Halálos betegen fogott neki az írásnak

Bokor Klára 2019. január 07., 11:56

Dobainé Kiss Ilonának, a szeretett tanító néninek három hónapot adtak az orvosok. Átszámolta, vajon megéri-e a karácsonyt vagy sem? 73 évesen megtanult számítógépen írni, és nekifogott az emlékiratainak. A nemrég megjelent könyvről Dobai János, Dobainé Kiss Ilona fia beszél.

Fotó: Bokor Klára

Édesanya már korábban szerette volna papírra vetni a mondandóját, de mindig akadt valami sürgősebb elfoglaltság.

Amikor 2010-ben diagnosztizálták nála a rákot, azon gondolkodott, mire fordítsa az életéből megmaradt időt. Nekiállt az írásnak.

A rá jellemző szívóssággal és lelkesedéssel vetette magát bele. Még a gyógykezelése alatt, a kórházban is csak írt, és mindenki a csodálatára járt. Családra fókuszált, ám olyan olvasmányosan, életszagúan, hogy korrajznak is kiváló.

Kicsit sajnálom, hogy a régmúltban kezdte, kifejezetten aprólékosan ír Alistálról, ahol gyermek- és ifjúkorát töltötte, így Kisújfaluról, ahová férjhez ment, kevesebb szó esik. Nekünk, fiatalabb gyerekeknek pedig már csak pár sor említés jutott. Talán ha több ideje lett volna. De nem szabad elégedetlennek lennünk, hiszen így is bőkezűen mérte neki Isten az időt, mert a jósolt három hónapból másfél év lett.

Írását főleg az utódainak szánta, mert azt vallotta, hogy minden embernek szüksége van identitástudatra. Hajtotta a vágy, hogy a változatos kort, amelyben élt, megörökítse.

Ebben többször volt rendszerváltás, háború meg forradalom. Meggyőződése volt, hogy az akkori jó és rossz döntésekből okulhat az ifjú generáció.

A könyv, amely a Gyökerek és élmények címet viseli, tipikusan „kissilonkás” lett, hiszen őszintén vall benne szerelemről, szexről, öngyilkosságról, ami a korosztályára nem jellemző. Van egy részlet a könyvben, édesapa neki írt levele, amelyet a hátlapon is kiemeltünk: „Kicsi Ilonkám, én téged nem feleségnek akarlak, én az Élet-társat keresem benned, nem az asszonyok rabszolgaéletét akarom neked adni, nem, Édes, én élni akarok Veled.”

Mesél a könyvben a református és a katolikus szembenállásról, hogy sógora Nagy Lajos Kun Béla kommunistáinak híve lett, hogy a csallóközi emberek sokáig csak ideiglenes állapotnak tartották a cseh világot, hogy nem volt magyar iskola, és úgy megszerette őt a szlovák tanító néni, hogy elvitte magához Turócszentmártonba a nyári szünidőben. Ott kinyílt előtte a világ. Amellett, hogy megtapasztalta, a szlovák emberek is kedvesek, sok olyan csudát látott, amit addigi életében nem. Ezek egyike a hegyek látványa volt, hiszen csallóközi lány lévén szalmakazalnál nagyobb dombot sosem látott.

A könyv befejezetlen, mert betegsége végén már nagyon gyenge volt, Julikának, kisebbik nővéremnek diktált már akkor.

Mi, a család, édesapám és a rokonok, akik biztattuk őt az írásra, örültünk az eddig leírtaknak, és hálásak voltunk minden mondatért, ami még leírásra került.

Az idén sikerült a visszaemlékezést könyv formájában is a kezünkbe venni, melyet a Madách Egyesület adott ki. Egyelőre 300 példányt nyomtattunk, de úgy látjuk, szépen fogy. A csallóköziek és a Kisújfalu környékiek mellett ajánlom a könyvet minden történelmi visszaemlékezést kedvelő olvasónak – mondta Dobai János.           

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2019/1. számában.            

0 HOZZÁSZÓLÁS