Ünnepélyesen átadták a somorjai Korona felújított épületét - KÉPEKKEL

2021. június 27., 12:54
Reczai Lilla

Hétvégén ünnepélyes keretek keretek között adták át az egykori pálos kolostor felújított épületét Somorján, amelyben később a somorjaiak által közismert Korona is működött.

A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium épületében 2018. február 28-án tartott projektnyitó konferenciával hivatalosan is elrajtolt a Modern kolostorok elnevezésű, SKHU/1601/1.1/030 megjelölésű nemzetközi projekt, amelynek Somorja központjában található egykori kolostor felújítása is részét képezte.

Sárai-Szabó Kelemen győri perjel a projektnyitó alkalmával hangsúlyozta: a győri Szent Mór Bencés Perjelség és a somorjai Korona felújítására irányuló projekt megvalósítása során mindkét helyszínen

olyan épületek kerülnek felújításra, amelyek azért készültek, hogy befogadjanak és életterei legyenek egy közösségnek. A projektet megközelítőleg egymillió euróból finanszírozták.

Korona épület-Somorja
Fotó: Reczai Lilla
Orosz Csaba polgármester és Bárdos Gábor volt polgármester átvágják a szalagot
Az önkormányzat tulajdonában álló volt pálos kolostor az 1727 és 1778-as évek között épült. Eredeti hivatását nem egész tíz évig töltötte be, majd különböző hivataloknak, iskoláknak és intézményeknek adott otthont. A ’90-es évektől a volt kolostor kapuja bezárult, s az épület évről évre rosszabb állapotba került.

2016-ban kezdődött együttműködésnek köszönhetően a győri Szent Mór Bencés Perjelséggel 2017-ben az Interreg program keretében sikeres pályázatot nyert Somorja és Győr, így az önkormányzat nekiláthatott a kolostor felújításának. Természetesen nem az egész épületet sikerült felújítani, de a kihívás előttük áll. A projektmenedzser pedig Fašangová Lea volt, aki a mozgatórugója volt az egész projektnek.

Korona épület-Somorja
Fotó: Reczai Lilla
Orosz Csaba polgármester nyitóbeszéde

Egy közösség életében mindig nagy dolognak számít, ha létszámában, szellemiekben, vagy anyagiakban gyarapodik. Somorján ragaszkodnak a múlthoz és a hagyományokhoz, hiszen van mire büszkének lenni, van mit továbbadni az utódoknak.

Az egykori kolostor, amelynek átadó ünnepségére összegyűltünk, több mint fennmaradt és felújított épület, múltunk őrzője ez az épületegyüttes.

Számunkra, somorjaiak számára elsősorban közösségi teret jelent, amelyet tartalommal kell megtöltenünk. A Koronát azok számára újítottuk fel, akik ki akarják venni részüket Somorja társadalmi és kulturális életéből, új színnel töltenék meg az épületet. Bízom benne, hogy a projekt keretében a győri Szent Mór Bencés Perjelség épületével együtt olyan teret sikerült létrehoznunk, amely minden befogadó javát szolgálja majd” – hangzott el Orosz Csaba nyitóbeszédében.

Nem öncélúak voltak ezek az épületek, és nem öncélú a felújításuk sem, hanem közösségeknek, érdeklődő, kereső embereknek készülnek; olyan embereknek, akik akarnak tanulni”

– mondta. Bárdos Gábor, Somorja volt polgármestere pedig úgy fogalmazott: egy közösség álmai válnak valóra a Korona épületének helyreállításával. Zárósorként pedig Bél Mátyás szavaival élt, miszerint ,,ez az épület a város ékköve”.

Korona épület-Somorja
Fotó: Reczai Lilla
Bárdos Gábor volt polgármester beszéde

Az intézmény falait Myjavec Pál, római katolikus plébános áldotta meg.

A rendezvényen jelen volt Iváncsis János, Mosonmagyaróvár alpolgármestere, Radnóti Ákos és Szelle Szabolcs, Győr város alpolgármesterei, Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere is és a volt polgármesterek, további vendégek. A nagyközönség számára egy későbbi időpontban nyitják meg a felújított kolostor épületét.

A Korona Udvar Zenei Napok kétnapos rendezvény keretében pedig számos programmal készültek a szervezők az érdeklődőknek.

Kövesse facebook oldalunkat is!