Kukorékolhat-e még a füleki kakas?
Ugyan ki ne ismerné a fülekiek közül a piros kakasos márkajelet? Ma is szinte minden háztartásban megtalálható, zománcozott tányéron, edényen, bögrén, sparhelten köszön vissza a nagy múltú, világviszonylatban is ismert gyár emblémája.
AKovosmaltban régen szinte minden füleki családból dolgozott legalább egyvalaki. Az üzem a város és a környék több ezer családjának biztosított megélhetést. Anyukám mesélte, hogy gyermekkoromban az öcsémmel nagyon szerettük az elnyűhetetlen zománcedényeket, arról ízlett legjobban a vajas-lekváros kenyér. A kis csészék pedig játékszernek is megfeleltek. Mi volt a gyár sikerének a titka? Hogyan tudott száz évig fennmaradni, s vajon visszanyerheti-e valaha régi fényét az egykori ipari övezet?
A füleki Városi Honismereti Múzeumban 2014-ben nyílt meg A füleki pálmától a világhírű kakasig című tárlat, amelynek egyik szegletében a füleki zománcgyár történetével ismerkedhet meg a látogató. Így tett e sorok írója is.
Minden úgy kezdődött, hogy a Barok, Mészáros és társai nevű társaság 1906-ban rakta le a Füleken a zománcgyár alapkövét.
A város a Béna-patak mellett ingyen építkezési területet, 1 millió darab téglát és követ ajándékozott az alapokhoz, és 10 évnyi adómentességet biztosított a cégnek. Ennek fejében azt kérték a képviselők, hogy a gyár a munkaerő toborzásánál előnyben részesítse a fülekieket. A gyártás 1908-ban kezdődött 250 alkalmazottal. A magyar zománckartell azonban összefogott ellenük, így a vállalat 1909-ben csődbe ment. Kilenc hónapos kényszerszünet után a gyárat a budapesti Erzsébetvárosi Bank vette meg. Igazgatóvá Ehrlich Sándort nevezték ki, aki az addig szűken a zománcedénygyártásra specializálódott céget előbb öntödével és horganyozóműhellyel, majd kályhagyárral bővítette. A jó minőségű zománcedény fokozatosan meghódította nemcsak a hazai, hanem a külföldi piacokat is.
Az első világháború előtt több vezető váltotta egymást a cég élén. A helyzetet az első világháború kitörése mentette meg a katonai megrendelésekkel.
1916-ban a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank tulajdonába került, és egy év múlva igazgatóvá léptették elő a későbbi legendás igazgatót, Hulita Vilmost. Az ő vezetése alatt érte el a füleki ipar a legszebb eredményeit. Mindmáig ő az üzem történetének legjelentősebb alakja. A helyiek visszaemlékezései szerint Hulita a szívén viselte a munkásai sorsát. A park melletti Vasúti utcában emeletes házakat építtetett, és azokban lakhatást biztosított a tisztviselőknek, elöljáróknak. Azt is előszeretettel mesélik, hogy szerette a nőket, és jó néhány utódot hagyott maga után a városban.
1927-ben a budapesti bank a prágai Sfinx zománcipari konszernnek adta el az üzemet. Naponta egy vasúti kocsinyi világszínvonalú dekoratív zománcedényt indítottak útra külföldre.
1932-ben a régi csomagolóláda-műhelyben lerakták a faipari termelés alapjait. Egy évvel később a zománcipari tröszt vezetése megpróbálta áthelyezni a gyárat Csehországba, de az alkalmazottak nyomására sikerült megtartani Füleken. 1936-ban zajlott le a füleki munkások legnagyobb sztrájkja, ami három hétig tartott a Vöröskőn. Végül a munkásoknak sikerült kiharcolni a fizetésemelést. Két évvel később hatalmas tűzvész pusztított, ekkor leégett 20 ezer m² beépített terület, az eredeti emeletes épületek nagy része.
A háború elején az üzem magyar tulajdonba került. Termelése újra fellendült, mivel Magyarországról özönlöttek a megrendelések.
