2019. november 21., 19:20

A Dél Keresztje

Sötét, vészjósló felhők alatt autózunk a csallóközi síkon Pozsony felé. Úgymond hazafelé. Be az egykori koronázóvárosba, amelyből lassan Duna-parti Chicago, közép-európai New York válik. Ahol egymás hegyén-hátán, összevissza dobálva nő ki a dunai homokon a semmiből a sok torony, és gyűr maga alá mindent, ami egykor Pozsony volt.

kereszténység
Fotó: pixabay.com

A nép gazdagabbja felhúzódik a dombokra, hogy meneküljön ebből a falanszterből, másrészt, hogy „mindenki az ő lába alatt éljen” (erre buzdítja a harsogó reklám). A felkapaszkodott újgazdag, akinek nagyszülei valahol Árvában vagy Liptón túrták a földet, s akinek szülei még a panelrengetegben vegyültek egymással, most villák sorát építi az egykori szőlősdombokra, abban a hitben, hogy ezzel a város polgára lesz.

Azokon a dombokon, amelyeket századokon keresztül szorgalmas, puritán német evangélikusok műveltek. A németek nyomát ma már csak a Blumentál tornya őrzi, az Indóház üresen tátong (egy darabig abban is bank székelt), valami eszement ötlettől lilára festve, a Steint, a régi sörgyárat éppen tavaly túrta el valami modern irodaház. Lassan mind eltűnnek a hangulatos utcácskák, az egykori vendéglők (mind angolul hivalkodik, mert az olyan cool), elfogynak a gesztenyefasorok, a Bimbóházakra pedig már a kutya sem emlékszik.

Mintha az egész utódországot ide akarnák csődíteni, akkora az igyekezet, hogy végre kiépüljön és csillogjon-villogjon, mint egy gigantikus karácsonyfa, a főváros, Bratislava, amely majdnem a Wilsonváros nevet kapta száz évvel ezelőtt. Nem csoda, hogy menekül a nép, főleg a magyar, ebből a lakhatatlan, pöffeszkedő, kivagyiságában üresedő városból, és terül szét a Csallóköz felé. Mert sem az Erdőhát, sem a Kis-Kárpátok alatti gyepü nem érdekli. Mehetne pedig arrafelé is, keletnek, nyugatnak, az erdők karéja alá, de valahogy a Csallóköz, a Mátyusföld vonzza őket valami leírhatatlan, delejes erővel. A Dél Keresztje.

Hamisítatlan világvégi hangulat keríti hatalmába az embert, amint a távolban a novemberi lucskos, párás délutánban felsejlő Kis-Kárpátok hosszan elnyúló vonalától lefelé lassan nappali sötétség borít be mindent. Aztán egyszer csak, szinte a semmiből, előttünk egy körforgalom, amely a múlt héten még nem volt itt. Kisvártatva a másik. Nagyon sietnek az útépítők, az egész környék összetúrva, gép gép hátán, mintha versenyt markolásznák az elillanó időt. Sietősen készül az R7-es Dunaszerdahely felé, láthatóan itt már a február végi választások előtt szalagot akarnak vágni a hidasok. Akik ezt a népvándorlást csak felgyorsítják, míg csak be nem népesíti a szlovákság a Csallóközt. Ezt hívják a kis népek imperializmusának, amelyhez balga módon az eltévelyedett, vegyes tudatú magyarok nyújtanak segítő kezet.

S most fölkerekednek a szlovák pártok, és azt sugdossák: megpróbáljuk megérteni a magyarok gondjait. Nem azt mondják, orvosolni akarjuk, megoldani szeretnénk, hanem: megérteni. Mert az nem kötelez semmire. A szó elszáll, jövő márciusban majd összeszámlálják, hány magyar szavazatot sikerült megszerezni, aztán jöhet a vállvonogatás, s a pár évnyi pünkösdi királyság után lehet sajnálkozni, hát mi igyekeztünk volna. És ehhez is megtalálták a maguk „magyarjait”.

Hazaértünk, csörög a kulcs a zsebemben. Eszembe jut a harminc év előtti kulcscsörgetés, amikor naivan azt hittük, hogy a vasfüggönnyel lehullanak végre a béklyók is, és annyi év után nem leszünk egymás túszai, felvidéki magyarok és szlovákok. Hogy a Dél Keresztje megmarad csillagképnek, és nem a szlovákság jelképe lesz, amelyben mi jelentjük az ő keresztjüket, amit cipelniük kell, hogy igazolják létüket, államiságukat. S most átlépték a Rubicont, és „meg akarják érteni a gondjainkat”. Valójában a magyar szavazatokra vadásznak. Tíz évvel ezelőtt készen, tálcán kapták Bugár Bélát, akit könnyű volt elfogadni, s elhinni, hogy ezek a „mi magyarjaink”.

Pedig lett volna idő a szembenézésre, a lelkifurdalás levetésére. Az elmúlt harminc év alatt azonban felnőtt egy új generáció, amely még kevésbé érti a gondjainkat. S a Dél Keresztje továbbra is az marad, ami volt: megoldatlan probléma, amelyet fel kell számolni.

Megjelent a Magyar7 2019/47.számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.