Illésházy István nádor síremléke – Bazin
Az Illésházy család a hagyomány szerint a csallóközi Salamon nemzetségből ered, mert a testvérpár egyike az Esterházy, a másik az Illésházy családot alapította. A vathai Salamon családból leszármazott Illés alapította tehát az Illésházy családot. Előnevüket ugyanazon településről vették, amelyről családnevüket: a csallóközi Illésháza településről.
A család igazi hírnevét az az Illésházy István (1541–1609) alapozta meg, akit protestáns létére Magyarország nádorává választottak (1608). Ő szerezte meg szerencsés házasságával – Krusits János özvegye, Pálffy Katalin révén – a kihalt Szentgyörgyi és Bazini grófok Pozsony vármegyei birtokait (Nagyszarva, Bazin, Szentgyörgy), valamint királyi adományként a trencséni uradalmakat. Az Illésházyak lettek Trencsén és Liptó vármegye örökös főispánjai. István 1587-ben bárói, majd 1593-ban grófi rangot szerzett.
1603-ban megvádolták a király ellen lázító írások terjesztésével, ezért Lengyelországba menekült, így javainak nagy részét elkobozták. Az ínséges időkben sokat szenvedett Illésházy kifakadt:
Később hazatért és csatlakozott a Bocskai-féle felkeléshez. Nagy szerepe volt a bécsi béke (1606) megkötésében, s ezt követően a korábban elkobzott birtokait visszakapta, majd 1608-tól haláláig Magyarország első protestáns nádora volt.
Illésházi István verset is írt, latinul és magyarul, amelyek közül a leghíresebb a „Forog a szerencse, Mit bízunk őbenne, Semmiben nem állandó, Csak ideig kedvez…” kezdetű Ferendum et sperandum című, amely a bujdosók legkedveltebb vigasztaló énekévé vált. 1592 és 1603 között naplójegyzeteket írt.
Megjelent a Magyar7 hetilap 15. számában.