1939-ben megindult a gáztűzhelyek gyártása, amelyekre főleg Budapesten volt nagy kereslet. A faipari részlegen megkezdték a szép festésű fajátékok gyártását. A gyárat 1941-ben Füleki Iparművek Rt.-re nevezték át. A második világháború új lendületet hozott az üzem életébe. 1944-ben volt a legtöbb alkalmazottja, 4400 fő. A front érkezése előtt a németek elrendelték az üzem berendezéseinek a leszerelését és a Németországba való elszállítását, ezt azonban a füleki mesterek megakadályozták. A komolyabb présekről leszerelték a fontos alkatrészeket, hogy azokat ne tudják elvinni a németek.
A gyárat 1945-ben államosították. Egy évvel később a fafeldolgozó részlegből önálló faipari üzem alakult, a gyár többi része pedig felvette a Kovosmalt nevet. Ekkor körülbelül négyezer embert foglalkoztatott. Edényeket, konyhai gépeket, kályhákat, tűzhelyeket, kádakat, a legkisebbeknek játékokat gyártott.
A rendszerváltás után az egykor virágzó állami vállalat válságba jutott: nem tudott termelni, mert nem volt kereslet a korábban kedvelt termékei iránt, így eladósodott és végül felszámolták. 3500 alkalmazottja vált egyszeriben munkanélkülivé.
1992-ben megkezdődött a gyár privatizációja, amelynek során az egyes részlegekre alapozva kft.-k alakultak.
Az egykor ott dolgozók ma is szívesen emlékeznek vissza a régi kovosmaltos időkre. A 77 éves Pintér Róbert, a Thorma cég egyik nyugdíjas társtulajdonosa 1962-től több vezető állást is betöltött a gyárban. Ő meséli a kakasos logó történetét.
– Hulita parancsba adta, hogy neki olyan sparhelt kell hétfőre, amelynek a sütőjében a csirke vagy a kakas jól megsül. Be is mentek a munkások, összerakták a sparheltet, és miután végeztek, megfogták a szomszéd Mari néni kakasát, levágták és megsütötték. Ment másnap Mari néni panaszt tenni Hulitához, hogy megették a kakasát. Hulita ekkor azt kérdezte: jól megsütötték? Mari néni azt felelte, nagyon jól, törölgették a munkások a szájukat utána. Mennyibe került a kakas? – kérdezte Hulita. Tíz koronába – mondta Mari néni. Hulita ekkor benyúlt a zsebébe, és 300 koronát adott Mari néninek. Majd a munkásokat is megdicsérte, hogy jó kakast fogtak, a sparhelt ki volt próbálva.
Így lett a kakas a Kovosmalt védjegye, meséli jóízűen Pintér bácsi, hozzátéve, hogy a kakas farka az F betűt, vagyis Fülek kezdőbetűjét formázza.
– Háromszor voltam Szíriában, mert a vejem onnan származik. Rajtam a kovosmaltos trikó, nézegettem a különféle portékákat a piacon. Egyszer csak megszólít az egyik árus, aki megismerte a kakasos védjegyet. Természetesen nem tudta, hol van Fülek, de még Budapestet és Pozsonyt sem ismerte. Puskás Öcsit azonban igen – emlékezik vissza mosolyogva.
Akkoriban a füleki termékeket négy világrészre exportálták, Európában Görögországtól Svédországig, Ázsiában Irántól Szingapúrig, Afrikában Marokkótól Csádig. Amerikában Kanadától Paraguayig.
1991 és 1993 között öt cég alakult az ipari zóna területén.
A Konas szerszámokat, az Estap zománcozott kádakat és zuhanytálakat gyártott. Az Energocentrum hőszolgáltatással, villannyal és gázzal foglalkozott, a régi T+O – amely ma már a Thorma Slovakia nevet viseli – kályhákat, kandallókat, sparhelteket, zománcedényeket gyártott, míg a Zóna eladással és teherfuvarozással foglalkozott. Rajtuk kívül alakult meg a Hatodik Ingatlan Társaság (Šiesta realitná spoločnosť), amely a megmaradt nyersanyagokkal, lemezekkel, téglákkal stb. foglalkozott.
