Faiparról sík vidéken?
"Lehet, kicsit furcsa Szlovákia déli részén faipari konferenciát tartani, ám faiparra itt is szükség van, erdők viszont nincsenek, tehát nyersanyagot kell találni. Ezzel a problémával küzdenek errefelé a magyar vállalkozók" - mondta el a Köbölkúton rendezett faipari konferencián Környi Zoltán, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Párkányi Képviseleti Irodájának vezetője, a konferencia fő szervezője.
Szőcs Ferenc Köbölkút polgármestere üdvözölte, hogy községükben valósulhat meg a konferencia, majd Farkas Iván vette át a szót. Elmondta, fontos hogy a kulturális együttműködés és a hagyományok ápolása mellett a régió gazdaságilag is összekapcsolódjon. Ezt segítik elő az ilyen konferenciák és a nemrég lezárult Baross fórum.
Apró Adrienn, az MNKH Közép-európai kereskedelemfejlesztési hálózatának operatív igazgatója kifejtette, 50 képviseleti irodát működtet a kereskedőház a világ különböző tájain, jelenleg már teljes Közép-európai lefedettséggel rendelkeznek - nyolc országban, 22 irodával, négyezer határon túli partnerséggel.
"Számunkra nagyon fontos, hogy össze tudjuk kapcsolni a keresletet és kínálatot. Eddig magyarországi cégeknek próbáltunk exportlehetőséget biztosítani, de beindult egy másik folyamat is, elkezdtük a magyar érdekeltségű árualap gyűjtését. Mit is jelent ez? Tegyük fel, Spanyolországból vasúti talpfát keresnek, akkor nekik csak azt a két anyaországbeli céget tudtuk kiajánlani, akik ezzel foglalkoztak, mostanra ez akár 20 cég is lehet, így sokkal nagyobb eséllyel fogunk üzletet realizálni" - hangsúlyozta Apró Adrienn.
Az operatív igazgató még elmondta, próbálják a környező nyolc országban is elősegíteni az egymás közti együttműködéseket, nagy előrelépés, hogy a kereskedőház most már igazi hálózatként működik. "A Magyar Nemzeti Kereskedőház konferenciákat, kiállításokat, képzéseket szervez, mert fontosnak tartjuk, hogy a cégeket felkészítsük az exportpiacokra való kilépésre, de ami a legfontosabb, hogy mindenképpen üzletet hozzunk a nap végén. Szeretnénk Önöknek a legjobb partnert biztosítani, hiszen ha Önök sikeresek, mi is azok leszünk" - fejezte be beszédét az operatív igazgató.
A szakmai előadások során Kelecsényi Szilárd a Pilisi Parkerdő Zrt. kereskedelmi előadója, majd Bakay László az Országos Erdészeti Egyesület Felvidéki Helyi Csoportjának elnöke a ismertették tevékenységüket, valamint Szenczi Tamás a Solutions Kft. ügyvezetője mutatta be cégét. Szenczi kiemelte a kereskedőház párkányi kirendeltségével való sikeres együttműködésüket, és ennek eredményét - 2016-ban szalagfűrész beszerzésére pályáztak sikeresen, 2017-ben pedig tűzifa daraboló és hasítógépre.
A szakmai előadások után termékbemutatók várták az érdeklődőket - új lehetőségek az asztalosiparban, új technológiák a faiparban címmel.
"A nagy érdeklődés azt mutatja, van létjogosultsága Dél-Szlovákiában ennek az iparágnak. Nagy köszönet a MNKH párkányi kirendeltségének, hogy ilyen és hasonló fórumokat szervez, örülök, hogy községünk ehhez hozzájárulhatott, hiszen térségünk gazdasági fellendítése közös érdekünk" - mondta el Bolya Szabolcs, Köbölkút alpolgármestere.
A több mint félszáz résztvevővel megtartott konferencia végén a megkérdezettek kifejtették, hasznosak az ilyen találkozók az információcserére, ismerkedésre, új kapcsolatok kiépítésére, ily módon összekapcsolódik az anyaországi és a felvidéki vállalkozói réteg. Amellett, hogy az együttműködésből mindkét fél profitál, lehetőség nyílik arra is, hogy az egyes cégek kilépjenek a világ piacaira.