A bölcs és az agyalágyult
Adva van két amerikai öregember. Henry bácsi és George bácsi. Mindketten tisztes öregséget értek meg. A köztük levő különbség mindössze hét esztendő. Henry bácsi kilencvenkilenc, George bácsi kilencvenkét éves. A lényegi különbség köztük ennél nagyobb: világok és világnézetek választják el őket egymástól. George bácsi százéves háborúban gondolkodik, Henry bácsi százéves békét szeretne.
Míg a tőzsdespekuláns George Soros a világ jótevőjének álarca mögé bújva a vagyonát gyarapítja, addig Henry Kissinger álarc nélkül, őszintén osztja meg a politikai tapasztalatait a világgal. Nem kétséges, hogy melyikük gondolkodik felelősséggel a világ sorsa fölött, és melyikük tanácsát lenne ildomos elfogadni. Feltéve, hogy nem akarjuk eltörölni az emberi (de legalábbis az európai) civilizációt.
Kissinger, aki több amerikai elnök mellett volt hatással a világpolitikára, azt állítja, Oroszország négyszáz éve az európai erőegyensúly garanciája, és végzetes lenne elfelejteni ezt a szerepét. Nem szabad hagyni, hogy ez a háború sokáig elhúzódjon, mert beláthatatlan következményei lehetnek. Ezért Ukrajnának területi engedményeket kellene tennie. A béke érdekében le kellene mondani azokról a területekről, amelyeken egyébként is túlsúlyban élnek az oroszok. Ez a reálpolitika, amely kis áldozattal előzné meg a nagy katasztrófát.
Soros ezzel szemben azt hangoztatja, hogy Oroszországot le kell győzni. Szerinte a szabad világ (értsd: nyitott társadalom) megőrzésének legjobb útja, ha a Nyugat vereséget mér Putyin elnök erőire. Mert Soros szerint ez a háború „a nyitott és a felemelkedő zárt társadalmak közti átfogó küzdelem”.
Ez pedig a hőzöngő politika, amely nem tud kis áldozatot hozni a nagy profit oltárán. Mert a háború akkor jó, ha sokáig tart: sok fegyvert lehet eladni, sok kárt lehet okozni az ellenségnek, és a kárrendezésen is óriásit lehet kaszálni. Hogy a minél tovább tartó háború egyre több áldozatot követel, az nem szempont, az emberi élet a spekuláns tőkének nem számít.
A (természetesen nem létező) háttérhatalom által uralt világsajtó Soros nézeteit osztja, és azzal eteti a közvéleményt. Naponta tapasztalhatjuk, hogy mindig a fősodratú (értsd: liberális) sajtónak, a „nyitott társadalomnak” van igaza. Ha az teszi rá a kezét más vagyonára, az rendben van, ha azonban a „zárt társadalom” teszi ugyanezt, az skandallum. Nem régi példa. A görög parti őrség lefoglalta egy iráni kőolajat szállító orosz hajó rakományát, amit – a szankciókra hivatkozva – az Egyesült Államok azonnal elkobzott. Néhány nap múlva az irániak tették rá a kezüket két görög hajó rakományára. Utóbbival teli volt a világsajtó, amelynek szóhasználatában a kalózkodás volt a legfinomabb kifejezés.
Valószínűleg nem vagyok egyedül azzal, hogy az orosz–amerikai proxyháború (amelyet ukrán felségterületen vívnak) luhanszki és donyecki harci eseményeinél sokkal jobban érdekel az a hadszíntér, amely az Európai Unió területén található. A mi általunk lakott pufferzónában (értsd: Magyarország, Szlovákia, Lengyelország, Baltikum stb.) és a tőlünk nyugatra, a brüsszeli zászló alatt formálódó Európai Egyesült Államok gyepűin. Amelyről az ott lakó népek úgy vélik, hogy nem ütközőzóna. Ők a fényességes Nyugat, amely majd térdre kényszeríti az orosz elnököt, egyszersmind megfelel a nyolc évvel fiatalabb amerikai öregember óhajának. Ami persze nem megy olajozottan, éppen az olaj miatt.
A két öreg szempontjából csak annyi a tanulság, hogy míg Henry Kissinger hálából az őszinte véleményéért azonnal felkerült a Mitrovec nevű szélsőjobbos ukrán honlap halállistájára (amely honlapot az ukrán hatóságok szabadon hagynak virágozni), addig George Soros demokrata kötődése révén a jelenlegi amerikai kormányzat bizalmát élvezi. Abba a csapatba tartozik, amely árnyékkapkodó Biden fiacskájának is tovább aszfaltozgatja az útját az ukrajnai bizniszben.
A másik különbség, hogy míg Kissinger gazdag politikai pályája tanulságait és tapasztalatait próbálja latba vetni a béke érdekében, Soros gazdag spekulánsi múlját kínálja a világnak (és erőlteti rá Európára), miközben a béke szó kivételesen sem hagyja el a száját.
Megjelent a Magyar7 2022/22.számában.
