéletességéhez és a szent emberi jogokhoz. Ez inkább Janus-arcú játszma, amelyben a demokráciaexport járulékos következményeit megint csak nekünk, európaiaknak kellene elviselnünk.
Megjelent a Magyar7 2021/34.számában.
