2022. augusztus 13., 08:51

Új egészségügyi központot adtak át Ipolyságon

Július végén az ipolysági kórház területén új egészségügyi központot adtak át. Az uniós forrásokból kialakított centrum nyolc rendelőt foglal magába.

ipolyság
Fotó: Kaszmán Zoltán

Ipolyság városa még 2019 májusában pályázott a Szlovák Köztársaság Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumához; a kérvény pozitív elbírálását követően a szaktárcával 2019. augusztus 16-án meg is kötötték a szerződést.

A projekt összköltsége több mint 1,1 millió euró; a városi költségvetésből közel 53 ezer eurót szántak a kivitelezésre.

A közbeszerzésből győztesként kikerülő vállalattal (Štefan Tipary – EKOLSTAV) 2019 novemberében írták alá a szerződést; a munkálatok 2020 februárjában kezdődtek meg, de több hónapot is csúsztak a koronavírus-járvány miatt, így csak a napokban kerülhetett sor az épület ünnepélyes átadására.

Amint azt Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke elmondta, a kerületben összesen 15 olyan projekt valósult meg, melyek keretében hasonló célra főleg régi épületeket újítottak fel, illetve alakítottak át: a Lévai járásban Nagysallóban és Ipolyságon.

Az általános orvosokon kívül rendel majd itt gyermekorvos, nőgyógyász, urológus, bőrgyógyász, fül-orr-gégész és ortopéd szakorvos, valamint röntgenvizsgálatok, továbbá komputertomográfiai (CT) és mágneses magrezonancián alapuló diagnosztikai eljárások (MRI) is elérhetőek lesznek. A központban az egészségügyi ellátást a GaMedic Kft. és a kórházat is működtető Hospitale Kft. fogja végezni.

A képviselő-testület célja, hogy ezzel a beruházással nemcsak a város, hanem a régió egészségügyi ellátásának színvonala is növekedjen

– válaszolt kérdésünkre a városi képviselő-testület tagja, Zachar Pál, majd hozzáfűzte: – A homoki városrész közepén egy nagy, összefüggő terület van a város birtokában, ideértve nemcsak a kórház területét, hanem a mellette levő ingatlanokat is. Stratégiailag ez egy rendkívül fontos terület városunk számára. Ingatlanfejlesztés szempontjából mindenképpen kiemelkedő jelentőségűként kell kezelni ezt a térséget.

A városnak hatalmas anyagi terhet jelentene a tulajdonában lévő kórház fenntartása, így azt jelenleg a Hospitale szervezet bérli és üzemelteti. Források azonban még így is csupán az intézmény életben tartására jutnak. Egy ilyen, aránylag szűk vonzáskörzettel rendelkező kis kórház esetében a biztosítók sem hajlandóak specialistákkal szerződni, ebből kifolyólag az egészségügyi intézmény nem kevés bevételtől esik el. Ezzel együtt az a lakosok érdeke, hogy minél több szakrendelő maradjon meg, illetve jöjjön létre, lehetőleg egy helyen.     

Megjelent a Magyar7 2022/32. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.