2022. június 6., 14:48

Beíratások – nő az óvodások száma a Lévai járásban

Ami a gyermekek óvodai felvételének feltételeit illeti, a 2022/2023-as tanévre a kérvények benyújtása 2022 májusa folyamán volt lehetséges. A szülők személyesen, postai úton vagy futárszolgálattal kérvényezhették a felvételt.

Cimbora
Fotó: Cimbora Zselíz
zselízi nagycsoportosok
Az óvodai nevelés kötelező annak a gyermeknek, aki 2022. augusztus 31-ig betölti az ötödik életévét. Óvodába kivételesen három éven aluli gyermeket is fel lehet venni (három éves az, aki adott év augusztus 31-ig a harmadik életévét betöltötte), ha az óvoda megfelelő személyi és egyéb szükséges feltételekkel (térbeli, kapacitás) rendelkezik”

– olvasható a zselízi Cimbora Óvoda közleményében.

Mivel immár kötelező az iskola-előkészítő nevelés, akadtak olyan óvodák is, ahol nem tudtak minden jelentkezőnek helyet biztosítani az intézmény befogadóképessége miatt. Debnár Judit, a csatai óvoda igazgatónője elmondta, szeptemberben 36 gyerekkel fognak kezdeni; húszan a magyar csoportot, tizenhatan a szlovákot látogatják majd:

Jelenleg a magyar osztályba tizenhét, a szlovákba tizenöt gyerek jár. Mindkét csoportból öt-öt kisdiák fog elballagni, tehát több a jelentkező, mint a ballagó. Az óvoda befogadóképessége 32 fő, így, sajnos, van, akit nem tudtunk felvenni. Már így is túllépjük a megszabott 32-es létszámot. Az elmúlt évekhez viszonyítva azt tapasztalom, hogy nő az érdeklődés és az igény az óvoda iránt; a magyar és a szlovák csoport létszáma évenként változó, de nagyjából fele-fele arányban oszlik meg.”
Csata óvodája 2020 őszén a Magyar Kormány Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programjának a harmadik ütemében szépült meg. A támogatási összegből sikerült megvalósítaniuk a tetőszerkezet felújítását és az épület hőszigetelését. Ezen felül önköltségből sor került a magyar nevelési nyelvű osztály festetésére és egy raktárhelyiség kialakítására is, továbbá támogatói segítséggel új kültéri burkolatot kapott az óvoda terasza.

Amint arról a zselízi Cimbora Óvoda igazgatónője, Csókás Gabriella beszámolt, a 2022/2023-as iskolaévet valószínűleg 67 gyermekkel fejezik majd be:

62 gyermeket tudtunk felvenni azzal, hogy három további helyet le kell foglalnom azoknak az utolsó éveseknek, akik számára az új törvény előírja a kötelező óvodalátogatást, az iskolára való felkészítést. A városházával való konzultálást követően ugyanis három olyan gyermekre számíthatunk még, akiknek a szülei eddig nem gondoskodtak a kötelező beíratásról. Az iskolaévet előreláthatóan 65 gyerekkel kezdjük meg, hozzájuk fog csatlakozni további két gyermek.”

Elmondása szerint az idén 65 beíratott gyerekkel, három csoportban dolgoztak; s rövid ideig egy ukrán kislány is járt hozzájuk.

Mivel idén 24 ballagó gyereket búcsúztatunk el, kicsit aggódtunk, vajon tudunk-e pótolni egy teljes osztálynyi óvodást az újonnan beíratottakból. Nagy meglepetésünkre olyan sokan érdeklődtek intézményünk iránt, hogy néhány érdeklődőt el kellett utasítanunk. Ilyenre nagyon régen nem volt példa”

– tette hozzá hangsúlyozva, hogy természetesen előnyben részesítették a ballagó utolsó éveseket, akikre a törvény vonatkozik, valamint a helybeli lakosok gyermekeit.

Az ipolysági Hviezdoslav utcai óvodában is elégedettek a beíratásokkal. Jánošík Mária igazgatónő arról nyilatkozott, hogy a jövő tanévre 19 óvodást írattak be óvodájukba, így összlétszámuk 57-re fog emelkedni:

Ezzel a létszámmal nagyon elégedettek vagyunk, mivel a jelenlegi létszámunk az elmúlt évhez képest emelkedett. Óvodánk továbbra is három heterogén csoporttal működik.”

A nagyölvedi Mazsola Óvodát szeptembertől kilenc új ovis fogja látogatni. Ahogy azt Cseri Kinga, az intézmény igazgatónője megfogalmazta, hárman közülük már májusban megkezdték "tanulmányaikat", a többiek szeptemberben lépnek be:

Az elmúlt évekhez képest egy felfelé ívelő vonalat jelent ez a kilenc kis csöppség, ami kétszeres bizakodásra ad lehetőséget: az óvodai élet is színesebb és örömtelibb, ha több gyermekkel foglalkozhatnak a tanító nénik (teszem hozzá, elbűvölő és tartalmas eredménnyel), másrészt előrevetíti a következő években iskolába iratkozók számát is. Tehát Nagyölved újra él!”
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.