2019. március 12., 11:59

Új igazgatót neveztek ki a Gúta TV élére, a cég gazdálkodását főellenőri vizsgálatnak vetik alá

Mint arról múlt heti cikkünkben beszámoltunk, lemondott posztjáról Forgács Attila, a Gúta TV ügyvezető igazgatója. Ellenzéki városi képviselőként a Gútai Városi Hivatalban egy arról szóló határozati javaslatot is beterjesztett, hogy többé egyetlen helyi képviselő se lehessen a Gúta TV igazgatója. A maratoni hosszúságú, március 11-i városi testületi ülésen az üggyel kapcsolatban további lépések történtek.

gútai városi hivatal
Fotó: Gúta-Kolárovo Facebook

A hétfői ülésen a Gúta TV ügyében érintett valamennyi fél elmondhatta a véleményét. Csaknem mindegyik képviselő hozzászólt a kényes témához. A testület végül elfogadott egy határozatot, amivel tudomásul vette, hogy Forgács Attila, a Gúta TV ügyvezető igazgatója benyújtotta a lemondását.

Megbízták a főellenőrt, hogy vizsgálja át a tévé gazdálkodását 

"Forgács kedden tehát megkapja az írásbeli visszahívását, a továbbiakban nem tartunk igényt a munkájára“ - mondta el a ma7.sk-nak Horváth Árpád, Gúta polgármestere.

Hozzátette: polgármesterként megbízta a város főellenőrét, Tóth Éva mérnököt, vizsgálja meg a Gúta TV gazdálkodását és szerződéseit. Ezt a testület elfogadta. A vizsgálat hozzávetőleg két hetet vesz igénybe.

Az ülésen Forgács Attila helyére megbízott ügyvezető igazgatóként Kürti Zsoltot nevezték ki a Gúta TV élére. Kürti eddig operatőrként-fotósként dolgozott be a városi tévének.

A képviselők döntöttek arról is, hogy a Gúta TV eddigi 3 tagú felügyelő tanácsa helyére 5 tagút nevez ki. A tanács tagjai lettek: Halász Béla, Németh Iveta, Koczkás Beáta, Samu István (ők négyen képviselőként), valamint Angyal Tamás (külsősként).

"Feladatkörüket a vonatkozó törvény írja elő. Megvárják a főellenőri vizsgálat végeredményét és azt, hogy elkészüljön a Gúta TV 2018-as évi zárása, amelyet megvitatnak. A későbbiekben is folyamatosan odafigyelnek majd a műsorszórásra. Az április második felében esedékes testületi ülésig pedig elkészítjük és megjelentetjük az igazgatói pályázati felhívásunkat“ - tájékoztatott Horváth Árpád polgármester.

Forgács: eddig mindig mindent rendben találtak

Forgács Attila a ma7.sk-nak kedden reggel elmondta: őt nem lehet visszahívni, hiszen önként mondott le az igazgatói posztról. Saját bevallása szerint áll elébe a főellenőri vizsgálatnak, hiszen a Gúta TV gazdálkodását sokszor vizsgálták a múltban, és mindig mindent rendben találtak.

„A hétfői testületi ülésen is elmondtam: hiába igyekeztek rám fogni, hogy nem értek a gazdasági ügyekhez, az eredmények teljesen mást mutatnak. Igaz, hogy év közben többször is kértem pénzt a TV részére, s olyankor cinikusan azt kaptam meg, hogy azt gazdálkodjam ki magamnak. A Gúta TV azonban csupán évi 60 ezer eurós költségvetésből gazdálkodik, s az összeg több mint 90 százalékát bérként és honoráriumként 11 személynek fizettük ki, fejlesztésekre alig telt. Furcsa, hogy bár ezen az ülésen más városi intézmények igazgatói is kérelmeztek több pénzt a működésükhöz, őket mégsem érte a vád, hogy nem értenek a gazdasági ügyekhez – ezt kettős mércének tartom“ - fejtette ki a távozó igazgató.

Forgács továbbra is úgy véli, nem szerencsés dolog, ha városi képviselő áll a Gúta TV élén, s kérte, hogy az etikai kódexbe is foglalják bele: ez többé ne fordulhasson elő.

Kérdésünkre, hogy mindmáig miért nem adta le a Gúta TV 2018-as évi zárását, azzal válaszolt, minden kft.-nek megvan a felügyelő tanácsa és a közgyűlése, amelyen előbb át kell mennie az évi zárásnak.

"A közgyűlés kérhet tőlem ilyet, de ilyen kérés nem érkezett. Az előző években is mindig március folyamán készült el az aktuális zárás, s akkor sosem sürgették annak leadását“ - mondta el.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.