Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Szijjártó: Nagy tisztelettel kérek minden Felvidéken élő magyart, hogy szombaton vegyen részt a szlovákiai parlamenti választáson, éljen azzal a lehetőséggel, hogy egységes magyar pártra is lehet szavazni.
Silvia Hroncová Orosz Örs társaságában megtekintette a nemrég megújult Andrássy-kúriát.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szerdán Szlovéniába utazott a konzervatív pártok világszövetségének tanácskozására.
Bemutatkozó látogatást tett Kassán Balogh Csaba.
Sean Penn az Oroszország által indított ukrajnai háború februári kezdete óta már harmadjára látogatott Ukrajnába.
A találkozóra a volt elnök New Jersey állambeli bedminsteri birtokán került sor.
„Ennek a régiónak sokkal magasabb szintű védettséget kellene élveznie, ugyanakkor vonzó turisztikai célpontnak kell lennie” – mondta az államfő.
A város iskoláiban uralkodó helyzetről, az ukrajnai menekültek integrálásáról és környezetvédelmi kérdésekről beszélt Zuzana Čaputová államfő Dušan Badinský polgármesterrel a Szencen tett szerdai látogatása során.
Richard Sulík miniszterelnök-helyettes és az SaS vezetője azt javasolja, hogy értékeljék át a karácsonyi rokonlátogatásra vonatkozó intézkedést.
Érdekelték az iskolák mindennapjai, gondjai és a gyerekekkel is találkozott.