Gútán több fertőzöttet azonosítottak, mint egy hete. Mutatjuk a Komáromi járás szombati eredményeit
A legmagyarabb városban a ma letesztelt 3037 személy közöl 37 kapott pozitív eredményt, ami 1,22 százalékos fertőzöttséget jelent. „Feszty városában“ pedig 1805 személyből 18-nál mutatkozott pozitivitás, ami 0,99 százalékos fertőzöttségnek számít.

„Már a múlt heti tesztelés előtt a Komáromi Járási Hivatal közvetítésével megkaptuk azt a módszertani anyagot, amely az önkormányzatokat segített eligazodni a tesztelés megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos teendőkben. Az e hét végi mintavételhez már kellő tudást és rutint szereztünk, valamint a saját tapasztalatainkból is tanultunk, ezért most könnyebb volt a dolgunk. Az egészségügyi és adminisztratív munkatársaink többsége ugyanaz volt, aki múlt héten, csak a közben kiesők helyére kellett új segéderőket szereznünk“ – mondta el a Ma7.sk-nak a szombati mintavétel után Koczkás Beáta, Gúta alpolgármestere.
„A január 30-án letesztelt 3037 személy közöl 37 kapott pozitív eredményt, ami 1,22 százalékos fertőzöttséget jelent. Ezen a szombaton többen vettek részt az ingyenes tesztelésen, mint amennyien (2894 személy ) a múlt szombaton, amikor a pozitív eset is kevesebb (27), a fertőzöttség mértéke pedig kisebb (0,93 százalékos) volt“ – árulta el.
Végül az elmondottakhoz hozzáfűzte: „A központilag tesztenként ígért 5 euróba beleférünk. Bízunk az újabb költségeink mielőbbi átfizetésében, amivel eddig még nem volt gond“.
Hamran Mária, Ógyalla alpolgármestere arról számolt be, hogy a szombaton tesztelt 1805 személyből 18-nál mutatkozott pozitivitás, ami 0,99 százalékos fertőzöttséget jelent.
Többségében az e téren már tapasztalatokkal rendelkező egészségügyi és adminisztratív munkatársaink tértek vissza a mintavételi pontokra, számukra hivatalunk ebédet, vacsorát és üdítőket is biztosított“ – nyilatkozta az alpolgármester.
Kifogásolta, hogy a teszteket és bizonylatokat csak pénteken vehették át a Komáromi Járási Hivatalban, holott azokat eredetileg csütörtökre ígérték.
„Mivel csak szerdán este vált bizonyossá, hogy e hét végén ismét tesztelés lesz, ezért gyakorlatilag csak két napunk volt a felkészülésre, ami az egész heti munka után elég fárasztó volt. Ha a mintavétel a következő hétvégén is folytatódik, akkor a felső szervektől elvárjuk, hogy a teszteket mielőbb átvehessük, s az eredeti utasításaikat időközben már ne változtatgassák meg. Számunkra nagy segítséget jelentene az, ha a minisztérium városszerte több mobil mintavételi pont működésére adna engedélyt, ezzel némileg tehermentesítve az önkormányzatokat“ – fejtette ki.
Komáromban ezen a hétvégén 23 mintavételi pontot állíttatott fel a városvezetés, s azok mindkét napon, 2 kivételével 8 és 19 óra között tartanak nyitva. A Fő utcai KAVA Művelődési Házban csak szombaton 8-tól 13 óráig, a nagyharcsási közösségi házban pedig szombaton 14-től 19 óráig teszteltek.
A járási székhelyen – önkormányzati égisz alatt – ma 14 óráig 3784 tesztből 53 volt pozitív, ami 1,40 százalékos fertőzöttséget jelent.
Naszvadon szombaton, vasárnap és hétfőn is volt, lesz tesztelés. Ma 8-16 óra között a mobil mintavételi ponton (MOM), majd 20 óráig a városi önkormányzat által az Éder étteremben létesített tesztelőponton fogadták az érdeklődőket, a további két napon azonban a MOM már nem lesz felkereshető – tudtuk meg Molnár Zoltán mérnöktől, Naszvad polgármesterétől.
Hozzátette: eddig a három napra 1300 körüli érdeklődő jelentkezett be a mintavételre, amire még mindig lehet regisztrálni.
„Az előző hétvégén városunkban 4 napon át folyt a mintavétel, amikor 2339-en teszteltették magukat. Ezen a hétvégén csak 1400 körüli polgártársunkra számítunk, mert az emberek már mindenütt kezdenek belefásulni a folyamatos szűrésbe, s olyan 65 év feletti naszvadiak is vannak, akik sehová sem járnak ki, ezért nem tartják fontosnak önmaguk teszteltetését“ – mondta el Naszvad első embere.
A Komáromi járásban pedig 14 óráig 17211 személyt teszteltek le, 255 teszt lett pozitív, ami 1,48 százalékos fertőzöttségnek számít.