Miniszteri látogatás Zselízen és Ipolyságon

2021. június 2., 13:01
Kaszmán Zoltán

Az Oktatási, Tudományos, Kutatási és Sportminisztérium vezetője, Branislav Gröhling ezúttal a Lévai járásban tett látogatást; Zselízen és Ipolyságon magyar gyermekekkel is találkozott.

Az oktatási miniszter Zselízen kezdte a napját, s a szlovák mellett a helyi magyar tanítási nyelvű alapiskolát is felkereste.

A gyermeknap tervezésekor még nem tudhattuk, hogy június 1-jén milyen járványügyi szabályok lesznek érvényben, ezért is döntöttünk végül úgy, hogy – mivel április folyamán a Föld napjával kapcsolatos programsorozatunk elmaradt – összekapcsoltuk azt a gyermeknappal; így egy rendhagyó környezetvédelmi gyermeknappal készültünk, arra fókuszálva, hogy a különböző önálló foglalkozásokat kedvezőtlen időjárás esetén is megvalósíthassuk a tantermekben”

– mondta el kérdésünkre a zselízi oktatási intézmény igazgatónője, Máté Anikó, aki arról is beszélt, hogy a szaktárca vezetője egy rövid, képanyaggal illusztrált prezentációt hallgatott meg a kilencedikes tanulók tolmácsolásában. Az iskola korábbi gyermeknapi rendezvényei mellett a környezettudatos aktivitásaikról is beszámoltak.

Gröhling Zselízen és Ipolyságon
Fotó: Mestský Úrad Želiezovce
Zselízen

A hatodik osztályban a méhek jelentősége volt a fő téma; a lányok által elkészített méhviasz gyertyákból a vendégeknek is ajándékoztak, míg a fiúk rovarhotelt állítottak elő. A jó hangulatú interaktív játékba, illetve a méhekről szóló kvízbe maga a miniszter is bekapcsolódott.

Branislav Gröhling az iskola másik épületében beköszönt a negyedikes kisdiákoknak, akik egy cserép saját kezűleg ültetett virággal kedveskedtek neki. Rövid ideig részt vett az elsősök álarcosbálján, de megtapasztalhatta azt is, milyen a salátanap a zselízi alapiskolában. A különféle salátavariációkat és egyéb kreálmányokat megcsodálva maga is szemezgethetett a friss zöldségek és gyümölcsök között, miközben természetesen az iskolát érintő kérdések is terítékre kerültek.

A miniszter úr, aki közvetlenségével oldott hangulatot hozott magával, többször is rákérdezett arra, hogy miben tud segíteni. Többek között azt is említettük neki, hogy örömmel vettük a Korszerűbb iskola (Modernejšia škola) elnevezésű projektet, amibe természetesen mi is bekapcsolódtunk, bízva a sikerben”

– tette hozzá Máté Anikó.

A tárcavezető az ipolysági szlovák tanítási nyelvű alapiskolák mellett (Ladislav Ballek szlovák tanítási nyelvű alapiskola, Janko Kráľ szlovák tanítási nyelvű alapiskola) a Pongrácz Lajos Alapiskolába és a Hviezdoslav utcai magyar nevelési nyelvű óvodába is ellátogatott.

A miniszter úr – az összesen hat tagból álló delegáció élén – 11:10-kor érkezett meg iskolánkba. A köszöntés után röviden bemutattam intézményünket, majd pár mondatban Pongrácz Lajos névadónk munkásságát méltattam. Meglátogattunk két osztályt (3. b, 5. a), ahol – mivel a gyermeknapot e hét pénteki napjára tettük át – éppen magyar, illetve szlovák óra zajlott. Miután elbeszélgetett a gyermekekkel és az ott oktató pedagógusokkal, a diákok kézzel készített ajándékkal kedveskedtek neki. Megtekintettük a műhelymunkára, technikai nevelésre kialakított szaktantermünket, amely egy uniós pályázatnak köszönhetően jött létre; végül az iskolai udvarunkon lévő tanösvényünket, játszóterünket és a kinti osztálytermünket néztük meg közösen”

– tudtuk meg a Pongrácz Lajos Alapiskola igazgatójától, Bóna Zsolttól.

Gröhling Zselízen és Ipolyságon
Fotó: Mestský Úrad Želiezovce
Zselízen

Zárásként egy kötetlen beszélgetésre is sor került Branislav Gröhling és a sági pedagógusok között. Sok más mellett a szlovák nyelvű tankönyvek magyarra fordításának témája is előkerült, ahogy a testnevelés óraszámának esetleges növekedéséről is szót ejtettek. Ennek az esélyét a miniszter egyelőre csak olyan módon látja, ha megnövelik az iskolák választható tantárgyainak számát; mindez tehát kizárólag más tantárgyak rovására történhetne csak meg.

Felmerült a szlovák nyelv idegen nyelvként történő tanításának témája, s beszéltek arról is, hogy elengedhetetlen a pedagógusok és a tanulók számítógépekkel való ellátása.

Az utóbb említett felvetésre reagálva a miniszter elmondta, első körben 16 ezer pedagógus és diák fog részesülni ilyen jellegű segítségben, főleg a keleti régiókban.

Az ipolysági Hviezdoslav utcai magyar nevelési nyelvű óvoda épülete – a környezetvédelmi minisztérium pályázatának köszönhetően – közel ötven év elteltével teljes átalakuláson ment keresztül.

Június 1-jét, intézményünk felújított épületének ünnepélyes átadását izgatottan vártuk a gyermekekkel együtt. A miniszter úr kora délután érkezett óvodánkba. Az óvoda kapujától két kislány kísérte az ünnepség színhelyére. Nagycsoportosaink néptánccal tették színessé a programot. A miniszter úr nagyon közvetlen és barátságos volt a gyermekekkel és a pedagógusokkal egyaránt. A program végén a gyermekeknek mézeskalács szíveket osztott szét”

– fogalmazta meg Jánošík Mária igazgatónő, majd hozzátette:

Az oktatási minisztérium interaktív technikát, így interaktív táblát, multifunkciós nyomtatóval ellátott számítógépet és notebookot is ajándékozott az ipolysági óvodáknak. A kommunikációs készségek fejlesztésével gyarapítják tudásukat a nevelési–oktatási folyamatban. Ezen technikai eszközökön keresztül új formát nyer a gyermekek képzése az edukációs aktivitásokban. Hisszük, hogy ezzel hozzájárulunk a gyermekek minőségibb és hatékonyabb oktatásához az óvodáinkban. Nagy köszönettel tartozunk!”

Kövesse facebook oldalunkat is!