2020. július 29., 14:06

Van-e igény a nyári óvodára? Utánajártunk

A koronavírus-járvány miatt nagyon sok kisgyermekes anyuka (apuka) kénytelen volt hónapokig ápolási díjon otthon maradni gyermekével. Az oktatási intézmények júniusi újranyitását követően az önkormányzatok fokozott érdeklődést tapasztaltak az óvodák iránt, sok szülő visszatért munkahelyére. A kialakult helyzet miatt a vakáció hónapjaiban is kedvezni akartak a kisgyermekes szülőknek, felmérték az igényeket, hogy minden apróságnak óvodai helyet tudjanak biztosítani.

Fotó: TASR
Képünk illusztráció.
Júliusban 5, augusztusban 4 ovi várja az apróságokat

Dunaszerdahelyen 8 városi fenntartású óvoda működik, ahová összesen 835 kisgyermek jár. Ezek közül júliusban 5 óvoda tart nyitva, de Hájos Zoltán polgármester szerint, mivel a szülők által jelzettnél kevesebb kisgyermek látogatja ezeket, augusztusban már csak 4 óvoda lesz nyitva.

Nagyjából a júniusban jelzett létszámok háromnegyedével működnek most az óvodák. Júliusra 380 gyermeket  „jeleztek előre”, és átlagosan 312 gyermek járt óvodába. Augusztusra pedig 290 kisgyermeket jelentettek be a szüleik, emiatt lesz nyitva csak négy óvodánk.”

„Arra számítottunk, hogy nagyobb lesz az igény a nyári óvodára, de úgy látszik, a szülők is megnyugodtak, még ha külföldre nem is nagyon utaznak, de kiveszik a szabadságot és otthon vannak gyermekeikkel” – tájékoztatta portálunkat a városvezető.

ovodalatogatas.jpg
Fotó: archívum

Arra a kérdésünkre, fel van-e készülve a város járvány második hullámára az oktatásügyi intézmények tekintetében, Hájos Zoltán azt válaszolta, nagy raktárkészleteket nem halmoztak fel védőfelszerelésekből, de erre nincs is szükség, hiszen minden beszerezhető, amire szükség lehet. Az aktuális helyzet függvényében fogják meghozni a szükséges óvintézkedéseket és biztosítani intézményeik számára az eszközöket.

Egy helyett két csoporttal működnek

A kis falusi óvodák általában a vakáció egész ideje alatt zárva tartanak. A nagyobb községekben azonban június 30-al még nem ér véget a móka-kacagás. Egész júliusban nyitva tart az ekecsi magyar óvoda is, tudtuk meg Kosár Zsuzsanna igazgatótól.

Ez nálunk már hosszú évek óta mindig így van, bevált gyakorlat. Ami viszont idén változott, hogy a szokásos egy helyett két csoportot nyitottunk, mivel nagyobb volt az érdeklődés. A gyermekek már nagyon vágytak kis pajtásaik közé, nem is beszélve arról, hogy a szülők nagy része dolgozik.”

„Ezért sem tehetjük meg, hogy két hónapra bezárjuk az óvodát. Hetvenöt gyermekünkből jelenleg 34 látogatja az óvodát” – mondta a négy csoporttal működő intézmény vezetője.

Csupán nem egészen egy hónapig lesz zárva az óvoda, hiszen augusztus utolsó hetében már finiselnek az új tanév előkészületeivel.

Az idei online beíratások során 19 kisgyermeket írattak be az ekecsi óvodába, ami tavaly kívül-belül nagy felújításon esett át, az önkormányzatnak és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programnak köszönhetően.

A pandémia időszakát pedig arra használták ki az alkalmazottak, hogy az udvart csinosították, mesélte az intézményvezető.

Megosztás
Címkék