2019. február 16., 15:15

Juhász Gábor Érsekkéty történelméről

A lekéri helytörténész, Juhász Gábor 2019. február 15-én – a sikeres farnadi előadást követően – ezúttal a kétyiekkel osztotta meg a településük történelmére vonatkozó kutatási eredményeit.

Juhász Gábor Érsekkétyen
Galéria
+7 kép a galériában
Fotó: Molnár Tímea

Molnár Tímea, a Csemadok érsekkétyi alapszervezetének elnöke egy tavaly decemberi, lévai konferencián ismerkedett meg azzal a Juhász Gáborral, aki alkalomadtán már korábban is feltöltött egy-egy érdekes történelmi fényképet a falu közösségi hálón létrehozott felületére.

Juhász Gábor
Juhász Gábor
Fotó:  Molnár Tímea

„Beszélgetésünk során betekintést nyerhettem munkájába és kutatásaiba, s rájöttem, hogy hatalmas érték van a kezében. Meg is kértem, hogy rendszerezze anyagát, és mutassa be a falu lakosságának” – tudtuk meg Molnár Tímeától.

Fotó:  Molnár Tímea

Érsekkéty lakossága élénken érdeklődik a falu múltja iránt;

ezt bizonyítja az a tény is, hogy a helyi Egyházi Alapiskola és Óvoda éttermében tartott előadáson szép számmal jelentek meg – kicsiktől egészen a szépkorúakig.

Fotó:  Molnár Tímea

„Mintegy másfél hónapos kutatómunka után állt össze ez a bő kétórás előadás” – árulta el a helytörténész, aki annak örült a legjobban, hogy az ötvennél is több érdeklődő között jó néhány iskolás korút is látott, hiszen – mint elmondta – az ifjúság megfelelő hozzáállása is szükséges ahhoz, hogy a szűk régió históriája tovább éljen.

Az előadás során szó esett a település határában található 1770-es barokk kőkeresztről, a Csata és Kéty halastavak miatti, 150 évig tartó pereskedéséről és a községet sújtó viharos török korról; a legérdekesebb viszont talán mégis annak az ún. doboltatási könyvnek a bemutatása volt, amiben az 1924–1946 között közhírré tétetett hirdetmények vannak feltüntetve. Erről a fantasztikus kordokumentumról a helyieknek nem volt tudomásuk.

Fotó:  Molnár Tímea

A lévai levéltárban meglelt iratokat Juhász Gábor digitalizálta, grafikailag kijavíttatta, kinyomtatta és befűzette. A könnyen olvasható, magyar nyelvű kötetből sok egyéb mellett részletek derülnek ki a leventék frontharcra való szállításáról, a statárium kihirdetéséről, a sorozás idejéről vagy éppen a különböző betegségek és járványok terjedésének időpontjáról.

a település polgármestere, Farkas Attila (balra) és az előadó
a település polgármestere, Farkas Attila (balra) és az előadó
Fotó:  Molnár Tímea

A rendkívül érdekes, helyenként humoros előadást tartó helytörténészt a hallgatóság vastapssal jutalmazta.

Fotó:  Molnár Tímea

Az igazán kíváncsi helyiek egy jó hangulatú, baráti beszélgetés során további kérdéseket tettek fel a felkészült Juhász Gábornak, akivel az érdeklődők legközelebb március 28-án találkozhatnak, amikor Nagyölveden tart majd előadást…

Juhász Gábor Érsekkétyen
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.