2018. június 4., 18:15

Érsekújvár: Gyalázatos tettből nőtt ki e magasztos nap

Megemlékezést szerveztek érsekújvári civilek és a Széchényi György Baráti kör a Nemzeti Összetartozás Napján. 

non-ujvar-bokor-4.jpg
Médialapozó

A református templom előtti téren áll Buják Vince tardoskeddi fafaragó 2008-ban felállított kopjafája, amely a kommunizmus érsekújvári áldozatainak állít emléket. Ezen emlékműnél gyűlt össze Érsekújvár lelkes és tenni akaró kis magyar közössége, hogy kinyilvánítsa, a végletekig igazságtalan trianoni békeszerződés ellenére is összetartozik a magyar nemzet.

A rendezvény szónoka Nagy Dávid, Érsekújvár alpolgármestere beszédében kiemelte, a diplomácia történetének legigazságtalanabb békeszerződése az, amelyből a nemzeti összetartozás magasztos napja kinőtt. "Elődeinknek tartozunk hálával azért, hogy az elkeseredés érzését leküzdötték, hogy  bár nem mozdultak sehová, gyökeret tudtak verni az új körülmények között, hogy tudtak új egzisztenciát teremteni, teret kiharcolni a maguk és utódaik számára. Bizakodással tölt el, hogy a múltból okulni és építkezni tudunk" - fejezte be beszédét az alpolgármester.

Nagy Dávid Érsekújvár alpolgármestere
Nagy Dávid Érsekújvár alpolgármestere

non-ujvar-bokor-4.jpg
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék