2018. május 9., 08:43

Emléktáblát avattak Páskaházán

Emléktáblát avattak Páskaházán a II. világháborúban elesett hősök emlékére május 8-án, 73 évvel azt követően, hogy 1945 májusában ezen a napon véget ért a háború Európában.

img_3959.jpg
Galéria
+6 kép a galériában
Fotó: Fábián Gergő

Bodnár Erzsébet helyi önkormányzati képviselő Kányádi Sándor Vidéki békevers című költeményével köszöntötte a maroknyi megemlékezőt. Emlékeztetett, hogy az európai hadszíntéren 73 évvel ezelőtt hallgattak el a fegyverek. A világháború vérzivatara számos életet követelt, sokan a harctéren, katonaként vesztették életüket, mások fogolytáborban vagy koncentrációs táborban haltak meg, de jelentős volt a civil áldozatok számra is. Erkölcsi kötelességünk emlékezni, fejet hajtani emlékük előtt – hangsúlyozta.

„A mai nap azoknak a hősöknek állítunk emléket, akik életüket áldozták a hazáért messze szülőfalujuktól, Páskaházától, s akik többségükben névtelen sírokban nyugszanak, sírhantjaikra ma már senki nem visz virágot. Sok család fájdalommal emlékezik egykori hozzátartozóira, akiknek hősi üzenete a ma élők számára az, hogy csak az összetartás, egymás méltóságának a tisztelete hozhat nyugodt és békés jövőt” – fogalmazott Bodnár Erzsébet.

Fotó:  Fábián Gergő

„Hőseink – itt és bárhol a nagyvilágban – nyugodjanak békében! Emléküket kegyelettel megőrizzük” – zárta gondolatait Bodnár Erzsébet, majd Viola Roman polgármester társaságában leleplezte a márvány emléktáblát.

img_3953.jpg
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.