Újra megnyílt a lévai mobil könyvtár
A Milan Rastislav Štefánikról elnevezett lévai parkban 2019 nyarán is várják az olvasni vágyókat.
A Štefánik-szobor mellett elhelyezett fából készült mobil könyvtár az idén már ötödik alkalommal nyílt meg. A szépen gondozott park fáinak hűvösében megpihenő járókelők így hasznosan tölthetik el idejüket, sőt ha szeretnék, haza is vihetik a kiválasztott könyvet, persze azzal a feltétellel, ha az majd vissza is kerül.
A kis könyvtár, amely természetesen könyvadományokat is fogad, az egész nyári szünidő alatt 10 és 20 óra között látogatható. Kínálatában jó néhány magyar nyelvű könyv is megtalálható, így a parkban sétálgató magyar olvasók egyebek mellett Karinthy Frigyes, Babits Mihály, Szabó Magda, Gárdonyi Géza, Jókai Mór, Dobos László és Duba Gyula egy-egy kötetét is kikölcsönözhetik.