2019. június 28., 16:41

Szakmai fórum Rimaszombatban: 2023-ra mintegy 20 ezer ember fog hiányozni a mezőgazdaságból

Méhészeknek, borászoknak és gyümölcstermesztőknek tartottak szakmai fórumot szerdán Rimaszombatban, ahol a gömöri gazdáknak és vállalkozóknak az előadások meghallgatásán túl kapcsolatfelvételre és akár üzletkötésre is lehetőségük nyílott.

mezogazdasz_forum_rsz_02.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Virsinszky Tamás

A fórum a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. Kassa-i és Rimaszombat-i regionális képviselete, valamint a Gazda Polgári Társulás szervezésében került megrendezésre.

A találkozóra szlovákiai, illetve magyarországi méhész, borász és gyümölcstermelő cégek kaptak meghívást, melyekkel a gömöri gazdák négyszemközti tárgyalásokat is lebonyolíthattak, vagy akár üzletet is köthettek. A vállalkozók és cégvezetők ezen túlmenően tájékoztatást kaptak többek között a Baross Gazdaságfejlesztési Program első pályázati körének tapasztalatairól és aktualitásairól.

Az eseményt Hanyus Erik, a CED rimaszombati regionális képviselője nyitotta meg. Elmondta, hogy egyrészt azzal a céllal hívták össze a fórumot, hogy a CED és a Gazda Pt. is bemutathassa tevékenységét, illetve, hogy szó essék a további gazdaságfejlesztési programokról és az új lehetőségekről. Másrészt fontos, hogy meghallgassák a gazdák véleményét, s hogy fejlesztés esetén milyen eszközökre, beruházásokra lenne szükségük. Ezeknek az információknak a birtokában pedig testre is tudják szabni a fejlesztési csomagot.

Apró Adrienn, a CED exportfejlesztési igazgatója megerősítette, hogy a fő cél a személyes egyeztetés és a termékek bemutatása, amihez egy ilyen szakmai előadásokkal bővített rendezvény keretén belül szeretnének teret adni. Ismertette a CED portfólióját, amely a magyar kormány dedikált exportösztönzési és gazdaságfejlesztéséi intézménye Közép-Európában. Magyarországon 14 megyeszékhelyen rendelkeznek irodával, míg külföldön 9 (közép-európai) országban 22 irodával vannak jelen. Ebből 7 iroda van Erdélyben, és 6 Felvidéken, amelyek közül a kassai és a rimaszombati képviseltette magát a fórumon. 

Szlovákia aktuális mezőgazdasági helyzetképét Varga Péter, az MKP mezőgazdasági és környezetvédelmi alelnöke, a Gazda Polgári Társulás elnöke vázolta fel nagyvonalakban, kiemelve, hogy az agráriumnak jelentős szerepe lehet Dél-Szlovákia gazdaságfejlesztésében. A mezőgazdaság legfőbb problémái közé sorolta, hogy Szlovákiában nincs szezonális jellegű munkáltatás, így 2023-ra mintegy 20 ezer ember fog hiányozni az ágazatból.

Mészáros Győző agrármérnök, a Gazda PT tagja szólt a méhészeket érintő támogatások növekedéséről, valamint üdvözölte a jelen lévő falugazdászokat, akiknek feladta a tanácsadás, s a régió kisebb vállalkozóinak megsegítése. Rámutatott, hogy míg Magyarországon 650 falugazdász fejti ki tevékenységét, addig a Felvidék magyarok lakta részét 12-en próbálják meg lefedni.

A fórum során több magyarországi cég is bemutatta termékeit (volt amelyik kaptárt, tölgyfahordót készített, vagy faoltványokkal kereskedett). Nikula Krisztina csomagolástechnikai értékesítő elmondta, hogy az úgynevezett B2B (szemtől szembe) találkozó első körben nem az üzletkötést, hanem inkább az
ismerkedést, kapcsolatfelvételt és a termékbemutatást szolgálja. A konzultáció pedig azért is fontos, hogy a gazdák tudjanak egymásról és feltérképezzék a lehetőségeket, mert ez is alapfeltétele annak, hogy az ágazat újra felfelé ívelhessen.

A fórumról bővebben a Magyar7 hetilap következő számában olvashat.

mezogazdasz_forum_rsz_02.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.