Közülük az eredeti felállásában már csak a Thorma és a Zóna működik a területen, valamint az Estap megújult formában, amit az Ekoltech cég vásárolt fel. A többit felszámolták. A Thormában napjainkban 200 ember dolgozik, az Ekoltechben nagyjából 400 alkalmazottat foglalkoztatnak. Van még a területen körülbelül tíz kisebb kft., de ezek csak néhány embernek biztosítanak megélhetést. Manapság a Kovosmalt területén mintegy 600-an dolgoznak az egykori négyezerrel szemben. Nagy érvágás ez egy olyan városban, ahol a munkanélküliség aránya 21–24% között mozog.
Füleket egykor a sár, a vár és a gyár városának tartották. A háromból talán a leghíresebb, a gyár mára eltűnt, lassan a múltba vész, ahogyan sok minden más is.
Pintér Róbert szerint nagy a konkurencia, elsősorban Kína. Az ott gyártott termékeket előnyben részesítik a hazaival szemben, figyelmen kívül hagyva a minőségi különbséget és azt, hogy a hazai terméket választva a pénz is az országban maradna.
– A másik probléma, hogy nincsenek kitanult szakemberek. Egykor a kassai iparinak nagy szerepe volt abban, hogy a Kovosmalt jól működött. Ez az iskola adta a szakképzett technikusokat. Manapság már az inasok úgy hagyják el az iskolát, hogy nem értenek a szakmájukhoz. Hiányzik az utánpótlás – nehezményezi a nyugdíjas. Pintér Róbert, aki arra is emlékszik, hogy rengeteg roma származású ember dolgozott a gyárban, akik becsületes munkások voltak.
– Valamennyien kitanult, jó szakemberek voltak, de a szociális segéllyel teljesen elrontották őket, ma már nem akarnak dolgozni. Itt már a harmadik generáció nő fel úgy, hogy nem látja a szüleit, nagyszüleit munkába menni. Újra munkára kellene őket szoktatni, ehhez azonban hozzá kellene járulnia az államnak is. Nemcsak a külföldi mamutvállalatokat kellene támogatni és adókedvezményekkel segíteni, hanem a kis- és középvállalkozóknak is jobb feltételeket kellene teremteni.
Halvány optimizmusra ad okot, hogy a város 2018-ban kétmillió eurós támogatást igényelt a munkanélküliség csökkentésére irányuló, határon átnyúló pályázat révén.
Ennek eredményeként új ipari csarnok épül, és fokozatosan újjáéled a város ipari övezete. A beruházás magában foglalja az ipari barnamezők, az ún. brownfieldek revitalizálását a területen. A néhai Kovosmalt nem használt és leromlott részei ezáltal új köntöst kapnak.
Az önkormányzat által a nemzetközi pályázaton elnyert támogatás révén egy gazdasági együttműködési tengely készül kiépülni Hatvantól Losoncig, illetve helyenként a Zólyomig terjedő területen. A korridor kialakítását az R2-es gyorsforgalmi út és a magyar M3-as autópálya lenne hivatott biztosítani. A tervek szerint szeretnék megerősíteni a régióban működő transznacionális társaságok, mint például a hatvani Bosch és továbbiak beszállítói körét.
Az építkezés vélhetően 2022 tavaszán kezdődik, a befejezés időpontja 2023 júniusa. Kérdés, mit lép erre a szlovák állam?
Az új csarnok vélhetően 50-60 embernek biztosíthat munkalehetőséget, ha érkezik befektető. Ám amíg nincs megfelelő infrastruktúra, ha az épülő úthálózat elkerüli a környéket, ez az elhanyagolt régió továbbra sem lesz vonzó a nagyvállalatok számára.
Megjelent a Magyar7 2021/23. számában.
