A január 27-én és 28-án sorra kerülő szakmai találkozón a társfüggőség és a kapcsolati problémák kerülnek terítékre.
Sok lemezborítót a Kádár-korszak kultúrpolitikája betiltott.
A Biró Márton Polgári Társulás kezdeményezésére Dunaszerdahely önkormányzata Kondé-emlékévvé nyilvánította a 2022-es évet.
Fontos megemlékezni azokról, akik a hitük miatt szenvedtek.
Szijjártó Péter kiemelte, Magyarország helyzete ebben a tekintetben még speciális is, hiszen kettős nyomás alatt áll az ukrajnai háború miatt.
A Nemesradnóti Református Egyházközség évek óta bekapcsolódik az egyházi értékek gyűjtésébe és dokumentálásába. Most egy konferenciát is szenteltek a témának.
A Paradicsom Turisztikai, Kulturális és Sport Klub egy-egy szlovák, román, cseh és osztrák partnerrel közösen nemzetközi konferenciasorozatot és egy demonstrációs túrát szervezett a korlátok nélküli sportolási lehetőségek fejlesztéséért.
A Kárpát-medencéből is csak pozitív visszhang érkezik a felvidéki óvodákban elvégzett munkáról.
Az Eperjesi Egyetem Magyar Nyelv és Kultúra Intézete létrehozásának 10. évfordulója alkalmából Magyar nyelv, irodalom és kultúra Eperjesen címmel nemzetközi konferenciát rendeztek.
Esterházy munkásságának megismerésére szerveztek lelkinapot és konferenciát Nagymegyeren.
A rendezvényen papok, hitoktatók és Esterházy János tisztelői vettek részt, amelynek fővédnöke Orosch János nagyszombati érsek volt.
Felvidéki és hollandiai lelkészek, missziós szervezetek részvételével nemzetközi református missziós konferenciát tartanak 2022. április 20-25. között Kassán.
Aki kíváncsi a részletekre, élőben is követheti a konferenciát.
A város történetébe nyújtottak betekintést.
Közös nyilatkozatban szorgalmazták az együttműködést a külső fenyegetésekkel szemben európai jobboldali pártok.
A konferencia ötletével Macron állt elő, és végig is akarja vinni ezt a projektet, de a világjárvány, illetve a közelgő franciaországi elnökválasztás miatt elképzelhető, hogy később ér véget a konferencia.
A mi feladatunk, hogy bekössük a sebeket, bebizonyítsuk a világnak, hogy nekünk, magyaroknak határoktól függetlenül közös gyökereink vannak.
Az amerikai elgondolás szerint a kínai elnökkel folytatott közvetlen párbeszéd a legjobb módja annak, hogy elejét vegyék az amerikai-kínai viszony további elmérgesedésének.
A Patrona Nostra azzal a céllal jött létre, hogy egyesítse az egyházmegye-felosztás után különböző egyházmegyékbe került katolikus oktatási intézményeket.
115 évvel ezelőtt szállították haza a Nagyságos Fejedelem és bujdosótársai földi maradványait. Kassa egy nemzetközi konferenciával emlékezik.
A konferencia ideje: 2021. november 4-5-6.
Szijjártó Péter elmondta, a liberális mainstream, amely az egyik legkirekesztőbb ideológiai irányzat, véleménydiktatúrát épít.
Sűrű volt a debrődiek hétvégéje! Szakmai konferenciát tartottak, népművészeti és képzőművészeti kiállítást nyitottak, sőt, még egy fesztivált is rendeztek.
Létrejött egy vándorkiállítás, amit Magyarországon két helyszínen mutattak be, Szlovákiában viszont a járványhelyzet miatt csak online formában valósulhatott meg.