2026. június 7., 18:50

Barkósági Lovastúra kilencedszer, ezúttal a Medvesalja falvaiban

A hétvégén ismét nyeregbe szálltak a hagyományőrzők és a lovasok, akik a kilencedik Barkósági Lovastúra alkalmából Medvesalja településeit járták végig. A rendezvény célja a helyi történelmi és kulturális örökség ápolása, valamint a közösségek összekapcsolása egy különleges, hagyományőrző esemény keretében.

Barkósági lovastúra
Az óbásti községháza udvarán
Fotó: Agócs Szvorák Emese

Csikósok, betyárok, huszárok gyülekeztek az óbásti községháza udvarán. Mintegy 39 lovas hagyományőrző lepte meg a helyieket, akik emlékműsorral tisztelegtek a helyi értékek és hagyományok előtt. A műsor részeként tréfás verbunkra is meginvitálták a férfiakat, amely minden résztvevőt jókedvre derített.

A Barkósági Lovastúra gondolata a détéri születésű Habodász István fejében fogant meg, aki több min tíz évvel ezelőtt a Betyártanya Polgári Társulás keretén belül szervezett lovastúrát a Gömör déli részén levő barkó falvakban. Célja, végigvezetni a lovasokat a vidék legeldugodtabb részein, látni és láttatni a térség szebbnél szebb helyeit.

“Ez a rendezvény minden hagyományőrző lovasnak szól. Egész kicsi kortól, amíg ki nem esik a nyeregből az ember, addig. Az idén 51 lovas jelentkezett be, végül 39 lovas gyűlt össze” – nyilatkozta Habodász István.

A legidősebb lovas 61 éves, a legfiatalabb pedig a 13 éves Kovács Regina volt, aki öt éve lovagol. Az eseményre a környék településein kívül Magyarországról is érkeztek lovasok. A legtávolabbról, Békéscsabáról csatlakoztak a rendezvényhez.

Barkósági lovastúra
A tajti templom előtt
Fotó:  Agócs Szvorák Emese

“Ózdi barátaimtól tudok erről az eseményről, és sokat járok velük lovastúrázni, hagyományőrző lovaglásokra. Bejártam már velük sokszor a Görgey túrát, Lengyelországot, és most a Medvesalját, ahol először járok. Én alföldi lévén nagyon szeretem ezt a vidéket barátokkal lóháton, ettől jobb dolog nem sok van az életben” – mondta Rena Zita.

A rendezvény minden településen hasonló forgatókönyv szerint zajlott. A lovastúrának nem titkolt célja a lovak népszerűsítése. A történelem során emberek, népek sorsa múlott rajtuk, háborúban és békeidőben egyaránt. Ma már más szerep jut a lóra, békésebb, kevésbé harcias, de nem kevésbé fontos. A ló iránti vonzalom a magyar emberben tovább él.

“A Barkósági emléktúra egy huszárezredről, a Barkó ezredről kapta a nevét, melyet Barkó Vince ezredes alapított. Ennek az ezrednek nagy hagyományai voltak ezen a vidéken, és mivelhogy az ezrednek a toborzó környezetében voltak ezek a falvak, így egyértelmű volt, hogy az általunk képviselt VIII. Coburg Huszárezred 48-as szabadságharcban eltöltött szerepének megőrzése mellett a barkó huszárezred hagyományait is próbáljuk ápolni és továbbadni az itt élőknek” – magyarázta Varga Gábor, a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület elnöke.

A látványos esemény zárasaként Egyházasbáston lovas karüsszel bemutatót is tartottak. A IX. Barkósági Lovastúra ismét bizonyította, hogy a lovas hagyományok, a történelmi emlékezet és a közösségi összefogás napjainkban is fontos szerepet töltenek be.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék